Magazin Papírfény

Macskabarát állatkertészek – Diane Ackerman: Menedék

Számtalan II. világháborús tematikájú regény íródott már, ám a Menedék azért különleges, mert a történelem vérzivatarában az emberek sorsa egybeszövődik az állatok sorsával.

Az igaz történetet feldolgozó Menedék a főhősnő, Antonina naplójának felhasználásával készült. A természettudós írónő, Diane Ackerman sokszor idéz is belőle, és a naplóból rekonstruált történetet nemegyszer fűzi fel Antonina általa lehetségesnek gondolt reakciójára. Ily módon személyes hangvételű, mégis fiktív regényből ismerhetjük meg a varsói állatkerthez kötődő villalakók életét. A zoológus Jan Zabinski és grafikus felesége, Antonina életét már 1935-től nyomon követjük, ám a regény cselekménye a német megszállással bontakozik ki igazán.

S mintha egy kötetben két regényt olvasnánk, olyannyira más a hangulata e két időszaknak.

Számtalan háborús tematikájú regény íródott már, ám a Menedék azért különleges, mert a történelem vérzivatarában az emberek sorsa egybeszövődik az állatok sorsával. Ami igazán elbűvölő a regényben, az mind a kezdetekkor történik, mikor is részeseivé válunk a Jan és Antonina által vezetett állatkert mindennapjainak, és megismerkedünk az ott élő állatokkal. Huncutkodásaikról olvasva számos állatot a szívünkbe zárunk, köztük olyanokat is, melyektől az emberek inkább elfordulnak – ilyen a házaspár tízéves kisfiának, Rysnek a malaca, görénye vagy borza, akik ráadásul még velük is laknak a villában.

Antonina meggyőződése volt, hogy az állatok „olyasfajta sóvárgással vágynak az ember társaságára”, amely valamilyen módon kölcsönös. Az ő állatok iránti sóvárgása, az irántuk érzett felelősségérzete és gondoskodása süt át e derűs kezdeten. A német megszállást követően azonban Jan Zabinskinek, az állatkert igazgatójaként kapcsolatba kell lépnie a Harmadik Birodalom újonnan kinevezett főzoológusával, Lutz Heckkel, aki – nyájas heherészések közepette – a berlini állatkertbe szállíttatja a varsói társintézmény legértékesebb állatait; s mindezt Zabinskinak és Antoninának kell levezényelnie.

Az életükbe hívatlanul belopódzó történelem ekkortól brutális fordulatot vesz, mely történések során szeretett állatkertjük kiemelten fontos szerepet kap Varsó életében – csakhogy megváltozott funkcióval. Az írónő lélektani mélységekben követi nyomon a házaspár állatkertjük kifosztását követő identitásválságát és identitásváltását, melynek során állatszerető gondozókból aktív zsidóbújtatókká válnak, Jan emellett egy német vonatok elleni szabotázsakciókra specializálódott földalatti sejt vezetőjévé is. Bonyolult lelki folyamaton mennek át mindketten, hogy végül magától értetődő természetességgel váljanak vezéralakjaivá egy halálosan veszélyes küldetésnek.

Szirup és terror – Menedék

„Ház az őrült csillagzat alatt” fedőnevű villájuk rejtett zugait onnantól fogva hetekre-hónapokra náluk menedéket találó Vendégek népesítik be, akiknek földalatti rejtekhelyeiből meleg, áporodott léghullám árasztja el a villát, izzadtság, dohos ruhák és ételmaradékok szagával keveredett penészes bűz. Emellett a Fácánház és az Elefántház is rendszeresen megtelt zsidó üldözöttekkel, a Honi Hadsereg lőszerraktára pedig az elefántkifutó árkában volt elásva. Macskáknak hívta a városi tolvajnyelv a bujkáló zsidókat, a rejtekhelyeiket pedig melináknak, „rablótanyáknak”. A házaspár a varsói megszállás végeláthatatlannak tűnő négy éve alatt mintegy 300 zsidónak nyújtott menedéket, amitől

Antonina önmagát megsokszorozódó matrjoska babának érezte, a háború kitöréséig biztonságot és békés otthont nyújtó villáját pedig Némó kapitány hajójának.

Az állatkert életét bemutató idillikus kezdethez képest a regény második részében példátlan méretet ölt a németek brutalitása, s az írónő kicsit sem kegyelmez az olvasónak a varsóiak szenvedésének leírásában. Döbbenetet kelt már az is, mikor a páratlan egyéniséggel rendelkező állatokat, amelyek még az állatkertben maradtak, az unatkozó SS katonák szórakozásból lelövöldözik. „Egyfajta pornográfia volt ez, melynek során a gyilkolás röpke, örömteli borzongása többet nyomott a latban, mint az állatok élete” – írta erről az esztelen vérengzésről Antonina a naplójába. Ám a regény legmegrázóbb jelenete mégiscsak az, amikor a németek 1942 augusztusában 197 gyereket – akik négyes sorban, egymás kezét fogva meneteltek a pályaudvarra – vagonba tereltek. Önként velük ment nevelőjük is, hogy a gyerekek „könnyebben tudják elviselni a halált”.

A regény rovására írható némiképp, hogy történetvezetése egyenetlen. Egyfelől számos fejezete részletekbe menő leírásokkal tarkított, így például – az amúgy természettudós írónő – több oldalon át taglalja egy-egy madárfaj költési szokásait, egyes emlős fajok életmódját, de a házaspár Bauhaus stílusú villájának építészeket meghazudtoló részletes leírása is elég kimerítő – miközben a történet menetében fontosnak tűnő részletek felett időnként átsiklik. Másfelől azonban elmondható, hogy sodró lendülettel megírt fejezeteivel képes helyrebillenteni ezeket az elkalandozásokat, így egészét tekintve a szöveg kiegyenlítődik,

s mindez még egyfajta sajátos ritmust is ad a regényének.

Noé bárkája volt ez, ami felszedett minket” – emlékezett az állatkertben eltöltött keserves hónapjaira egy később Izraelbe szakadt Vendégük. Bár a Menedék olvasmányosan van megírva, mégsem könnyű olvasmány. Több száz oldalon át ringatózni egy katasztrófa sújtotta bárkában emberpróbáló feladat. Lelkileg megterhelő mélyen átélni egy hősi ellenállást tanúsító, ám halálra ítélt város lassú erodálódását, a varsói gettó kilátástalan hétköznapjait, a megállíthatatlan pusztulást. Lesújtó érzés megélni az állatok szenvedését, elkallódását, ám ugyanakkor könnyeket csal a szemekbe a megmenekített állatok hűsége és ragaszkodása. A Menedéket lehet háborús regényként olvasni, és lehet az emberek és állatok megmaradásáért folytatott hősies helytállás történeteként is. Mindkét olvasatban megrendítő.

Diane Ackerman: Menedék
Gabo Kiadó, 2017
Fordította: Komló Zoltán

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya