Magazin

Cannes – Zavarba ejtő osztrák versenyfilm az afrikai szexturizmusról

Botrányt nem okozott, de várhatóan megosztja a fesztiválközönséget a 65. cannes-i fesztiválon az osztrák Ulrich Seidl Paradies: Liebe (Mennyország – szerelem) című játékfilmje az afrikai szexturizmusról, amelyet pénteken mutattak be.

A hivatalos versenyprogramban Ausztria két versenyfilmmel is képviselteti magát. A Cannes-ba visszatérő rendezőnek számító mindkét alkotó, Michael Haneke és Ulrich Seidl alkotásának is Szerelem a címe.

Az első egy öregedő párról szól, a második pedig egy, a boldogságkeresésről készülő trilógia első része, amely a nézőt gyakran zavarba ejtő, dokumentarista módon, hosszú és lassú képekkel világít rá a szexturizmus érzelemmentes és cinikus valóságára, a modernkori gyarmatosítás példázataként.

A Kenyában játszódó játékfilmben helyi fiatal férfiak prostituálják magukat egyre nagyobb összegek reményében magányos, ötvenes, kövér és öregedő testű osztrák asszonyoknak, akik rasszista módon beszélnek a helyiekről, és meg is alázzák vágyaik tárgyát.

„A lehető legtisztességesebben próbáltam megmutatni a valóságot olyan idősödő asszonyokról, akik a magány elöl menekülnek, valamint azt, hogy a szexuális kapcsolaton túl valójában gyengédségre vágynak” – mondta a rendező a bemutatót követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: „Ezek a gazdag nők azért utaznak oda, hogy kihasználják a fiatal afrikaiakat. A férfi-nő viszony azonban mindig problematikus az életben, akár szexuális, akár érzelmi kapcsolatról beszélünk”.

A főszerepet alakító Margarethe Tiesel – akinek játékát hatalmas tapssal jutalmazta a fesztiválközönség – elmondta, hogy valóságos megpróbáltatás volt számára meztelenül játszani a fiatal fekete férfiakkal a kamera előtt. „Teljesen meg kellett önmagamat haladni, ki kellett lépnem a komfortzónából” – hangsúlyozta. A színésznő szerint a szexturizmust választó nők azzal sodorják magukat veszélybe, hogy valójában többet szeretnének a szexnél, és ezért gyakran csalódottan térnek haza afrikai útjaikról.

A történet alapját a rendezővel közösen író Veronika Franz többször is járt Afrikában és több ottani megtörtént eset alapján rajzolta meg a négy asszony figuráját. A színésznők azután a forgatáson – ahogy az már Ulrich Seidltől megszokott – forgatókönyv nélkül, improvizálva oldották meg a színészi feladatot.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com