Magazin

„Kísértet járja be a világot” – Cosmopolis

A Cronenberg-filmmel egy időben érkezett meg hazánkba az irodalmi alapanyagul szolgáló, azonos című Don DeLillo-regény, a Cosmopolis. A film visszás fogadtatása egyébként párhuzamba állítható a könyv külföldi recenzióiban felbukkanó ellenvetésekkel és negatívumokkal, nem is véletlenül, hiszen mindkettő próba elé állítja a közönség türelmét.

A Cosmoplis-szal kapcsolatban gyakran emlegetik James Joyce-t és az Ulysses-t, amennyiben mindkét mű a főhős egy végtelenített napját jeleníti meg, és amennyiben ezt a tudatfolyam technikával teszik. DeLillo könyvével kapcsolatban ez a megállapítás kissé túlzásnak tűnik, annak ellenére, hogy Eric Packernek, a Cosmopolis főhősének egész univerzumába nyerhetünk betekintést. Másrészről a regény az író tudatosan megszerkesztett, apró részekből álló, de korántsem részletezett filozófiai lamentálása. A szereplő szubjektívje így valójában szerzői szubjektív, míg Packer csak egy báb az író kezében, aki valamit képvisel, valami helyett áll. Vagyis egy tiszta, elvont reprezentáns, ami a szerzői szándék szerint egy pontba tömörít egy egész világot. A karakter tudatfolyama így leredukálódik, és nem önmagáért lesz fontos, csak az elvont eszméért. A főszereplő a jelképpé fokozódástól nem válik színesebbé vagy érdekesebbé, csak egyhangúbbá és közönyösebbé, hiszen ez nem más, mint a kiábrándultság és nihilizmus póza, puszta szerep, a határhelyzet kifejeződése. Eric Packer a világ uraként, a maga huszonnyolc évével túl van minden hétköznapi akadályon, megoldandó problémán, a célt – mintegy légüres térbe kerülve – már nem találja az élet régi keretei között. A korlátlan szabadság átrendezi az értékeket és a megengedhető eszközöket. A válság így nemcsak kint tombol, de Eric szívében és az elméjébe is.

Persze, értjük a regény fő mondandóját: a profitorientált, lelketlen kapitalizmus mindent lebont, újraépít, újraprogramoz a maga kénye-kedvére. A világ csúcsán pedig kegyetlen bankárok, üzletemberek és brókerek állnak, akik nemcsak hogy nem élvezik a táplálkozási hierarchiából eredő határtalan hatalmat, hanem depresszív egzisztencialista filozófusokká és anarchistákká is válnak. Ha nincs már mit tenni, az ember szükségszerűen látnokivá válik, mert végső elhatározásokra jut a léttel kapcsolatban. Ráadásul a társadalmi hierarchia ekkora magasságából még könnyebb körültekinteni.

A Cosmopolisban kezdetleges formában megjelennek a szerző olyan kötelező és kedvelt témái, mint a terrorizmus, az erőszak és a média kapcsolata vagy a fogyasztói társadalom kritikája. Ennek ellenére DeLillo megállapításai mégis inkább csapongó, felszínes gondolatok a kibervilággá alakult életről és a túlzott „elinformációsodásról”. Maga a regény is egy nagy információhalmaz, ami az összefüggések jelentőségével és az értelem mélységével kecsegtet. A halmaz végül is csak halmaz marad: minél többet akar, annál kevesebbet tud. Sorra jönnek a laza bölcsességek és a száraz tételmondatok a szokatlan helyzetekkel és a jelentőségtelinek szánt helyszínekkel együtt, ezek azonban mind a regény felszíni jegyeit szaporítják. Látszik, hogy DeLillo nagyon meg akart mutatni valamit, ellenben az is észrevehető, hogy nem bízott a kevesebben. A minél többet elve nem hozzáad a regényhez, csak szétforgácsolja azt, és abba a hibába csúszik, hogy a sok lehetőség közül végül semmit sem mond igazán. Mindezzel együtt a Cosmopolis – verbális szerkesztettsége, minimalizmusa és csupaszsága mellett – rendkívül képszerű. A történettöredékek és -foszlányok nem kell, hogy folyamatos egésszé váljanak, a kontinuitásnak nincs kiemelkedő szerepe. DeLillo csak egy-egy helyzet, egy-egy kép közvetlen felskiccelésére törekszik, a hatást a kitartott, jól körülhatárolható, időben mégis diffúz jelenetek váltják ki. Az időtlenség, az időbeliség hiánya az események szimultaneitásával jár. Talán pont ezen képiség miatt mutat olyan jól néhány jelenet a vásznon is. Érdekes ez a kettősség: a hideg, racionális, logikai verbalitás és a homályos, érzelemteli képiség kettőssége. DeLillo mintha pontosan tudná, hogy átélést intellektuális ömlengéssel nem tud elérni, ezért a folyamatosan zúgó propaganda alapzajából elő- előtűnik néhány központi motívum, mely képes az érzelmek megragadására, és amely szervezi a cselekményt is. Az író fő célja végeredményben a hangulat megfestése, és nem a filozófiai attrakció. A regény két szintje, a verbális és a képi így lényegében ellentétes hatással van egymásra, a ráció azonban sajnos elnyomja a vizualitást.

A regény legérdekesebb pontját ellenben mégis az nyújtja, ha az írói szándékot és az írói aktust állítjuk párhuzamba a könyvben szereplő, a kapitalista rendszer ellen lázadó anarchistákkal, és értelmezzük annak analógiájára. DeLillo egyébként is szívesen tekint úgy a terrorista- és erőszakos akciókra, mint amik az írók elhanyagolt társadalmi szerepét teljesítik be. A Cosmopolis szerint minden gondolat és tett csak a fennálló rendszer része: a totalitás teljes körű, nincs olyan, hogy „kívül lenni”. Mindenki csak egy szükséges szereplő a közös színdarabban, így minden szerep meglévő igényt elégít ki. Minden megtalálja a helyét a rendszerben, még az is, ami ellene van. Vagyis mindegy, hogy establishment-ellenes lázadásról vagy művészi tüntetésről beszélünk, végeredményben mindkettő hatástalan, mivel létüket maguk a fennálló keretek biztosítják. Igazi ellenkezés pedig e keretek meghaladásával lenne lehetséges. Ez a pesszimizmus a könyv állításait is többszörös idézőjelbe helyezi, az írói aktus pedig megsemmisíti önmagát. Semmi sem kell, hogy legyen, de nincs olyan, hogy valami nincs. Így világossá válik az is, miért sikerült „megmondósra” a könyv amellett, hogy lényegében semmi újat nem mond.

A Cosmopolis Don DeLillo sokadik könyve, mely először 2003-ban jelent meg eredeti nyelven. A regény apropóját egy internetes részvénytőzsde-visszaesés szolgáltatta, a történet így nem véletlenül került a 2010-es évek gazdasági válságai közepette megfilmesítésre. A film és a magyar nyelvű könyv együttes megjelenése talán jobban felkelti az érdeklődést Don DeLillo különben ellentmondásos munkássága iránt, és talán ezután nagyobb eséllyel találkozunk az amerikai szerző korábbi, sikeresebb írásaival is a magyar könyvesboltok polcain.

Don DeLillo: Cosmopolis
Libri Könyvkiadó Kft., 2012


Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com