Az Érkezés írója a sci-fi rejtélyes figurája: Ted Chiang alig ír, de amikor igen, abba beleremeg az irodalmi világ.
Az Érkezés sci-fi filmtörténeti korszakunk nagy művének tűnik, ám ami naggyá teszi, az nem csekély részt az alapmű: Ted Chiang klasszikusként számon tartott Életed története (The Story of Your Life) című írása. Chiangot most felkapta a média is; azelőtt egyike volt azoknak a szűkebb körben kultuszt élvező szerzőknek, akikkel (főleg itthon) csak a figyelmes sci-fi rajongó találkozott.
Jelentőségét egyetlen mondat megragadja: teljes életműve csupán 15 rövid történetet ölel fel, ám ezek között négy Hugo-, négy Nebula-, négy Locus- és számos egyéb díj oszlik el.
Ted Chiang nem főállású író, legalábbis ami a fikciót illeti; máskülönben technikai írásaiból él. Az eddig megjelent 15 rövid írás (novellától a kisregényig terjedő hosszban) összesen is kevesebb, mint némelyik termelékenyebb sci-fi szupersztár (pl. Peter F. Hamilton) egyetlen regénye. „Nagyon nehezen írok” – nyilatkozta egyszer –, „ha van egy ötletem, amiről tudom, hogyan alakítsam történetté, akkor is sok idő maga a munka.” Az Életed történetét négy éven át írta – az elején semmit sem tudott a nyelvészetről, és saját bevallása szerint technikája sem volt a megálmodott történet megíráshoz; négy év múltán profi volt mindkettőben.
Chiang a sci-fi tudományos vonulatának írója – a „science” rész ragadja meg a szóösszetételben. Ami a leglátványosabb az írásaiban, az a végtelen kidolgozottság. William Gibson egyszer azt mesélte, hogy rettegett a Neurománc első kiadása előtt, mert úgy érezte, a kidolgozatlan regényből kilátszik a váz, a rengeteg írói trükk – ő jócskán alábecsülte magát, Chiang esetében azonban elő sem fordulhat ez a félelem; ő a számára lehetséges tökéletességig kidolgozza a novelláit és csak akkor hajlandó közzétenni őket. Egy Hugo-díjat vissza is utasított a Szépségvakság című novellájáért, mert úgy érezte, szerkesztői nyomás miatt idő előtt (értsd: tökéletesség előtt) kellett kiadnia.
Masszív kutatói munka és nagyszerű intellektus érződik valamennyi írásán. A narratív szálak és a háttér – az ott megbúvó tudományos és kulturális koncepciók – jellemzően hibátlanul fonódnak össze. „A szálak az elbeszélés idejében, a tudományos háttérben és a filozófiában egyaránt összefutnak” – írtuk az Érkezésről; a filmet nézve még Eric Heisserer forgatókönyv-adaptációja után is feltűnik ez a szokatlan perfekció. „A novellaforma egyik szerkezeti alapja ugyanis az egymásba ágyazott történetek dinamikája, ahogy értelmezik egymást, kibontják egymásból belső lényegük” – írja Szentpály Miklós kollégánk a novella elemzésében, és aztán „az ideális, mintaszerű tudományos-fantasztikus novellának” nevezi az Életed történetét.
És ehhez méltóan Chiang igen sok novellája szolgál egy (vagy több) hatalmas világlátási tétel vagy tudományos alapigazság narratívává fejlesztett metaforájául. A módszerét nyomon követhetjük néhány novellájának rövid elemzésével; vigyázat, MASSZÍV SPOILEREK következnek!
Bábel tornya (Nebula-díj)
A bibliai torony Chiang első novellájában a valóság része: az ember tényleg megépítette a tornyot az égig. Az égbolt kemény gránit; fölötte óriás tározókban a menny vizei (amiket az Úr az özönvízkor a világra engedett). A torony derekánál írja le köreit a Nap, feljebb a csillagok… és az ember mérföldekkel a csillagok felett ásni kezdi a mennyboltot, alulról.
A bányász Hillalum története a jelenlegi felfogásunk szerinti univerzum párhuzamává válik. Ahogy fölfelé ásva keresztültör a menny gránitján, és rájön, hogy visszaért, alulról, a mélyből, az emberi világba – a világ egy önmagába visszahajló univerzummá válik; híres „végtelen”, mert elegendő idő esetén elméletileg egyenes irányban haladva is körbejárható univerzumunk ember léptékű másává. „Elmesélem nekik, milyen alakú a világ” – szánja el magát a sokkolt Hillalum; Ted Chiang ezzel a párhuzammal mutatja be valóban mindenkinek, milyen a világunk formája.
A novellát itt elolvashatod:
Kilélegzés (Exhalation – Locus-díj, Hugo-díj)
Géplény rájön – saját agya felboncolása által –, hogy miniatűr légáramlatok hajtják egész létezését; agya ezeknek az áramlatoknak köszönhetően működik, ám egyre kevesebb a „levegő” (valójában argon). A novella egy kutató mindenre elszánt, egzisztencialista önkísérletén és egy bizarr, homályba vesző géptársadalom bemutatásán át két hatalmas párhuzamot is felépít.
Az egyik az ember – divatos fizika-derivatív szóval élve – hullámfront-mivolta; hogy nem anyagi szerkezetünk, neuronjaink hálózata az, ami mi vagyunk, hanem a rajtuk folyvást áramló információ és annak kvantum-meghatározhatatlansága (brr, elég is a vulgárfizika ilyen amatőr citálásából – a novella sokkal elegánsabb, mint ezek a szerencsétlen mondatok).
A másik a mindent felfaló entrópia. Géplények világából fogy az argon; hamarosan nem marad nyomáskülönbség, ami létezésüket lehetővé teszi – beáll az ekvilibrium és minden megdermed. Az univerzum hőhalálának, az entrópia könyörtelenségének ilyen érzékletes bemutatásával még sosem találkoztam.
(A novella sajnos nem található meg az Agave most kiadott gyűjteményében, mert a kötet alapjául szolgáló válogatásnak sem része. A Galaktika egyszer már lehozta [szívből remélem, hogy kivételesen fizettek érte Chiangnak!]; online angolul pedig elérhető itt.)
Hetvenkét betű
Ha a kabbalistáknak igaza lett volna, a világot Isten nevének iterációi irányítanák, és a betűk kombinációja lehelne életet az agyag-gólemek modern, iparosított vállalkozásokban gyártott hasznos utódaiba – és az élőlényekbe is. A novella egyetlen hosszú, összetett, néhol kalandos, és intellektuálisan végtelenül izgalmas bemutatása annak a tételnek, miszerint az élet valójában információ – a DNS-t itt betűkombinációk helyettesítik, a genetikát a kabbala, a mesterséges megtermékenyítést az írás és bevésése, a fajok sorsát homonkuluszok beágyazása határozza meg: káprázatos metafora-sorozat, ahol minden közép/újkori, egzotikus koncepció egy-egy mai tudományos paradigmának felel meg; Umberto Eco tollára méltó mesterműve a réges-régi „tudományok” felidézésének.
A kereskedő és a bölcsek kapuja (The Merchant and the Alchemist’s Gate – Hugo-díj, Nebula-díj)
Az Ezeregyéjszaka meséinek stílusát másolja ez a hosszabb novella, de nem csupán a stílust, hanem a tipikus karaktereket és szituációkat, a morális elveket, a társadalmi konfliktusokat és elvárásokat – röviden, az egész kultúrát. A történet minden ízében eredeti. Kivéve, hogy időutazásról szól. Ezt a nagyon huszadik századi science-fiction koncepciót és annak legalapvetőbb logikai elemeit, ellentmondásait, no és néhány sokszor tárgyalt alaphelyzetét szerkeszti át Chiang – például az önmagunkkal való találkozást.
Mint Chiang valamennyi írása, ez is a végtelenségig alapos. Biztos vagyok benne, hogy ha a kalifák korszakából származó, eredeti, arab Ezeregyéjszaka meséinek eredetét, kulturális környezetét kutató történész venné a kezébe ezt a novellát, nemigen találna benne kivetnivalót. (Chiangnak félelmetes tehetsége van a történelmi gondolkodásmódok felelevenítéséhez – lásd csak a fenti Hetvenkét betűt és a Bábel tornyát). E tökéletesség univerzálissá, időtlenné változtatja a máskülönben huszadik századi (tehát mára alaposan meghaladott) időutazós koncepciókat. És az időtlenség, természetesen, aktualizálja is őket.
Ez az írás sem kapott helyet az Agave könyvében (de egy Galaktikában igen), mert a kötet alapjául szolgáló válogatásnak sem része*, online viszont elérhető itt angolul.
Bízhatunk benne, hogy Chiang az Érkezés kapcsán szélesebb körben is ismertté válik. Jelenleg idejét felerészt osztja meg a megélhetést jelentő technikai írásai és fikciós művei között – így nem érinti mindaz a nyomás, ami a főállású írókat szokta, szabadabb és függetlenebb. De egy híresebb Chiang talán többet írhat, mint eddig, ha gyorstüzelésű íróvá nem is válik. És persze érdek nélkül is megérdemli a hírnevet. Kevesen értik úgy a sci-fi „sci” részét, mint ő.
Írásai közül nyolcat az Agave adott ki a film apropóján Életed története és más novellák címen.
***
Az Érkezés tiszteletére sci-fi hetet tart a Filmtekercs: olvasd el írásainkat az inváziós sci-fi filmekről, Ted Chiangról és az Érkezésről itt!
* Az indokot november 14-én javítottuk.
