Magazin

Egészséges önirónia – Eat Pray Love

Őszinteség és önirónia. Elizabeth Gilbert e két mélyen emberi tulajdonság szövegbe ágyazásával köti le a lélekmelengető úti-terápiájára kíváncsi olvasók figyelmét.

Elizabeth Gilbert Eat Pray Love című önéletrajzi regényével páratlan sikereket könyvelhetett el, hiszen a mű 187 héten át vezette a New York Times bestseller listáját, egy folytatást (Hűség) is megért, mozgóképes adaptációjában pedig Julia Roberts festette szőkére hajkoronáját. Azt kell, hogy mondjam, a szenzációs fogadtatás nem a véletlenül műve. Annak ellenére, hogy a letűnőfélben lévő szinglitematika egy újabb darabjával állunk szemben, a közel félezres oldalszámú regényt még e cikk „férfiasan konzervatív” szerzője is olyan élvezettel falta végig, ahogy azt az írónő tette nápolyi pizzájával.  Az Eat Pray Love olyan korspecifikus dokumentum, amelynek sorai pontosan jellemzik azt a szerzői stílust, amelyért a XXI. századi – egyébként nemcsak női – olvasóközönség rajong.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

izek_imak_szerelmek_05

A hétköznapi körforgásba éppúgy beköltöztek a megélhetési problémák, ahogy a bulvárhírek is. A világ minden pontján szériában készülnek a talk- és valóságshow-k, szaftos pletykákon torzsalkodnak a bulvárlapok, a vetélkedőkben pedig a szemünk láttára lehet egy autószerelőből milliomos. A hangsúly a másik ember életébe való pillanatnyi vagy tartós betekintésre esik, s naná, hogy a szórakoztató irodalom is kitermeli a maga reality-sorait. Nincs is alkalmasabb műfaj ehhez az önéletírásoknál. Elizabeth Gilbert túl volt egy váláson, egy ifjabb szépfiúval való szakításon, s gondolt egyet, egy évre elutazott három „I” betűs országba (Itália=Olaszország, India, Indonézia), hogy rendbe hozza lelki békéjét. Mindezt ingyen, mivel az újságíróhölgynek sikerült a kiadójával megegyeznie, hogy ír egy regényt földrajzi illetve belső útjának élményeiről. Adva van tehát az alap, hogy az Eat Pray Love fogyasztása során az olvasó egy idegen, ámde mégis élő személy magánéletében kutakodjon, s olykor látványosan bólogasson, hogy: „Ezt az eseményt bizony ő is megélte.” S szerencsénkre az életút egyéves szakasza olyan bölcselő, ám mégis szószátyár hangnemben íródott, hogy automatikusan megteremtődhet a kapcsolat a mű és az olvasó között. Elizabeth Gilbert nem kertel, a világ tudtára adja, hogy ő bizony imád csacsogni, intellektuális témákról és a semmiről egyaránt. Őszintesége, öniróniája és lendületes stílusa elég ahhoz, hogy a BKV-n azon kapja magát a férfiember, hogy fintorogva távoznak mellőle a női utasok, mert szegény felnevetett a „Julia Roberts fagyit nyal” borítóval ellátott könyv egy poénján.

A humor azonban nem minden, ha azt a kérdést is meg szeretnénk válaszolni, hogy vajon hasznos olvasmány-e az Eat Pray Love? Az írónő a kenyérkereset mellett nem titkoltan terápiás céllal írta meg regényét, önismereti ujjgyakorlatával másokon is segítene. Abban nem vagyok biztos, hogy az utazást és a spiritualizmust ötvöző stratégiája minden bukott párkapcsolat után beválna, de tény, hogy egy ennyire közvetlen nő sikere jókora plusz energiát adhat a pesszimizmusba fulladt női olvasóknak. Merthogy azért ideje leszögezni, hogy az Eat Pray Love mégis csak női olvasmány, amelyben Elizabeth Gilbert a karrierizmus és anyai ösztönök ellentétéről, a maszturbációról vagy a felszedett kilókról is elejt jónéhány tartalmas bekezdést, s e téren feltétlenül megbízható sorstársnak számít.

bali1

A regény ugyanakkor maradéktalanul beleilleszkedik az európai és a keleti kultúra napjainkban csúcsosodó népszerűsítésébe is. A szerző történelmi ismereteket ugyan túlságosan is leegyszerűsítően közöl, az életmódot érintő személyes élményeit azonban szemléletesen építi bele hol depresszív, hol életigenlő gondolatai közé. Átérezhetjük egy Lazio-meccs őrjöngő hangulatát, megismerhetjük egy indiai asram szigorú napirendjét, s betekintést nyerhetünk a családközpontú bali kultúra árnyoldalaiba is. Az Eat Pray Love sikere hallatán száz százalékig bizonyos vagyok abban, hogy hatására hadseregnyi amerikai nő csatlakozott jógatanfolyamokhoz vagy vett hirtelen felindulásból repülőjegyet Európa vagy Ázsia egzotikusabbnál egzotikusabb országaiba.

Akárhogy is, Elizabeth Gilbert tollából olyannyira ösztönösen sorjáznak az anekdoták, a szívsajdító vagy éppen megmosolyogtató emlékek, hogy csak örülni lehet, hogy felállt a fürdőszoba padlójáról, s egy magát „csajszinak” nevező, a „csúcs” kifejezést előszeretettel használó, boldog nővé cseperedett. De hogy valóban felnőtt-e ez a szimpatikus hölgyemény, csak a házasságról értekező folytatás, a Hűség válaszolhatja meg.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés