Magazin

Cseh és Szlovák Filmkarnevál 2015: Mert fürdőruhában mindenki egyenlő – 66 szezon

Az emlékezés kivétel nélkül keserédes vállalkozás. Legyen szó amatőrfelvételeken feltűnő gyönyörű kassai lányokról vagy egy, a szabadságot szimbolizáló stranduszodáról, a kötetlen beszélgetések során idővel fel nem dolgozott traumák kerülnek a felszínre. A 66 szezon társunk lehet a helyes emlékezésben.

Az ember először a gyerekmedencében pancsikol, majd, ahogy nő, nagyobb medencébe kerül. Aztán felnőttként a legnagyobb-legmélyebb medencében úszkál. Kimegy egy sörért, s a büféből a gyerekmedencébe tér vissza, tapicskolni az unokákkal. Gyorsan elszalad az idő. Szeretne fürdőzni még, de rászólnak: záróra, kifelé!

Így foglalja össze a dokumentumfilm egyik szereplője az élet körforgását és köti össze azt találóan a második otthonának tekintett, a forgatáskor éppen 66 szezont megélt uszodával. A vizet mindenki szereti. Van, akinek sportszerű életéhez tartozik, van, akinek bolondságot, fiatalságot, megint másnak megnyugvást, pihenést jelent. Maga a strand pedig alkalmas mindezen élményeknek helyet adni, egy bizonyos korban azonban nem kevesebbet, mint magát a nagybetűs Szabadságot jelentette.

Például a sörgyár tulajdonos fiának, akitől elvették a gyárat az államosítás idején, így saját gyára helyett minden nap a strandon itta meg aznapi söradagját. Pedig sokáig hitte, visszakapja, ami az övé, fogadott is, ha ez bekövetkezik, teletölti sörrel a gyerekmedencét. Közben ismerkedett, beszélgetett, ha akart, angolul, németül, románul, magyarul. Mert ott lehetett. Fürdőruhában mindenki egyenlő.

A rendező nagymamáját kérdezi, aki őszintén és nyíltan válaszol, bár kicsit izgul. Az apa hasonlóan, pedig ő maga is filmrendező. Feltűnik egy szenvedélyes amatőrfilmes, az uszoda építészének lánya, barátnők, barátok, szomszédok. Mindenki mesél és emlékezik, leginkább 1941-re, amikor is katonai repülők tűntek fel, bombázni jöttek Kassát. Az amatőrfilmes egy lövést kapott a fejébe, az építész lányát anyjával bevagonírozták, a barátnő férje esküvőjük másnapján behívót kapott. Mesélnek szerelemről, bolondságról, önmagukat és szeretteiket igyekeznek felismerni a mai fiatalokban, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

„A személyes történetek mozaikjai rekonstruálják a történelmet.”

Akiben viszontlátják önmagukat, részt vesz a játékban: huszonéves lány bólogat kacéran a kérdésre, hogy szörnyű volt-e látni az uszoda felett átrepülő katonai bombázókat; hetven év körüli asszony ismer férjére a kameramanban. Időutazásunkat korabeli amatőrfelvételek, fényképek, illetve elveszett VHS felvételt idéző felvételek segítik. A video technika intimitása és az elbeszélt titkok elérik céljukat, magunkra ismerünk, ugyanakkor felfogjuk a felismerés fontosságát. A vázlatos forgatókönyv, a spontán, néha provokatív beállítások, a kreatív megvalósítás (háborús emlékek kikérdezése az uszodai hangosbemondóból), mind intuitív módon, egyszerre kíméletlenül és empátiával közelítenek a megélt évtizedek nosztalgiájához.

Érdekes módon a megszólalók humora nem tűnt el teljesen, sőt, némelyikük csajozós praktikákat demonstrál a múltból: a két férfi megegyezik, ki a jó és ki a rossz. A rossz bombát ugrik a feltupírozott hajú, csinos lányok mellé a vízben, mire a másik férfi igazi Don Juan módjára a segítségükre siet, jól leteremtve az akcióra elfeledett barátját és a büféig meg sem áll oldalán a szépségekkel.

Az uszoda – a víz végtelen körforgást megtestesítő mivolta által – metafizikai dimenzióval gazdagodik. Hány ember jutott el vajon az éveken át vágyott tengerig, azután, hogy már szabadon lehetett utazni? Hogyan élték meg a végtelennel való találkozást?

Fotókat készített, nem élte meg, feladta vagy külön-külön üvegcsékben gondosan őrizgette a tengerpartokon gyűjtött emlékekrevalót – a lehetséges verziók. Most, amikor kérdezik, mesél. Kimeséli magából, amit eddig nem tudott (talán nem volt kinek), és ott az uszodában felfogja a körkörösség rá vonatkozó jelentését. Mindebben az uszoda karbantartója is segít, akitől megtudjuk, hogy elméletben az uszoda vize a tisztítóberendezéseken át a folyóba, onnan a tengerbe áramlik. Így a szorongatott üvegcsék egyszer csak kinyílnak, és a bennük lévő sós víz az emlékek sokaságával a tenger felé vezető út első állomásán, az uszodában kezdi meg végtelen utazását.

Avatar

Szin Karolina

Szin Karolina az ELTE filmtudomány szakán végzett, majd grafikai- és product design tanulmányokat folytatott, többek között MOME-n. Jelenleg a filmgyártásban dolgozik. Szereti a szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái), a magával ragadókat (Iñárritu, Jamin Winans), a kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. szin.karolina@gmail.com

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya