Magazin

Cinema Total 5 – Középpontban Közép- Európa

Idén immár ötödik alkalommal rendezik meg a februári Berlinale ideje alatt a Collegium Hungaricum Berlin által szervezett Cinema Total rendezvénysorozatot február 11 – 15. között, Central European Space címmel. A 2012-es év berlini magyar filmes programsorozatának középpontjában újfent a kelet-európai regionális filmkészítés és a nemzetközi koprodukciók kapcsolata, valamint kommunikációjuk elősegítése áll.  

A Can Togay János által vezetett Collegium Hungaricum Berlin 2008-ban alapította meg a Cinema Total nevű rendezvényt, mely a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál ideje alatt, annak társrendezvényeként nagyobb láthatóságot, több szerepet és kiterjedtebb közönséget szeretett volna biztosítani a magyar filmeknek és a hazai filmgyártásnak. A szemlélet – és vele együtt a program – azóta kibővült, így nem csak szűkebb hazánk filmes világa és termése kap bemutatkozási terepet a fesztivál idején, hanem az egész közép-kelet-európai regionális térség is. A program idei bemutatkozó és résztvevő országai Magyarországon kívül Lengyelország, Ausztria, Horvátország, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. Ebben az évben a Berlini Lengyel Intézet és Lengyelország is társszervezőként csatlakozott a Collegium Hungaricum mellé, mellyel a szervezők a magyar-lengyel kapcsolatok történelmi múltjára és az együttműködés jelenlegi fontosságára is fel szerették volna hívni a figyelmet.

Can Togay a programhoz tartozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Cinema Totalnak – melyet nem mellesleg már a Berlinale szervezői is a filmfesztivál legérdekesebb társrendezvényének tekintenek – kettős célja van. Egyrészt bekapcsolja a kelet-európai, lokális filmgyártásokat a nyugat-európai filmfesztiválok, filmpiacok, és nem mellékesen a nyugati nagyvárosok vérkeringésébe, másrészt pedig külön filmszakmai-networking platformot nyújt a különböző országoknak, kultúráknak és filmkészítőknek a közös találkozáshoz, a kollektív gondolkodáshoz és az együttműködéshez.

A lengyel-magyar kapcsolatokat hangsúlyozza a Cinema Total programja is, melynek díszvendége Törőcsik Marin kívül a lengyel-magyar filmes koprodukciók egyik legnagyobb képviselője, Mészáros Márta lesz, aki legújabb filmjén jelenleg is Lengyelországban dolgozik. A rendezvényen fellép többek között Rutkai Bori és zenekara, a Specko Jedno, valamint magyar és lengyel filmek alkotóival találkozhat a közönség a True Stories nevű program alkalmával, amelyen a Berlinaléra meghívott saját filmjeiket beszélik meg a rendezők az odalátogató vendégekkel.

Külön figyelmet érdemel a rendezvénysorozat Filmszakmai kerekasztal nevű programja, melyen Andrew Vajna kormánybiztos és Monory-Mész András, a Magyar Rendezők Céhének vezetőségi tagjai is részt vesznek. A tavaly is nagy érdeklődést kiváltó beszélgetés, vita pozitív irányú folytatását várja a kerekasztaltól Monory-Mész András, aki elmondta, mennyire fontos, hogy ezen az alkalmon magyar és külföldi rendezők is lehetőséget kapnak az eszmecserére, valamint az országok filmiparai is megismerhetik egymás filmfinanszírozási, filmtámogatási rendszereit.

Mivel idén Fliegauf Benedek filmje, a Csak a szél is versenyez az Arany Medvéért, a programok között egy tematizált Roma nap is helyet kapott, melynek részletes kidolgozása jelenleg is folyamatban van.

Can Togay és a Total Cinema 5 szervezői remélik, hogy a rendezvénysorozatot még hosszú éveken keresztül sikeresen megrendezheti a Collegium Hungaricum, és hogy a gazdasági válság és a krízishelyzetek ellenére a pozitív kezdeményezések, az összetartozás érzése, valamint a regionális és globális összefogások, együttműködések segíthetnek túljutni a felmerülő problémákon.

A Cinema Total hivatalos honlapja és program: http://hungaricum.de/index.php/de/cinema-total-2012?template=bbi_institute_sub

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com