Magazin

Egy „ismeretlen” mester – Lech Majewski

Field of Dogs

majewski_1Összművészet és kockázatvállalás – Lech Majewski szerint a világ.

Véletlenül találtam rá Lech Majewski Wojaczek című filmjére a poznańi Raczyński-könyvtárban. (A film 1999-ben jelent meg.) A fekete-fehér biopic Rafał Wojaczek, rendkívül fiatalon elhunyt lengyel költő sorsát és a cselekedetei mögött megbúvó motivációkat igyekszik feltérképezni. Nem szolgai módon rekonstruálja a férfi tragikus életének eseményeit, hanem egyes epizódokat kiragadva vázolja fel a 60-as, 70-es évek Lengyelországának lélekölő mindennapjait.

Mindezt átszűri a költő megidézett személyiségén, egyes lírai szövegeit is bevonva az olvasatba. (Wojaczeket a kiváló amatőr-színész, Krzysztof Siwczyk alakítja.) A mindenben megnyilvánuló tehetetlenség és kiúttalanság, a tétlenségre vagy tengődésre kárhoztató közeg fullasztó realizmusával zárja magába a nézőt. Ezt a benyomást csak erősíti a színek teljes hiánya.

Ez a filmélmény hívta fel a figyelmemet Majewskire, aki az egyik legsokoldalúbb ma élő lengyel filmalkotó. Ilyen irányú tevékenysége mellett még festő, költő, színházi- és operarendező is egy személyben. 1953-ban született Katowicében (így a sziléziai munkásnegyedek szürkesége számára éppolyan ismerős, mint az ugyanezen a környéken felnőtt Wojaczeknek).

Wojaczek
Wojaczek

Gyermek-és fiatalkori élményeit versciklus-formában (Lakás/Mieszkanie címmel), valamint opera- és filmalkotásként is feldolgozta (a két utóbbi mű címe Őzek szobája (Pokój saren). Majewski itt egy olyan univerzumot teremt, amelyben a természet diadalmaskodik a civilizáció vívmányai fölött. Az organikus tenyészet betör a rendezett városi létezés terébe, átlényegíti azt. Növények sarjadnak a bérlakás padlójából, őzek legelnek az ebédhez készülődő család körül. Valamifajta szimbiózis köti össze őket.

Őzek szobája
Őzek szobája

A különböző műfajok ilyen jellegű együtt-élése (együtt-léte) jellemző a rendező egész eddigi életművére is. Legyen az regény vagy videóinstalláció, játékfilm vagy színházi előadás – valemennyi ábrázolásmód néhány központi, meghatározó élmény köré csoportosul. (Például a gyermekként megtapasztalt, óvó családi környezet vagy később egy szeretett személy elvesztése. Itt említendő még a festészet, mint alapvető inspirációs forrás.)

Őzek szobája
Őzek szobája

Az önéletrajzi ihletettségű költő-alak számos művében fontos szerephez jut, mintegy a rendező alteregójaként. Kiemelt törekvése annak hangsúlyozása, hogy a befelé fordulásnak, a kontemplatív-szemlélődő jellegű valóságbefogadásnak ma is ugyanakkora a létjogosultsága, mint akár néhány száz évvel ezelőtt volt. Még akkor is, ha a legtöbb re-prezentációs csatorna (pl.: televízió, internet, filmipar) ennek az ellenkezőjéről akar bennünket meggyőzni.

Majewski a Képzőművészeti Akadémia elvégzése után a łódzi Nemzeti Filmfőiskolán szerzett diplomát 1977-ben. (Wojciech Jerzy Has tanítványaként). A jarużelski-féle katonai szükségállapot bevezetése után, 1981-ben Angliába emigrált, onnan pedig az Egyesült Államokba ment. Ma Olaszországban él, de rendszeresen ellátogat szülőhazájába.

2011-ben bemutatott, hosszú évekig készült alkotása a Malom és kereszt, amely az idősebb Pieter Bruegel Az út a Kálváriára című tablóját ülteti át mozgóképes közegbe.

Legutóbbi, idén megjelent filmje a Field of Dogs (vagy Onirica) címet viseli. Központi alakja egy Adam nevű költő, aki egy autóbalesetben elveszti szerelmét és legjobb barátját. A film a fiatal férfi szürrealitásba hajló gyászmunkájának és önmarcangoló visszaemlékezéseinek krónikája. Veszteségére úgy reagál, hogy felmond az egyetemi tanszéken, ahol oktatóként dolgozik és egy szupermarketben vállal munkát. Eközben megszállottan olvassa Dante Isteni színjátékát, abból igyekezve vigaszt meríteni.

Field of Dogs
Field of Dogs

A vizualitás Majewskire jellemző dominanciája ebben a történetben is megnyilvánul. Tarkovszkijra is emlékeztető álomszekvenciák és magas fokú absztrakció teszik próbára a néző kitartását – de megéri küzdenie! A jutalmul kapott csodálatos impressziók még sokáig elkísérik (egy katedrális oltárára zúduló vízesés képe vagy egy idős férfi, amint egy bevásárlóközpont padlóját szántja fel ökörvonta ekéjével).

Majewski kedveli a kísérletezést, az új lehetőségek beépítését filmes eszköztárába. (Ilyen volt például a számítógépes animációval létrehozott univerzum a Malom és kereszt esetében.) A rendezőt tulajdonképpen jobban foglalkoztatja figurái belső világának felfedezése, mint a narratív cselekmény. A külső események elvesztik elsődleges jelentésüket (jelentőségüket). A lélek vásznain megjelenő képek válnak fontosabbá. Így lesz zsigerig hatoló élmény a Field of Dogs is.

Field of Dogs
Field of Dogs

A művész alkotásait számos díjjal jutalmazták. 1999-ben a legjobb rendezésért tüntették ki a gdynia-i filmfesztiválon a Wojaczek apropóján. Angelus című filmje megkapta a lengyel Camerimage-, A földi gyönyörök kertje pedig a római nemzetközi filmfesztivál fődíját. Kiállításai a világ számos pontján bemutatásra kerültek (többek között a new york-i Museum of Modern Artban). Színházi előadásait és operáit elsősorban Németországban és Lengyelországban állította színpadra. Személyes weboldalát pedig itt találjuk.

Bazsó Ádám

Bazsó Ádám vagyok, 1983 május 25-én születtem Mosonmagyaróváron. A film és az irodalom gyermekkorom óta érdekelnek. 2013-ban kezdtem el filmes témájú ismertetőket és összefoglalókat írni. Jelenleg Rajkán és Bécsben élek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com