Magazin

Csordulásig tele a pohár – Rumnapló

Alkoholos sztorijai tekintetében nem egy Bukowski, a főhős nemtörődöm jellemének következetes letisztulásában is meglepő naivitást sugároz, de a Rumnapló pre-gonzo darabként a hatvanas évek generációs kiábrándultságának fanyar tapasztalásával, a karibi élethelyzetek és tradíciók élményközpontú megragadásával, és persze néhány átérezhető alkoholmámoros epizóddal azért lekötheti a Hunter S. Thompson személyével ismerkedők figyelmét. Egy biztos: a Rumnaplót praktikusabb kézbe venni, mint az alapanyaghoz hűtlen adaptáció szépelgő nosztalgiájában fürödni.

Elsőre talán bizarr gondolattársításnak tetszhet, hogy egy lapon említem Che Guevarat és Hunter S. Thompsont, de tény, hogy a gerillavezér, illetve a gonzó újságírás mestere a radikális szabadságérzet ikonjaként mára a popkultúra részévé vált. Egyszerűen sikk lett Che Guevara-s pólókban masírozni az utcán, vagy plakátot ragasztani a falra – közben észre sem vesszük, hogy már a vásárlás aktusával is a nagy példakép eszményét csorbítjuk. S ugyanígy fajultak a kultikus Félelem és reszketés Las Vegasban meszkalinért kiáltó megnyilvánulásai is az alkoholon és drogon felnőtt ifjak közösségi tagságot biztosító frázisaivá. S akárhogy nézzük – önkritikát gyakorolva: a Filmtekercs például az éves toplistába is beválogatta -, a Rumnapló mozgóképes adaptációja is e termékorientált múltszépítést erősíti. Bruce Robinson Johnny Depp-filmje éppúgy kizsákmányolja Hunter S. Thompson legendásan deviáns személyiségét, ahogy a filmbéli gaz kapitalisták a paradicsomot: a mozgókép hánya-veti hallucinációért kiált, baloldali meggyőződést és tényfeltáró újságírói attitűdöt kürtöl szerteszét, de csak nyereségvágy fűtötte, idealizáló nekrológként állja meg a helyét. Az adaptáció Hunter S. Thompson hatvanas években fogant, végül 1998-ban kiadott gonzo-kezdeményének kiábrándult szellemiségéhez, epizodikus lerészegedéseihez és javíthatatlan karaktereihez teljeséggel hűtlen marad.

Holott nem mondhatnánk, hogy Hunter S. Thompson Rumnaplója radikálisan szemtelen regény lenne. Hiába köszön be az első oldalakon Paul Kemp öregember-verő trógerként, majd hiába szembesül egy orgiába átcsapó karibi mulatsággal, a szerzői alteregó minden egyes kalandja kizárólag az ellenkulturális, tehát nemzedéki kiábrándultság jegyében fogan. E tekintetben pedig már-már hihetetlen véletlennek tetszik, hogy a személytelen New Yorkot maga mögött hagyó újságíró egy népszerűtlen Puerto Rico-i napilap szerkesztőségében vagy tucat hasonló világlátással megáldott csődtömeget talál. S az önpusztító „értelmiségi” világfiakkal – az apatikus Salatól a semmirekellő Mobergen át a pszichotikus Yeamonig – leképezhetővé válik a nemtörődömségig fajuló elégedetlenség generációs mibenléte. A Rumnapló sodródó szerkesztőségi különítménye, epizodikusan felépülő cselekménye és a történeti sémák – például a szerelmi háromszög – érzelmi kiaknázatlansága a korszellemet juttatja kifejezésre, miközben a szeszkazánok eszement kalandjai – lepisált írógép ide, halálesetbe torkolló tömegverekedés oda – a mértéktelenségében példaértékű alkoholfogyasztás helyett a kiábrándultság életérzésének tartópilléreivé válnak.

A kiábrándultság létállapotát pedig a Rumnapló esetében nem ildomos összekapcsolni az elidegenedettség érzetével, ugyanis Hunter S. Thompson a regény hátterében valóban pedzeget a karibi térséget érintő problémákat. Felmerül Puerto Rico kizsákmányolhatóságának, valamint a helybéliek és az amerikai elnyomógépezet konfliktusának gondolata; arról nem is beszélve, hogy a szigetország korántsem paradicsomként, sokkal inkább menthetetlen pokolként tűnik fel. E három konfliktust parádésan fogja össze a letartóztatás és az éjszakai bírósági tárgyalás esete. Összességében azonban Hunter S. Thompson csak éppen annyira érinti e kérdésköröket, amennyire egy szemének nyitva tartásán fáradozó alkoholista teheti.

Csupán Paul Kemp következetes „jellemfejlődéséért” kár. A főhőst ugyanis elég nehéz elképzelni élethelyzete tarthatatlanságát felmérő, tékozló fiúként, aki azért keseregve bámul a szárazföldről, a mólón várakozó Yeamon, mint a halott karibi város egyetlen élőlénye után. Egyszerűen csak teljen be az a bizonyos pohár, s hagyja maga mögött Paul Kemp Puerto Ricót, ahogy anno St. Louis, illetve New York esetében is tette.

Hunter S. Thompson: Rumnapló
Cartaphilus, 2011

Avatar

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés