„Ahogy a világ darabokra hullott, nehéz volt eldönteni ki az őrültebb: én, vagy mindenki más.” Tom Hardy a legújabb Mad Max film címszerepében, mintha az általa játszott karakterek jellegzetességeit összegezné. Rebellis, saját, széthullott világukat összerakni igyekvő, bolyongó hősök jelzik a színész által végigjárt utat.
Tom Hardy egy rendkívül sokoldalú színész, akinek filmográfiájában megtalálható szinte minden műfaj, legyen az sci-fi, történelmi film, bűnügyi film, sportfilm, kamaradráma vagy vígjáték. Kaméleonként váltogatja arcát minden filmjéhez, azonban gyökeresen eltérő szerepvállalásai között mégiscsak megfigyelhető több olyan hasonlóság, amely szinte mindegyik karakterében feltűnik. Hardy a felszínen egy kőkemény, hallgatag macsó benyomását kelti, azonban előbb vagy utóbb minden általa alakított karakterről lekerül a maszk és felsejlik a mögötte megbúvó érzelmekkel teli ember. Hardy játéka ettől a kettősségtől lesz rendkívül különleges és kiszámíthatatlan: soha nem tudhatjuk, hogy karakterei érzelmeik vagy keménységük miatt buknak el vagy érik el céljukat.
Hardy szinte mindegyik szerepében valami súlyos titkot őriz múltjából, olyan feldolgozhatatlan traumákat, amelyek át- meg áttörik a kemény külsőt. Elrévedő, néma fájdalommal teli pillantásai, rekedt hangja és szófukarsága mind azt az érzést keltik, mintha ez az ember mindent látott volna már, mintha egy élet terhét cipelné. Hardy előszeretettel választ olyan karaktereket, akik nem találják helyüket a világban, karakterei egytől-egyig morálisan megkérdőjelezhetőek (bűnözők vagy elnyomó rendszereket szolgálnak), ám két kivételtől eltekintve mindig tudunk velük azonosulni. Figurái a rendszer, a közösség vagy éppen saját múltjuk miatt képtelenek megnyugvást találni, ezért egész életük folyamatos harc.
A rendszerrel dacolva
Karrierjében több olyan film is van, ahol a fennálló hatalmi, társadalmi rendszer ellen veszi fel a harcot. Motivációjául azonban nem idealista, fiatalos dacot kell elképzelni, hanem kiábrándultságot, fájdalmat és elkeseredett vágyat, hogy ennél már csak jobb lehet. Ez manifesztálódhat morálisan megkérdőjelezhető, vagy éppen velejéig gonosz karakterekben. Az első csoportba tartozik a Suszter, szabó, baka, kém angol ügynöke, Ricki Tarr, aki belefásult az állandó hazugságokba és szeretne kilépni az angol titkosszolgálatból, annak érdekében, hogy szerelmével lehessen. A folyamatos árulások és hatalmi játszmák hatására azonban a lányt meggyilkolják, ő pedig bűntudattól gyötörve magára marad.
A 44. gyermekben szintén a fennálló hatalom katonájaként jelenik meg, akinek a sorozatos atrocitások és árulások hatására felnyílik a szeme és szembeszáll a korrupt igazságszolgáltatással. Leo Dimitrovot gyermekként elhagyták szülei, árvaházban nevelkedett, amelynek következtében egy keménykezű, ám az elesettek és árvák iránt együtt érző katona képe rajzolódik ki. Leot nyomozása során többször próbálják megtörni és eltántorítani céljától, ő azonban meggyőződése és elvei mellett kitartva lyukat üt a rendszeren, leleplezi a sorozatgyilkost és bebizonyítja, hogy a tökéletesnek hitt Szovjetunióban is követnek el gyilkosságokat.
Hasonlóan határozott és keménykezű Forrest Bondurant a Fékezhetetlen szeszcsempésze, aki a hatalom és a rendőri erők korruptsága miatt hőssé válik, annak ellenére, hogy illegális tevékenységet folytat (a szesztilalom idején járunk Amerikában). Bármennyire is kegyetlen eszközöket vet be Rakes különleges ügynök a Bondurant testvérek Forrest vezetésével nem engednek az elnyomásnak, nem törnek meg és hosszú, véres harc után legyőzik a törvény képviselőit. Forrest a megtörhetetlen férfi megtestesítője: nem lehet megölni, nem hódol be senkinek, ugyanakkor nem kérkedik. Hardy néhány odavetett félmondattal, rekedt, dörmögő hangjával egy eszményített férfi hőst teremt. Az áthatolhatatlannak tűnő páncél azonban lehullik és néhány pillanat erejéig előtörnek az elnyomott érzelmek és elfojtott vágyak, csakúgy, mint A 44. gyermek vagy a Suszter, szabó, baka, kém esetében most is egy nő hatására.
A második csoportba tartozó karakterei szintén a fennálló rendszer ellen veszik fel a harcot, azonban ezúttal antagonistaként. A sötét lovag trilógia záró darabjában Hardy a Gotham teljes megsemmisítését célul tűző Bane bőrébe bújik. Bane a Föld egyik legkeményebb börtönében nevelkedett, ahol semmi mást nem látott csak szenvedést és halált, aminek következtében egy végtelenül kegyetlen, minden érzelmet nélkülöző terrorista válik belőle, akinek egyetlen célja van: a pusztítás. Hiába takarja Hardy arcát mindvégig egy maszk, a színész a Batman univerzum egyik legfélelmetesebb gonoszát kelti életre: torz hangja, gyilkos tekintete, végtelen nyugalma és robosztus megjelenése kitörölhetetlen emlék azok számára, akik látták. Az érzelemmentesség maszkja a film végén hullik le, mikor kiderül, hogy Bane szerelmét, Miranda Tate-et követi, akiért bármit hajlandó elviselni vagy feláldozni, ezzel mutatva rokonságot az előbb felvázolt karakterekkel.
Az életrajzi ihletésű Bronsonban Hardy a címszereplő bőrébe bújik, aki nem a híres filmszínészt takarja, hanem a legerőszakosabb brit bűnözőt, aki nemcsak az őrökre, de társaira is állandó veszélyt jelentett. Nicolas Winding Refn nem egy börtöndrámát rendezett, hanem egy elképesztően kifacsart, groteszk humorral és brutális képsorokkal megfűszerezett életrajzi filmet. Hardy exhibicionista, őrült és végtelenül erőszakos karaktere, mintha az egész normális világ, a sztárok, a művészetek, a társadalom ellen lázadna, kontrollálatlan dühkitörései, mintha az ember kiszámíthatatlanságára és megismerhetetlenségére hívná fel a figyelmet. Ellentétben az előző példákkal domináns női karakter híján Bronson karaktere a film végére sem szelídül.
Eltemetett emlékekkel viaskodva
Az előző csoportban megemlített alakításainál is megfigyelhettük, hogy fontos szerepet töltenek be a karakterfejlődésben a múltból hozott emlékek, traumák, amelyek nagyban befolyásolják a felnőtt személyiséget (Bane esetében a börtön, Leonál az árvaság). Hardy alakításainak következő csoportjába olyan alkotások sorolhatók, ahol nem a valami vagy valaki elleni lázadás áll a középpontban, hanem a múlt feldolgozásának kérdése. Ezekben a filmekben Hardynak önmagával kell szembenéznie és a múlt hozadékaként rárakott személyiségjegyeket kell egységes egésszé rendeznie, annak érdekében, hogy élete ne folyamatos küzdelem legyen. Ebben a felismerésben csakúgy, mint az előző csoportban óriási szerepe van a női karaktereknek.
Mint azt már korábban említettem az árvaság és a család hiányának kérdése kiemelt helyet tölt be a Hardy karakterek életében, így nem meglepő, hogy a Warrior – A végső menetben és a Lockeban központi helyet foglal el, a Kémes hármasban pedig többször előkerül, dacára annak, hogy egy kémvígjátékról beszélünk.
A Warrior – A végső menetben Hardy Tommy Conlon MMA harcos bőrébe bújik, aki fiatalon elhagyta iszákos, erőszakos apját, végignézte anyja halálát, majd a háborúban elvesztette testvérként szeretett barátját. Szülővárosába hazatérve benevez egy hatalmas nyereménnyel kecsegtető MMA versenyre, ahol a végső ellenfele nem más, mint testvére, akit gyerekkora óta nem látott. Hardy karrierje egyik legkíméletlenebb karakterét kelti életre, aki mindenkin átgázolva küzd a győzelemért, azonban ennek oka van: a feldolgozatlan gyerekkori traumák és barátja elvesztése képtelenné tették arra, hogy érezzen. A végső, testvérek közti harcnak tehát nem is nyeremény a tétje, hanem a megbocsátás. Egyetlen bunyós film sem érzékeltette ilyen erőteljesen, hogy a ringben folytatott harc valójában az életben zajló küzdelmek szimbóluma. Hogy, aki talpon marad a ringben az az életben is talpon marad. A két testvér itt adja ki az évek alatt felgyülemlett dühöt, sérelmeiket és keseredettségüket, hogy aztán a megbocsátás révén tovább tudjanak lépni.
A Lockeban Hardynak szintén sikerül felülkerekednie önmagán és múltján, melynek köszönhetően óriási áldozatok árán, de tovább tud lépni. A film egy építész másfél órás autóútját meséli el, aki hátrahagyva munkáját és családját Londonba tart, hogy jelen legyen gyermeke születésénél, aki egy futó kaland során fogant. Mindezt azért teszi, mert apja fiatalon elhagyta őt, Ivan Locke pedig bármit képes feláldozni azért, hogy az ő gyerekével ez ne forduljon elő, még akkor is, ha ezért jelenlegi családját veszíti el. A film különlegessége abban rejlik, hogy szinte végig az autóban játszódik, Hardy azonban lehengerlő alakítást nyújt az elhatározásához ragaszkodó, ám belül tépelődő családapa szerepében. A felszínen (telefonbeszélgetései során) határozottnak tűnik, mi nézők azonban látjuk arcát, tépelődését, hallucinációit apjáról és tudjuk, a kemény külső dacára egy rendkívül esendő embert látunk.
A múlt fogságában vergődő ember Bob Saginowski is, aki a bunyózást hátrahagyva pultosként keresi kenyerét nagybátyja kocsmájában. Bob egy csendes, nyugodt már-már együgyűnek látszó férfi, akit akaratán kívül folyton visszaránt a bűn világa. Dennis Lehane kedvelt témája az átlagember által elkövetett bűn, illetve következményeinek vizsgálata, nincs ez másképp a Piszkos pénz esetében sem. A Hardy által játszott karakter nyugodt életet szeretne, azonban környezete és lelkiismerete meggátolja ebben. Lehane világában a gyilkosság alól nincs feloldozás (lásd a Titokzatos folyó Jimmyjét vagy a Viharsziget Teddyjét), ezért Bobnak egész életében szenvednie kell és viselnie kell tettének következményeit. Olyan terhet kell cipelnie, amelybe előbb-utóbb belerokkan. Remekül világít rá a Hardyban rejlő keménység-érzékenység kettősségére Bob Saginowski és Tommy Conlon karaktere. Tommy egy érzelemmentes gép, aki a film végére néhány pillanat erejéig leveti ezt a keménységet és átöleli bátyját, míg Bob a játékidő nagyrészében egy ártatlan, félénk férfi benyomását kelti, aki az utolsó pillanatban a gyilkosság idejére veszi fel jéghideg, kíméletlen énjét.
Érdekes látni, hogy két humorosabb alkotás esetében is milyen fontos szerepet játszik Hardy karaktereiben a gyermekkorral, illetve a személyiséggel folytatott harc. A Kémes hármasban a Reese Witherspoon kegyeiért versengő két ügynök közül Hardy karakterének jutott nehezebb sors: Tuckot gyermekkorában szülei elhagyták és sokáig árvaként nevelkedett. Bármennyire humoros is a mű hangvétele, ezzel a néhány jelenettel Hardy képes drámát csempészni a történetbe, amely így nem csak a konkurencia fölé helyezi a filmet, de karaktereinek sorába is remekül illik. A Spílerben Hardy eleinte a megszokott, laza, tökös Ritchie-féle gengszternek tűnik, azonban nemsokára kiderül, hogy Csini Bob, a csajok kedvence valójában meleg. Bob egész életében leplezte valós identitását, azonban a börtönbe vonulása előtti estén tiszta vizet önt a pohárba, szembenéz önmagával, hosszú évek tépelődésének és hazugságainak vetve így véget.
A Mad Max legújabb epizódjában mintha összegezné eddigi karaktertípusait: a morálisan megkérdőjelezhető rendszer ellen lázadót és a démonaival küzdő férfit. A széria rebootjában Maxet folyamatosan kísértik elhunyt/meggyilkolt családtagjai, akik szörnyű látomások formájában üldözik főhősünket. A címszereplő nem tud elmenekülni előlük, szembenézni pedig nem mer velük. Ezt a folyamatos lelki menekülést váltja egy fizikai hajsza, ahol a környező városok hadseregei Max nyomában vannak, s az üldözés közepette a férfiban egy csapat nő hatására nemcsak érzések, de a rendszer elleni harc vágya is megszületik. A kőkemény férfi maszkja nem kerül le, de cselekedeteiben és gesztusaiban enyhül és árnyalódik a karakter. A Kémes hármasban, a Piszkos pénzben és a Lockeban is egy nő a katalizátora azoknak a változásoknak, amelyek a Hardy által életre keltett karaktert elindítják az önmagával való szembenézés útján.
