Magazin

Dél-Afrika idomul – Álomesküvő

álomesküvőMintegy egy hónapja, 2013. június 5-én a Budapesti Afrika Fórum keretében rendezték meg az Afrikai Filmnapot az Uránia Nemzeti Filmszínházban. E kivételes filmszemlén az Oscar-díjas Tsotsi mellett többek között egy maláriaellenes koncertfilm (Africa Live: Koncert a malária megfékezéséért), egy kameruni női dráma (Ninah hozománya) és egy dél-afrikai romantikus road-movie (Álomesküvő) is vetítésre került. Ha jócskán megkésve is, utóbbi filmről ejtenék néhány szót, ugyanis Jann Turner zsánerfilmje olyannyira a XXI. század Hollywood-kompatibilis kívánalmai szerint szórakoztatott, hogy a Sas Tamás-érában élni kényszerülő, egyszeri magyar néző bizony szégyenkezhetett.

Afrikai mozgóképek ritkán jutnak el a magyar mozikba, de néhány világraszóló hírből azért sejteni lehetett, hogy Dél-Afrikában fejlődésnek indult a filmgyártás. 2006-ban például egy dél-afrikai gengszterdráma, a Tsotsi nyerte el a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat – rendezőjét, Gavin Hoodot gyorsan el is csábították az álomgyárba, hogy megrendezze előbb a Kiadatást, majd utóbb az X-Men kezdetek: Farkas-t. Meg persze mind többször hallani, hogy a kiépülő infrastruktúrának köszönhetően tengerentúli produkciókat forgatnak a Jóreménység-fokánál, legyen az dvd-re készült, de közismert B-film (Halálfutam 2.), vagy éppen nemzeti példaképüket megörökítő Clint Eastwood-rendezés (Invictus – A legyőzhetetlen).

Valami tehát beindulni látszik Dél-Afrikában, s a 2009-ben készült Álomesküvő ennek – ha nem is maradéktalanul csillogó, de – ékes bizonyítéka. Jann Turner filmje ugyanis olyannyira piacképes színvonalon szórakoztat, hogy nemcsak a világ bármely pontján lenne eladható, hanem – ha egy kis ország nyitottabb forgalmazója elé kerülne – ismerős műfaji szerkezete okán akár egy hollywoodi romkomot is kiszoríthatna a mozikból. Meg kell azonban jegyezni, hogy utóbbi képessége akár problémaként is értelmezhető, s ideje is az esztétikai igazság mérlegére helyeznem Jann Turner alkotását! A rendezőnő a hollywoodi klisék dél-afrikai közegbe importálására tett kísérletet, s mindennek megfelelően az Álomesküvő egy hihetetlenül aranyos, ugyanakkor elképesztően sablonos romantikus road-movie lett. A túlontúl is szoros mintakövetés nem vált maradéktalanul a zsánerfilm hasznára.

A dél-afrikai alkotásnak már a címe is elárulja, hogy hősei egy menyegzőre sietnek. Az érettebb gondolkodású vőlegénynek, illetve felelőtlen természetű tanújának – nem árt tisztázni, mindketten feketék – kell eljutni az ország északi végéből Fokvárosba. Útjuk során természetesen számos furcsa szerzetbe botlanak, köztük egy fehérbőrű, brit lányba (Jodie Whittaker az Idegen arcokból), aki nemrégiben szembesült vele, hogy jegyese többek között a legjobb barátnőjével is megcsalta.

A road-movieknál magától értetődő, hogy a vándorút során a kalandor hősök valamilyen belső változáson, érzelmi átalakuláson esnek át, a műfaj romantikus válfajánál ráadásul gyakorta egymás irányába. A földrajzi értelemben vett utazáshoz egy lelki út társul, ez egy úticéltól független szabály: éppúgy működik a szüzesség elvesztése miatti sátorfabontás (Tuti dolog), ahogy az esküvőre igyekvés (például még Mint a hurrikán) esetében is. A kérdés, hogy ezt az alapszerkezetet mivel tölti ki a forgatókönyvíró és a rendező?

Az Álomesküvő esetében egyrészt örömteli, hogy a fő konfliktusok egységes szervezőelvvel rendelkeznek: a kalandok – amellett, hogy az igazmondás tanulságára nevelnek – a bizalmi kapcsolatok szakítószilárdságát teszik próbára, beleértve az eljegyzést, a barátságot, vagy éppen az anya-lánya viszonyt. Másrészt viszont szomorúságra ad okot, hogy az alkotók éppen a humorforrásul szolgáló kalandok esetében a leginkább mintakövetőek. Gondoljunk csak bele! Hányszor láttuk már, hogy a vidékre tévedő városi embernek meggyűlik a baja egy állattal? És unjuk? Kicsit, de ezek a jószágok – még ha éppen egy randa kecskéről is beszélünk – annyira aranyosan nyalogatják meg a dilis főhőst, hogy minduntalan bekajáljuk. Pont ilyen film az Álomesküvő is – a karakterek szerethetőek, így a klisék számára magasról téve kedveljük meg az alkotást!

alomeskuvo2

Ám ha arra gondolunk, hogy ez a sokat próbált nemzet vuvuzelák tömkelegével egy labdarúgó világbajnokságot is a saját kultúrájához tudott igazítani, azért előtörhet a hiányérzetünk. Mert mit látunk? Hagyján, hogy sokszor látott történetet… Hagyján, hogy szinte csak jómódú, vagy kitörésre ítéltetett figurákat egy fejlődő országban… A fináléban hagyományos fehér esküvőbe ütközünk, ahol persze a szent esemény – a hollywoodi mintához híven – minden összetűzéstől megtisztítja a feleket, legyen szó személyes különbségekről, etnikai viszályokról, vagy éppen homoszexuális-rasszista ellentétről. Nem véletlen tehát, hogy az Álomesküvő igazán csak akkor működik, ha a poénok a saját nemzetükön, a saját körülményeiken csattannak. Például Jann Turner meg meri tenni, hogy a fekete főhősöket és a brit csajszit beküldi egy búr (!) kocsmába. Szerkezetében az önironikus etnikai parádé is rengetegszer alkalmazott megoldás, de legalább személyes kulturális ízt kölcsönöz a filmnek.

Persze egy filmgyártás terén előrelépésre vágyó nemzet számára egy Hollywood-kompatibilis romantikus film elkészítése a kulturális igazodás félsikerével együtt is komoly fegyvertény – láthatjuk saját tapasztalatunkon is, hiszen 2005 óta bőszen dúdoljuk a „Boldogság, gyere haza” című slágert. S feltehetően Jann Turner sem akart többet, minthogy másfél óra felhőtlen kikapcsolódást kínáljon egy századokig gyötört ex-gyarmat nagyrészt szegénységben élő lakóinak. És a rendezőnő e célját kétségkívül megvalósította, s erről júniusban a magyar érdeklődők is meggyőződhettek. Kár, hogy 4, azaz négy éves csúszással, s csak egyetlen vetítés erejéig.

Avatar

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés