Magazin Papírfény

Ép elmével – Georges Simenon: Aki a vonatokat nézte

Georges Simenon: Aki a vonatokat nézte

georges_simenon_aki_a_vonatokat_nezteSimenon hatalmas életművet tudhat magáénak, melyek közül mennyiségileg és az ismeretség tekintetében is a Maigret-történetek a legmeghatározóbbak. A filmadaptációk zöme is Maigret-vel foglalkozik. De Simenon korántsem volt ilyen egyoldalú, utazásokkal és nőkkel színesített kalandos élete során számos stílusban alkotott: a ponyvától a szépirodalmi elismerésig terjed a skála, még ha ez utóbbiból életében nem is kapott túl sokat. Mindenesetre az Agave gondozásában megjelent Simenon-sorozat legújabb darabja, az Aki a vonatokat nézte című regény a keményebb Simenon-írások egyike.

Kees Popinga nem az az ember, akinek mindenki ismeri. Tisztes polgár és családfő, hű férj és becsületes alkalmazott. Mindez igaz rá, mígnem a vállalkozás, ahol dolgozik, tönkremegy, a főnöke pedig egy éjszakai mulatóban őszinte vallomást tesz az élet csalárdságairól, mielőtt megrendezi saját maga öngyilkosságát, hogy máshol folytathassa – eddig gondosan elrejtett – kétes üzleteléseit, botrányos szerelmi életét. Ám Kees Popinga, ahogy eddigi életét látva várnánk, nem omlik össze, hanem nyújtózik egyet, szemtelenül őszinte gesztusokat tesz családja körében, majd felszáll egy vonatra, s maga is a bűn útjára lép.

A regényben nem az a zseniális, hogy a korábbi és a későbbi, immáron bűnöző jellemet állítja párhuzamba, hanem hogy ennél bonyolultabb elemzésbe kezd: folyamatosan reflektáltatja hősét a korábbi és a jelenlegi tetteire (melyek igen változatosak), az azokat kiváltó érzésekre, hogy aztán az olvasó is összezavarodjon a végére Popinga karakterét és szellemi épségét illetően. S ugyan egy gyilkosság is terheli a főhős bűnlajstromát, sokszor mégis meg tudjuk engedni magunknak, hogy szimpatizáljunk vele. Sok szó esik az őszinteségről és arról a vágyról, hogy az ember ne csak aszerint cselekedjék, amit körülötte elvárnak tőle. Meg aztán arról is, ha valamit végre őszintén cselekszik, akkor azt ne értsék félre, ne magyarázzák másképp. Tulajdonképpen egy pszichológiai esettanulmánnyal is felér Popinga vesszőfutása a párizsi rendőrség elől. De semmiképp sem az a kérdés, hogy Popinga a történtek hatására megbolondult-e és azért ölt, s talán nem is arról, amiről pedig sokat beszél, hogy hogyan érzi magát, s régebben milyen helyzetben hogyan érezte magát, hanem arról, hogy ez az egész milyen bonyolult és hogy mennyi nézőpont és mennyi ítélet lengi körül az ember legapróbb cselekedetét is.

A regényben több allegória is felsejlik: az egyik a sakkozás, vagyis az elme zsenialitását tükröző játék, mely a párizsi rendőrök és bűnözők különböző oldalon állására és taktikázásaira mutat rá. Illetve az áthágható és áthághatatlan szabályokra (mint a futó a sörben). A másik allegória a vonat, az életállomások közötti utazás fizikai és lelki átsegítője. Ez egyben a regény címe és a legfőbb magyarázat is a tisztes polgár hirtelen pálfordulására, hiszen, mint tudhatjuk, Kees Popinga igen gyakran nézte  a vonatokat…

Georges Simenon: Aki a vonatokat nézteAz író keményebbnek aposztrofált regényének nem a brutalitásban rejlik az ereje, hanem a pszichológiai fejtegetésekben, a nyomasztó atmoszférában. Így jó élménnyel nem gazdagít, de a könyvnek köszönhetően egy kicsit árnyaltabb Simenon-képet kaphatunk, s talán segít egy lépésnyit az élet sakkjátszmájának megértésében.

Keller Mirella

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja. kellermirella@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya