Magazin

Csokoládé és Csokoládécipő

A Csokoládé című filmet, úgy vélem, mindenki ismeri. Évek óta tagja a karácsonykor kötelezően sugározandó filmek táborának, és eltérően társai többségétől, megérdemelten. Lasse Hallström filmje még azokat is meghódította (szerény személyemet is beleértve), akik nem rajonganak a romantikus darabokért. Hanem a filmnek könyvelőzménye is van, mégpedig nem kevésbé népszerű.

Joanne Harris írónő, aki ma már a romantikus regényirodalom nagyjai közé tartozik, a Csokoládé révén vált ismertté. De ő írta az Ötnegyed narancsot, a Szederbort és még kilenc másik könyvet is, plusz a Csokoládé folytatását. Termékeny író, s ha e két könyvből ítélhetünk, jó is – noha megesett vele az a ritka eset, amikor a film jobb, mint írott eredetije. A Csokoládé mint regény sokban különbözik a filmtől (és előre is szólok: a film ismeretét adottnak veszem). Mindjárt az első oldalakon feltűnhet, hogy a könyvben se híre, se hamva Reynaud grófnak, a polgármesternek, Anouk állatkája se nem Pantoufle (hanem Papucs), se nem kenguru (hanem nyúl). És Vianne Rocher tényleg tud varázsolni.Bizony, a film remek polgármester-figurája a könyvhöz képest hozzátoldás. Joanne Harris ugyanis a helyi papot írta meg Fekete Embernek, Vianne sorsszerű üldözőjének és életre-halálra ellenségének, alaposan kihasználva az így adódó lehetőséget, hogy odamondogathasson az egyház által képviselt keresztény erkölcsnek. Lasse Hallström jól tette, hogy átírta a szerepet a grófra, mert a film sosem nyerhette volna el könnyedségéből fakadó népszerűségét, ha benne marad egy erőteljesen kifejtett antiklerikális szál – másrészt viszont a regénybeli pap alakja kissé kidolgozatlanabb is, mint Reynaud grófé.A történet ezen kívül sem ugyanolyan, mint a filmben; az írónő komolyabb mitológiát és hátteret szőtt alakjai mögé. Vianne előélete, ősei misztikusabbak, eladdig, hogy a romantikus film csavargó nőalakjának helyén egy valódi boszorkány elevenedik meg. A könyv főhőse varázsjeleket rajzol, mágiát űz, olvas az emberekben és halálosan aggódik, nehogy kislányából is a „normális világ” számkivetettje váljék. Sokkal sötétebb, sokkal borúsabb és pesszimistább a könyv, mint várná az olvasó egy ilyen vidám film után, noha alapvetően megmarad romantikus, teljességgel női regénynek.

Az írás színvonala egyenletesen magas, a szereplők jellemén és a történetszálakon túl a puszta szöveg is felülmúlja valamelyest a lektűr-irodalom átlagát (vagy talán sokkal? nem vagyok otthon e téren). Talán még jobban tetszett volna a könyv, ha nem ismerem már régóta a sztorit, annak tanulságait és mondandóját – de még így is megértem Joanne Harris világhírnevét a Csokoládé alapján.

A Csokoládécipőről az első részhez képest nem lehet sokat mondani. A hangulat néhány fokkal sötétebb, a szereplők rajza és a mitológia ugyanolyan. A jócskán megnövekedett terjedelembe ezúttal egy három elbeszélős, bonyolultabb cselekmény íródott bele. Vianne, nem kis meglepetésünkre, egy szürke és félénk, csak eltűnni-beolvadni vágyó háziasszonnyá vált, vele szemben lánya éppen most fedezi fel a kisgyereklét végét – és színre lép egy olyan gonosz is, akihez az első könyv Fekete Embere úgy aránylik, mint Morgoth-hoz Szauron. A pap is bűnös volt ugyan, de még emberi léptékben, Zozie de l’Alba viszont mintha Vianne pokolbéli tükörképe lenne, mindazzal a magabiztossággal, felelőtlenséggel és gátlástalansággal, amire a mágiáról rég lemondott főhősnő képtelen. „Olyasmi hangulat érkezik vele a regénybe, ami Bradbury Gonosz lélek közeleg c. művét juttatja eszembe (és ez dicséret)” – áll egy blogon; egyetérthetünk vele.

A Csokoládécipő hozza az első rész színvonalát, de olyan módon, ahogyan a Csokoládéval történt, megfilmesíthetetlen. Nem is baj. A film kicsengése a megnyugvás volt, s ezt felborítaná egy folytatás. Különösen Párizsban, a teljesen megváltozott Vianne-al. Nincs mese, Harris és Hallström két külön művet alkottak – mindkettő (mindhárom) megérdemli a figyelmet, de aki a Csokoládé-film karácsonyhoz illő meleg vidámságát várja a két Csokoládé-könyvtõl, az csalódni fog. Olyanformán, mint aki tejcsoki helyett étcsokoládéba harap.

(U.i. Látva, hogy nem létezik netes Csokoládé-kritika anélkül, hogy szerepeljen benne egy csokis hasonlat, keményen megfogadtam, hogy én juszt se írok olyat – de nem lehet nem lecsapni a labdát.)

Csokoládé és Csokoládécipõ
Ulpius-ház, 2007

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com