Magazin

Cinefest 2016: Kellően túltolták a beszélő hullát – Élménybeszámoló a Swiss Army Manről

swiss-army-man-2016-comedy-movieA Swiss Army Mannel nem az a baj, hogy túl sokat finganak benne, és tele van olyan poénnal, amit két fiatal srác egymás között megenged magának, hanem hogy ezen túl csak kapargatni tudja a felszínt. Jött már Dan Kwan és Daniel Scheinert filmjénél sokkal jobb alkotás is a Sundance-ről. Reméljük, így lesz ez később is.

A miskolci Cinefest joggal büszke arra, hogy minden év szeptemberében Magyarországra hozza többek között az az évi Sundance Filmfesztivál valamilyen szempontból említésre vagy megtekintésre méltó filmjét. Jó esetben ez a kettő megegyezik: említésre és megtekintésre alkalmas filmek is szoktak érkezni, amelyek egyaránt kritikai és közönségsikerek, de persze van, hogy az egyik szempontnak nem felel meg tökéletesen a film.

Effajta kettősség jellemezte várakozásomat, mielőtt beültem a miskolci Művészetek Háza Pressburger termébe Az ember, aki mindent tudott című filmre. (Igen, ez a magyar cím.) Sok minden ellene és mellette szólt ennek a sztorinak. Gyanúsan nagy közönségsiker – ahogy Csákvári Géza művészeti vezető a színpadon felkonferálta: erős volt a hype (és ez ugye sosem jó jel), és ezt az aggályomat csak erősítette az előzetes, az alapsztori és a film első 20 perce. Egy gyerekként világsztárrá váló színész, Daniel Radcliffe valószínűleg bármilyen szerepben sokakat érdekel, ha magára húz egy zsákot, akkor is. Ha hullát alakít, akkor meg pláne. Ha megnézzük az IMDb és a Rotten Tomatoes pontszámait – amik persze általában pont arra jók, hogy legyen mitől eltérni –, de azért mégis azt látjuk, hogy ez a film a közönségnek kicsit jobban tetszett, mint a kritikusoknak.

A másik serpenyőben azonban mégiscsak ott van, hogy valaki komolyan gondolta ezt a hullaszállító dolgot, illetve hogy eddig csak kisfilmeket alkotó fiatal direktorok (a két Daniel, Dan Kwan és Daniel Scheinert) rögtön bekerültek az amerikai függetlenfilmek Mekkájába, egyenesen a versenyprogramba, ahol el is nyerték a legjobb rendező díját. Hozzánk hasonló kritikusok erre jobban felkapják a fejüket.

swissarmyman_tn

A serpenyő egyik oldala sem változott a film végére. Valóban, az első 20 percet tényleg túl kellett élni, amikor a Paul Dano alakította hajótörött hálát ad az égnek, hogy talált egy hullát, akinek a bélgázain jet-skizhetett párszáz kilométert, akkor tekintettem körbe a zsúfolásig megtelt mozitermen, és néztem az órámra, hogy akkor ezt most meddig kell itt még tűrni. És noha később sem szűntek az altesti poénok (a maszturbálás és az anyám szó egy mondatban való említése volt a második összenézésünk az órámmal), valami egészen rendkívüli, valami bizarr barátság, egy életre szóló kaland mégis kirajzolódott a főszereplő életkeresésében.

Igen, idővel egyre több réteg lett a filmben, ez volt az, ami tulajdonképpen ott tartott. Valóban volt egy „adamsandleri magasságokig” jutó szint a halott felálló cerkájával, ami a legnagyobb ovációkat váltotta ki. Aztán volt egy kalandfilmes réteg a visszatérést kereső hajótöröttel, aki különböző módon használja fel egy hulla csodás képességeit. És volt emögött valami érdekes motiváció: hogy ismét a normális, máskor unásig unt és lesajnált szürke hétköznapokat élhessük, amikor ismét utazhatunk a buszon, nézhetjük a világot odakint emberekkel és házakkal, a hátsó kert nyugalmával.

Nemcsak én vagyok ennyire patetikus, hanem a célegyenesben maga az alkotás is, ami az előzetes várakozásoknak és az első szekvenciának merőben ellentmond, némileg meglepő. Ez legyen a legnagyobb gond, amikor az egész film meglepő!

Szóval hiába jól összerakott ez az egyébként nem rendkívüli történet, egy kicsit azért örülök annak, hogy ilyen élményben eddig nem nagyon volt részem, és nagyon nem is lesz később sem. A Swiss Army Mannek nem kétségtelenül meglévő humora és eredetisége a legfőbb érdeme, hanem a két rendező bátor belenyúlása. Nagyon jól megvágva, ingergazdag módon tálalva kapjuk az alkotást, amit a lehető legtovább, de egy kicsit sem jobban toltak túl. Éppen a határán a gusztustalanságnak, a giccsnek és a pátosznak, vállalva a kockázatát annak, hogy ez már sok lesz. Hát sok lett, de ez a film csak így működik.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com