Magazin

Kincsesbánya, egy kattintásnyira – 10 nagyszerű film, amit azonnal megnézhetsz

toni servillo

Függetlenfilmeket nézni nem mindig könnyű, hiszen jellemzően kevés moziban játsszák őket, ott is korlátozott ideig, furcsa idősávokban – de mindez mostantól csak kifogás! A Cinego.hu-n pótolhatod az elmúlt évek legjobbjait, legálisan.

Elindult a Cinego.hu, amely a magyar artfilmes forgalmazók filmjeit gyűjti össze egy közös felületen; egyszeri pénzösszegért vagy havidíjért meg lehet nézni vagy akár le is lehet tölteni őket. A kínálat nagyon csábító, hiszen tele van díjnyertes sikerfilmekkel és instant klasszikusokkal – nem egy alkotás hosszú hónapokon vagy akár éveken át uralta a közbeszédet. Hogy megkönnyítsük a böngészést, összegyűjtöttük, hogy a szerkesztőségünkben ki melyik filmet nézné meg először a gyűjteményből. Örök kedvencek, amiket nem lehet elégszer látni? Rejtőzködő csemegék, amikről anno lemaradtunk a moziban? Íme, 10 film, amiért érdemes kattintani.

 

Frances Ha (Noah Baumbach, 2012)

Greta Gerwig első két szólórendezésével (Lady Bird és Kisasszonyok) Hollywood egyik legfelkapottabb direktora lett, ám arról sem érdemes elfeledkezni, hogy színésznek is kiváló. Erre Noah Baumbach 2012-es Frances Ha-ja talán a legmeggyőzőbb bizonyíték, amelyben Gerwig tökéletesen testesíti meg az Y-generációs életérzést. Nemcsak főszereplője a filmnek, a forgatókönyvét is együtt írta élettársával, Baumbach-kal, a végeredmény pedig egy keserédes gyöngyszem lett, ami kiemelt helyet foglal el mindkettejük életművében.

Senkit ne riasszon el, hogy a Frances Ha fekete-fehér film egy tengődő lányról: a látszat ellenére cseppet sem művészieskedő alkotás, amit inkább csak értékelni lehet, mint szeretni. Helyette játékos, okos, vicces és néhol fájdalmas közérzetfilm, amit pár évenkénti újranézésre ajánlok, mert minden alkalommal Frances életközi válságának más-más szeletével lehet azonosulni. Miközben elég fájdalmas helyzetek elé állítja hősét – legjobb barátnő elvesztése, pénzügyi gondok, lakásproblémák, karrier becsődölése –, ízig-vérig életigenlő alkotás, ami nem felszínes optimizmussal keresi a szépséget és a humort a legnehezebb pillanatokban is.

A Frances Ha az, ami megannyi indie-film sikertelenül szeretne lenni: a mindennapokat megragadó, egyedi atmoszférával és vizuális kézjegyekkel rendelkező alkotás, természetes színészi játékkal és egy olyan forgatókönyvvel, ami látszólag a semmiről szól, holott valójában mindenről (Gerwig szüntelen szóáradatából egy tucat bölcsességet lehet kiszűrni). Ha pedig a fentebb felsoroltak és a mindössze 1 óra 26 perces játékidő sem lenne elég meggyőző, íme még egy érv a film mellett: az Adam Driver-rajongók egy korai – roppant szórakoztató – szerepben csodálhatják meg a színészt benne. (Rácz Viktória

Elérhető itt.

 

A nagy szépség (Paolo Sorrentino, 2013)

Már közel hét év telt el azóta, hogy az olasz filmhét keretein belül először megnézhettük Magyarországon Paolo Sorrentino A nagy szépség című filmjét. Ez a gondolat majdnem olyan nosztalgiával jár át, mint ami az egész filmet jellemzi. Nem kétség, hogy engedek a hívásnak és először ezt a filmet kattintom le a cinego.hu-ról. Arról nem is beszélve, hogy Jep Gambarella (Toni Servillo) 65. születésnapi bulija, a film nyitó képsora, a filmművészet egyik legemlékezetesebb nyitánya, amibe belefér a teatralitás, az érzékiség és az a kesernyés, merengős líra, amiről Jep narrál az egész filmben. A képi világ pedig Fellinit hívja táncba, s ezzel elkezdődik egy filmidőnyi zseniálisan megrendezett, hömpölygő nihil.

Az olasz elit életét élvező Jep író, aki mindössze egy könyvet publikált élete során, idejét sokkal inkább az éjszakában szereti tölteni, ahol mindent átitat a felszínes, hedonisztikus gyönyör. Ám ahogy Róma antik épületei is jelen vannak a modern élet nyüzsgésében, úgy kap teret a csend, az útkereső filozofálgatás is. Paolo Sorrentino képi világa annyira gazdag, kreatív és élménydús, hogy ez önmagában biztosítja, hogy élvezetes lesz a film újranézése. (Keller Mirella)

Elérhető itt.

 

Arcélek, útszélek (Agnès Varda & JR, 2017)

Agnès Varda és JR különleges dokumentumfilmje két évvel ezelőtt mutatkozott be a magyar mozikban, az Arcélek, útszélek pedig a legtöbb nézőjét tökéletesen elbűvölte és mélyen megérintette; az év végi személyes toplistámon és a Filmtekercsén is az első helyre került. A veterán rendezőnő és a fiatal fotós közös projektje egyszerre szól a művészet és a hétköznapi élet közti ellentét felszámolásáról, a művészet emberközelivé tételéről, egy gyönyörű barátságról, a maradandóságról és az elmúlásról, különféle határátlépésekről. Egyszóval az életről, két nagyon egyedi, egymást kerülgető és összefonódó nézőpontból.

Az Arcélek, útszélek annak idején egy családi tragédia küszöbén talált meg, amit kvázi megéreztem a sajtóvetítés közben, ezért elementáris erővel hatott rám a mű minden szépsége és minden fájdalma. Azóta pedig már Agnès Vardától is el kellett búcsúznunk: ez a szívhez szóló alkotás ugyan nem az utolsó filmje, hanem az utolsó előtti, de sokunk szemében bizonyára így maradt meg a Cléo 5-től 7-ig és a Sem fedél, sem törvény rendezője. A nem mellesleg a műfajba is friss szemléletmódot hozó, Oscar-jelölt dokumentumfilm tartósan meghatározza, amit a művészetről, a jelenvalóságról és az emberi kapcsolatokról gondolunk. Olyan bölcsességet, életszemléletet, játékosságot és derűt áraszt minden képkockája, hogy érdemes újra és újra megmártózni benne, feltöltekezni belőle. (Gyöngyösi Lilla

Elérhető itt.

 

FOMO: Megosztod, és uralkodsz (Hartung Attila, 2019)

Filmes érdeklődéssel a külföldön élés egyik legnagyobb hátránya, hogy a magyar alkotásokról lemarad az ember. Persze a legnagyobb fesztiválokat megjárt filmek, mint a Saul fia, a Testről és lélekről vagy az 1945 ide is elérnek jelentős csúszással, de a hazai filmgyártás maradék 80%-át igazából csak az otthoni mozikban lehet pótolni. És bár több alkotást is szívesen megnéznék az elmúlt évek filmterméséből, számomra Hartung Attila első egészestés munkája az, amelyre a leginkább kíváncsi vagyok. Nem csak azért, mert lépten-nyomon – korosztálytól függetlenül – nagyon jókat hallok a FOMO-ról vagy mert a film címe egyszerűen hibátlanul magába foglalja az egész közösségi médián felnőtt generáció problémájának velejét, de azért is, mert anno 2014-ben Hartung Ischler című rövidfilmje hagyta a legnagyobb nyomot bennem a Friss Húson. 

Mindezekkel együtt is talán a FOMO témája, célközönsége és ezek révén égető relevanciája miatt gondolom annyira fontosnak a filmet. A Facebook-on, Instagramon, Twitteren, Snapchat-en és hasonlókon felnövő új generációról nem nagyon készült eddig olyan alkotás, amely egyszerre szólítja meg a film korosztályát, ezen korosztály szüleit és mindenki mást is, aki 5 vagy akár 50 évre van már ezektől a „mai fiataloktól”. Sokat várok a filmtől, és ha kivitelezés sokak szerint nem is hibátlan, a film jelentősége vitathatatlan marad. (Kajdi Júlia)

Elérhető itt.

 

Hidegháború (Pawel Pawlikowski, 2018)

Nem minden film könnyen befogadható, de vannak olyanok, amelyek egyszer csak megragadnak, felkapnak, és repítenek magukkal országokon és évtizedeken keresztül – még akkor is, ha az az idő és a tér éppenséggel a világtörténelem legnehezebb évei és legkegyetlenebb országai. A Hidegháború sok mindenről beszél: népzenéről, diktatúráról, menekülésről és művészetről. De a felsoroltak valójában mellékszereplők, mert ez a film igazából a szerelemről szól. És mint ilyen, az egyik legszebb szerelmesfilm az elmúlt évekből – az első, amit a Cinego kínálatából megnéznék.

