Már szinte itt van a fesztivál, ideje kitérni a többi, versenyben részt vevő filmre is. Az „Egy különös nézőpont”, az Un certain regard szekció filmjeit vesszük sorra ezúttal a világ (szinte) minden tájáról: Európából, Észak-Afrikából, Ázsiából és Amerikából.
Kantemir Balagov: Beanpole (Dylda)
Mielőtt szó szerint értenénk Kantemir Balagov filmjének angol címét, üssük fel a szótárt: nem a bab futtatásáról lesz szó, hanem a magas egy szinonimája a „beanpole”, mint mondjuk, az égimeszelő. Ám a történet nem ígérkezik olyan vidámnak, amennyire elkalandozhatott a fantáziánk a címet olvasva. 1945-ben játszódik Leningrádban. A II. világháború romokban hagyja a várost, akárcsak lakóit, testileg-lelkileg. A film hőse két nő, mindketten katonák voltak, és most megpróbálják újjáépíteni életüket a romokból. A fiatal, mindössze 28 éves orosz rendezőnek ez a harmadik nagyjátékfilmje, és a második szereplése ezen a fesztiválon. Elzárva című második filmjét, amely egy kaukázusi faluban történő emberrablást mond el, mi is láttuk:
ZSIFI 2017: „Most aztán nem maradt senkid, akit szeretni tudnál” – Elzárva (Tesnota)
Karime Aïnouz: The Invisible Life of Euridice Gusmao
Karime Aïnouz gyakori látogatója a nagy nemzetközi filmfesztiváloknak. A cannes-i Un certain regard szekcióba viszont 17 év után először tér vissza a The Invisible Life of Euridice Gusmao című filmjével. Az alkotás Martha Batalha azonos című regényének adaptációja, mely az 1940-es évek Rio De Janeirójában játszódik.
A fekete komédia a nők emancipációjáról beszél két nővér, Euridice és Guida életén keresztül. Kérdés, hogy Aïnouz férfiként hogyan tudja megragadni a sztori esszenciáját – reményeink szerint jól, hiszen a rendező korábban is gyakran foglalkozott női protagonistákkal és az ő sorsukkal.
Danielle Lessovitz: Port Authority
Danielle Lessovitz dokumentumfilmes végzettségű, New Yorkban élő filmes és reklámfilmrendező. A Martin Scorsese produceri felügyelete alatt készült Port Authority az első nagyjátékfilmje, nemzetközi, amerikai-francia-brazil produkció.
A szerelmi történet egy New York-i diszkóban kezdődik, ahol 20 éves, brooklyni Paul felfigyel a 22 éves Wye-ra. Megismerkedik vele, és egymásba szeretnek. Ám egyszer csak kiderül Paul számára, hogy Wye transznemű, így saját identitását is újra kell gondolnia, és azt is, hogy mit jelent kötődni valakihez.
Michael Angelo Covino: The Climb
Mike és Kyle a legjobb barátok, a kapcsolatuk nagyon szoros. Ám egy nap Mike bevallja, hogy lefeküdt Kyle menyasszonyával. Ebből a szituációból indul ki a The Climb, amely e két férfi hosszú éveken átívelő barátságát mutatja be, tele nevetéssel, szomorúsággal és haraggal. A film az azonos című 2018-as, a Sundance Filmfesztiválon debütáló rövidfilm átdolgozása.
Különlegessége, hogy a főszerepeket a valódi Kyle és Mike, azaz Kyle Marvin és Michael Angelo Covino, a The Climb forgatókönyvírói alakítják. Utóbbi alkotó egyébként a film rendezője is, aki az Un certain regard nagydíja mellett Arany Kamera díjért is küzd – lévén a The Climb Covino első nagyjátékfilmje.
Nariman Aliev: Evge (Hazafelé)
A huszonöt éves ukrán rendező, Nariman Aliev eddig rövidfilmeket készített – első nagyjátékfilmje, az Evge pedig azonnal a cannes-i fesztiválon debütál. A magyarul Hazafelé címet viselő alkotásban a krími tatár édesapa az orosz-ukrán háborúban elveszíti legidősebb fiát, és úgy dönt, hogy ő és legkisebb gyereke átvágnak Ukrajnán – Kijevtől a Krím-félszigetig –, hogy eltemessék halottjukat. Az út pedig alapjaiban fogja meghatározni az apa-fiú páros kapcsolatát.
Bruno Dumont: Jeanne
Bruno Dumont nem könnyű francia rendező: gyakran groteszk, és sokszor nem, hogy nem vonzó, hanem kifejezetten taszító filmjeiben az emberábrázolás. A részletesebb illusztráció érdekében hivatkoznék két cikkünkre, egy régebbi filmjéről, amit szerzőnk az emberek állatiassága mentén mutatott be, a Flandria (2003), és a frissebb, a 2016-es Cannes-i Fesztiválon látott ugyanúgy groteszk, de élvezhető alkotása, A sors kegyeltjei… és a többiek. Bruno Dumont, mint tette első filmjében, a Jézus életében (1997), ha leegyszerűsítve fogalmazzuk meg, a Jeanne esetében is, egy közismert, az európai kultúra részét képező figurát, történetet ültet át kortárs környezetbe, vagy itt épp a témától szokatlan stílusba.
Jeanne d’Arc története musicalben. Valamiért az az érzésem, a Jézus Krisztus szupersztár jobb volt. Arról nem is beszélve, hogy a kontrasztot még jobban növeli, hogy a rendező Charles Péguy, 20. századi, vallásos francia költő Jeanne d’Arcja alapján dolgozott, és ez egy szigorú versformát követő mű. Jeanne netán alexandrinban énekelne?
Christophe Honoré: 212-es szoba
20 év év házasság után Maria úgy dönt, elmegy otthonról. A lakásával szemben található hotel 212-es szobájába költözik, ahonnan megfigyelheti lakását, férjét, esküvőjét.
Christophe Honoré számos nehéz témát dolgoz föl filmjeiben, mint az öngyilkosság, AIDS, a homoszexualitás megélése, családi titkok, incesztus. Ez alapján érdekelhetne is, ha nem lenne az egésznek valami szenzációhajhász szaga, valami öncélúsága. Tehát vannak vele szemben is fenntartásaim, például a Szerelem nélkül soha (2012) című szerelemtelen film miatt, vagy a legutóbbi, Cannes-ban szintén bemutatott Bocsáss meg, kedvesem (2018) miatt, ami kritikusunk alapos és figyelmes kritikája szerint igen gyenge. No, de hogy egy kicsit mégis legyen kedvünk a filmhez, azt kiemelném viszont, hogy legalább Chiara Mastroianni miatt érdemes megnézni.
Lorenzo Mattotti: Medvevilág Szicíliában
Az Oscar-díjra jelölt A vörös teknős című animációs film alkotói ezúttal a 20. századi olasz irodalom egyik legismertebb írója, Dino Buzzati klasszikussá vált meséjét dolgozták fel. A Medvevilág Szicíliában a medvék népével ismerkedhetünk meg, akik a hegyekből lejőve kapcsolatba kerülnek az emberekkel. A városokban, emberi szokások szerint élve azonban veszélybe kerül a medvelélek.
A filmnek magyar kötődése is van: a rendező, Lorenzo Mattotti a Kecskeméti Animációs Stúdióval közösen dolgozott a mesén, melynek vizuális stílusát Buzzati könyve inspirálta. Mattotti célja az animáció során az volt, hogy egy időtlen vizualitást készítsen, hogy a jövőben ne lehessen megállapítani a film születésének időpontját. A Medvevilág Szicíliában egyébként Cannes után rögtön Magyarországra érkezik, mivel a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál programjába is bekerült.
Zabou Breitman – Eléa Gobé Mévellec: Les Hirondelles de Kaboul (Kabouli fecskék)
Animációs film. 1998 nyarán a romokban álló Kabult elfoglalják a tálibok. A hétköznapokban jelenlévő erőszak és nélkülözés ellenére, Mohsen és Zunaira akar a jövőben hinni. De Mohsen egy felelőtlen tette örökre megváltoztatja az életüket. Zabou Breitman alapvetően színésznő, aki készített néhány élőszereplős filmet, főleg lélektani kérdéseket boncolgatva. Ilyen például a No és én (2010), egy jótanuló, de magányos kamaszlány és egy hajléktalan lány barátságáról. A Kabuli fecskék társrendezőjének, Eléa Gobé Mévellecnek, a jelen film az első rendezése. Animátorként dolgozott más filmeken, mint A rabbi macskáján.
Monia Chokri: A Brother’s Love / La Femme de mon frère (A bátyám felesége)
A kanadai Monia Chokri ezidági színésznőként dolgozott filmeken, például Xavier Dolan Képzelt szerelmekjében és Lawrence Anywaysében játszott. Mivel Dolan legújabb filmjét is beválogatták a versenyszekcióba, két barát és alkotótárs, ha nem is egy kategóriában, de egy fesztiválon szerepel. Monia Chokri első rendezéséről még nagyon keveset tudni, mindössze annyit, hogy dramedy egy fiatal nőről és testvéréről, akik nagyon kötődnek egymáshoz. Annyira, hogy szinte összefonódik az életük, ám a férfi szerelmes lesz valakibe.
Larisa Sadilova: Once in Trubchevsk
Az orosz rendezőnő, Larisa Sadilova először veszt rész a fesztiválon, a Once in Trubchevskkel, amely a hatodik nagyjátékfilmje. Egyébként Sadilova nemcsak a film rendezője, hanem forgatókönyvírója, vágója és producere is egyben, s karriere során először tölt be ennyi tisztséget. A Once in Trubchevsk egy orosz falu (Trubcsevszk) krónikáját mondja el a szerelemről a női karakterekre fókuszálva. Az ő törekvéseiket, türelmüket és bátorságukat mutatja be, miközben árulással és hűtlenséggel kell szembenézniük.
A fentieken kívül a következők lesznek még láthatóak az Un certain regard szekcióban:
Az Ibériai-félszigetről egyrészt, a katalán Albert Serra kosztümos történelmi filmjét, a Libertét láthatjuk, amely a francia forradalom előtt játszódik, árnyakkal. Majd honfitársa, Oliver Laxe egy művét. A galíciai rendező, a spanyol film új generációjának tagja. A Fire Will Come-ban (O que arde) két férfi sorsa találkozik: Ramoné, aki hírhedt gyújtogató, akit a legutóbbi tűzzel gyanúsítanak, és Loisé, a fiatal tűzoltóé – és mindketten a tűz bűvöletében égnek.
Két maghrebi filmet láthatunk. Az egyik Maryam Touzani Adam című marokkói-katari koproduciója, amely nehéz sorsú marokkói nőkről szól, az özvegy Abláról, aki egyedül neveli 10 éves lányát, kenyeret árusítva tartva fenn magukat; és Samiáról, aki kismamaként menedéket kér Ablától. A másik Mounia Meddour Papichája. Algírban játszódik, 1997-ben, amikor is terrorista szervezetek kezében van az ország, és a nőket szabadságát jelentősen korlátozzák: hőse egy egyetemista lány, aki divatbemutatót szervez.
Az amerikai kontinensről jött még Annie Silverstein egyesült államokbeli rendező: a Bull című filmje egy vad kamaszlányról és szomszédjáról, a jobb napokat látott toreádorról szól.
Két film érkezett Távol-Keletről. A kínai Zu Feng filmjének, a Liu yu tiannak egy detektív a hőse, aki egy titokzatos gyilkossági ügyben nyomoz, és közben beleszeret a sebészbe, akivel együtt dolgozik. Midi Z japán rendező Zhuo Ren Mi Mi című filmje egy színésznő, Mi Mi életét mutatja be, valamint az ezzel a szakmával járó nehézségeket is.
A fesztivál versenyprogramját bemutató cikkeinket ITT és ITT tudod elolvasni.