Pawel Pawlikowski az Oscar-díjas Ida után ismét fekete-fehérben forgatott. A színek elhagyása gyakran válik hiteltelenné és öncélúvá, itt azonban remekül passzol a történelmi miliőhöz. A film főnyereménye azonban nem is az Oscar-jelölt képi világ, a népzenéből francia bárzenévé alakuló dallamok vagy Pawlikowski elegáns rendezése, hanem a főszereplő páros alakítása. A női főhőst játszó Johanna Kulig magával ragadó femme fatale figuráját tökéletesen kiegészíti Tomasz Kot cinikus értelmiségi szerepe. Az élményhez pedig hozzátartozik az is, hogy ez a szerelem akkor is szép, ha közben érezzük: nem működhet. De ahogy az énekesnő félrészegen leesik a bárról vagy amikor először előadja a lengyel népdalt, mi is érezzük: megéri. Ez egy ilyen Hidegháború. (Tóth Nándor Tamás)

Elérhető itt.

 

Portré a lángoló fiatal lányról (Céline Sciamma, 2019)

Lehet-e valami érvényes, ha kosztümös? A Portré a lángoló fiatal lányról mintegy mellékesen bizonyítja ezt be, hiszen Céline Sciamma ugyanolyan természetességgel meséli el ezt a 18. századi történetet, mint a korábbi filmjeinek maximálisan kortárs sztorijait. Sciamma a Tomboyban és a Csajkorban is ritkán feltárt érzelmekre, egyedi sorshelyzetekre, formálódóban lévő identitásokra irányította rá a figyelmet, amelyek ugyanakkor örökérvényűek és könnyen átérezhetők – és nincs ez másként a Portré a lángoló fiatal lányról esetében sem. A Portré… egy beteljesületlen szerelem filmje, pár nap boldogság története, amely egy életre kihat – a film érvényessége pedig éppen abból fakad, hogy még bő két évszázaddal később sem elképzelhetetlen egy hasonlóan halálra ítéltetett leszbikus szerelem.

A Portré… a fel-felcsapó szenvedély és a klasszicista elfojtás ütköztetése, a művész tekintetének és a vágy tekintetének játéka, szépséges és megrázó alkotás, amely talán kissé háttérbe szorult a tavalyi évben a nem angolszász filmek között az Élősködők és a vele szemben Oscar-jelölést kapó, szintén francia (és zseniális) Nyomorultak mögött. Pedig megéri megengedni, hogy a bőrünk alá kússzon, és az otthonunk nyugalmában talán még bátrabban is lemeztelenedünk a hatására, mint a mozi nyilvános terében.  (Gyöngyösi Lilla)

Elérhető itt.  

 

Egy tökéletes nap (Fernando León de Aranoa, 2015)

Szabad-e nevetni egy háborús filmen? Ez volt bennem a leginkább égető gondolat, amikor korábban megtekintettem Fernando León de Aranoa filmjét. Az IMDb oldalon ilyen műfajokkal címkézik: Comedy, War, Drama. A masszívan össze nem tartozó területeket azonban mégis szépen összedolgozza ez a spanyol film. Vagy mondanám inkább nemzetközinek, hiszen a délszláv háború utóéletét bemutató alkotás nemcsak történetében köthető egész Európához, hanem alkotói révén is. A bosnyák faluban egy holttest kerül a kútba, amihez nemzetközi mentőcsapat érkezik. A helyzet nem egyszerű: a háborún nyerészkedőktől a bizalmatlan falusiakon keresztül a bürokratikus nemzetközi szervezetekig mindenki bonyolítja. A négyfős csapat a hegyeken keresztül elindul, hogy találjon egy kötelet. Az idő pedig egyre kevesebb. A film azonban mégsem egy amolyan politikai thriller, cselekményében nem annyira a háttérküzdelmek számítanak, sokkal líraibb alkotás, ahol gyakran a puszta képek mutatják meg azt a nehézséget, milyen visszaállni egy háború után a normális életbe.

A spanyol rendező első angol nyelvű, nemzetközi stábbal forgatott filmjében nem érezni semmi bizonytalanságot, pedig válogatott színészek látható a képen. Benicio Del Toro, Tim Robbins és Olga Kurylenko játéka természetes, nem vonja el a figyelmet a lényegről. Az Egy tökéletes nap némiképpen atipikus háborús film, egyszerre tud vicces lenni és mégis szörnyen fájdalmas. Hétköznapi megoldásokkal teremti meg bennünk a feszültséget. Karakterei azért szerethetőek, mert érezni bennük a jobbító szándékot, de ugyanúgy megmutatják a háború okozta kiégést. A film enged nevetni, ami sokat segít abban, hogy közelebb hozza a nézőhöz a háború borzalmait. (Sergő Z. András

Elérhető itt.

 

Legújabb testamentum (Jaco Van Dormael, 2015)

Isten létezik, Brüsszelben él, és egy elég nagy szemétláda. Jaco Van Dormael 2015-ös filmje arra a fogós kérdésre ad választ, hogy ha van Isten, akkor miért ilyen szar a világ, miért van ennyi baj és szerencsétlenség? A Legújabb testamentumban Isten egy mogorva, lecsúszott, unatkozó alak, aki azzal tölti napjait, hogy parancsolgat a családjának és gonosz játékot űz az emberekkel, akiket csak azért teremtett, hogy rajtuk élje ki a frusztrációit. 10 éves kislánya, Éa megelégeli apja zsarnokságát, és bátyja, Jézus nyomdokaiba lépve megszökik otthonról, le a Földre, hogy szerezzen magának pár új apostolt és megírja a Legújabb Testamentumot.

Számomra ez a film az utóbbi évek legszórakoztatóbb frankofón alkotása. Sokszor előfordul, hogy egy jónak induló film leragad az ötletes alapsztorinál, azon képtelen túllépni, mondanivalót találni és kibontakozni. A Legújabb testamentummal nem ez a helyzet: az ötlet itt ugródeszkaként szolgál, aminek a segítségével az élet örömeiről és bánatairól, furcsaságairól mesél, keserédes csomagolásban. A szatirikus hangvételt jól ellensúlyozza a fantasy és a gyermeki nézőpont, ettől válik egy igazi feel-good filmmé, ami egyben furcsa, szürreális, és üdítően szívmelengető. Nem kell megijedni, bár tele van bibliai utalásokkal, ezek inkább a humor forrásai, mint cinikus valláskritikai odaszúrások. A belga komédia nagyjai, Benoît Poelvoorde és Yolande Moreau, akik a Istent és Isten feleségét játsszák, pedig garantálják a nevetést. Ha tetszett a Holdfény királyság vagy az Amélie csodálatos élete, akkor a Legújabb testamentum sem okoz majd csalódást. (Takács Janka)

Elérhető itt.

 

Az ember tragédiája (Jankovics Marcell, 2011)

Madách Imre drámája velőtrázó módon és formában tárta elénk mindazt, ami történelmünk során a romlás felé taszította az emberi fajt. Jankovics Marcell animációs filmjének zsenialitása abban áll, hogy képes volt a dráma hangulatát audiovizuális keretek között kibontakoztatni, ezáltal egy nyomasztó és fájdalmasan igaz alkotás született minden idők egyik legnagyobb magyar művéből. Jankovics több évtizedig dolgozott a Tragédián (az írásba 1983-ban kezdett bele), míg végül 2011-ben tudta bemutatni teljes egészében a nagyközönség számára. A végeredmény egyáltalán nem fogadható be túl könnyen, a játékidő és a tartalom egyaránt erőteljes és felkavaró hatású.

Jankovics Marcell kultúrtörténészi tudását is kamatoztathatta, az egyes történelmi színek a nekik megfelelő, korhű művészeti formában kerültek vászonra; az egyiptomi falfestményektől a középkori krónikákon keresztül jutunk el a jövőt idéző bizarr képregény-világig. A látvány számos esetben ad új értelmezést Madách sorainak, ami újdonsággal és friss gondolatokkal tölti meg a középiskolai irodalomórán tanultakat. Aki felkészült egy olyan alkotásra, mely kegyetlenül lerombol minden illúziót, amit az ember saját fensőbbsége iránt táplál, annak Az ember tragédiája kötelező darab. Jankovics filmje erős küzdelem eredménye, de „az ember célja e küzdés maga.” (Gueth Ádám)

Elérhető itt.

 

Mustang (Deniz Gamze Ergüven, 2015)

Amikor a Saul fia óriásit ment a filmfesztiválokon, és megnyert minden megnyerhetőt, volt egy ellenfele, amiről azt mondták, talán egyedül ez állhatja útját Nemes Jeles László Oscar-díjának. Ez volt a Mustang, ami öt török lánytestvérről szól, akik együtt fürdenek a nyári szünetben néhány fiúval, és ennek hatására mindenki az ő erkölcsüket akarja megvédeni vagy aláásni. Mindezt egy olyan isten háta mögötti török faluban, ahol a nyugati kultúrát, a női egyenjogúságot maximum hírből ismerik. Kiházasítási kísérletek, társadalmi pozíciók újraalkotása, férfiak és nők viszonya, hagyomány és haladás, önmagunkhoz való hűség, az önrendelkezéshez való jog, felnövés – csak néhány téma, ami miatt érdekes és figyelemre méltó Deniz Gamze Ergüven elsőfilmje.

Mindeddig még nem láttam. Valahogy elkerült. Pedig úgy tűnik, minden adott egy nagyszerű filmélményhez: Törökország mint helyszín, a téma fontossága, az európai készítők, akik tapasztalataim szerint mindig emberközelibben készítenek filmeket, mint hollywoodi társaik. Az Oscar mezőnyében egyébként is az idegen nyelvű filmek a leginkább izgalmasak, és úgy látszik, 2016-ban ez különösen így volt. Úgyhogy ha csak egyet választhatnék a Cinego kínálatából, akkor a Mustangot pótolnám. (Moldován Tünde)

Elérhető itt.

Avatar

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya