Magazin

Erőszakos erotika – Pornográf esztétika a 365 nap című filmben

A 2020-as filmévet valamennyien kanapénk magányában töltöttük, így szentségelhettük végig a Netflixen az év legprimitívebb filmjét, a 365 nap című erotikus thrillert, ami hajmeresztő igénytelenségén túl potenciálisan toxikus.

Jó eséllyel el is került volna az egész, ha nem kéredzkedik fel a legkülönbözőbb orgánumok címlapjaira, mint a rekordokat sorra döntögető „lengyel erotikus thriller”. A 365 nap végül a Netflix idei legnézettebb nemzetközi produkciójaként zárt, ami rekordot jelentő 57 napig (és 31 napig egyhuzamban) volt a szolgáltató legnépszerűbb címe, ami pontosan kétszer annyi, mint ameddig a második helyezett Tyler Rake ült a trónon.

A sztoriról annyit érdemes tudni, hogy gyakorlatilag Emma Donoghue A szobájának szabad adaptációja: egy olasz maffiózó elrabol egy lengyel nőt, hogy aztán egy évet adjon neki, hogy belészeressen. A gyomorszorító bűncselekmény aztán hamar erotikus kalanddá válik, amit valamiféle BDSM-himnusznak szántak az alkotók. A dolog már ilyen rövid szüzsé alapján is problémás, így nem csoda, hogy nézők tömege verte az ajtót a Netflixnél, hogy ugyan távolítsák már el a kínálatukból a filmet. De hiába írta alá közel százezren a petíciót, a streaming szolgáltató hülye lett volna leszúrni az aranytehenét.

A kéz a kézben járó népharag és tiltott csodálat kellően izgalmassá tette a „lengyel erotikus thrillert”, hogy kiderítsem, min pirulnak, botránkoznak, röhögnek vagy élvezkednek nézők tömegei a korona idején.

Aligha tekinthető újdonságnak, hogy egy film valamilyen anatómiai kód mentén szervezi meg az ábrázolásmódját, legyen szó horrorfilmről vagy szoftpornóról, az efféle kulturális szürkezónák ostromlásával semmi baj nincs, mindig is ki fogja termelni őket az emberi kíváncsiság. A referenciák felé viszont, amiket egy mű a DNS-ében hordoz, és ezáltal továbbörökít, aligha lehetünk közömbösek.

Kritizátor

A 365 nap annyiban hoz újat a mozgóképes szexualitás ábrázolásában, hogy végérvényesen szakít az erotikával vagy bármilyen esztétikai finomsággal. Ami első sorban érdekes az nem az ábrázolás szabadsága, ugyanis az egymásba olvadó testek intim részletei elől szemérmesen elfordul a kamera, főleg, ha a férfi nemi szerv tűnne fel a képkivágatban. A készítők a határokat inkább azzal feszegetik – kétlem, hogy bármiféle tudatossággal –, hogy a pornó sajátosan primitív eszköztárát házasítják a romantikus filmmel, különös tekintettel a férfiuralmi fantáziavilágra és az abból fakadó erőszakra. Az pedig, hogy igénytelenség vagy tehetségtelenség forrása-e a nyíltan pornográf filmes szemlélet igazából mindegy is, mert a jelenségről szempontjából sokadlagos.

A durva, férfiközpontú szexábrázolás betörése a játékfilmbe rendívül kockázatos, ugyanis a pornó aligha szétszálazható a prostitúciótól és a párkapcsolati erőszaktól.

A pornó épphogy a hatalmi egyenlőtlenségeket esztétizálja és teszi izgatóvá az egyik fél (túlnyomó részt ugyebár a nő) kiszolgáltatottságát. Ennek aztán megdöbbentő össztársadalmi következményei vannak. Az okos eszközök terjedése és az internet egyre szélesebb hozzáférhetősége révén a gyerekek egyre hamarabb találkoznak pornográf tartalmakkal, amelynek aztán egyenes következménye a helytelen szexuális magatartás normalizálódása. Ez aligha meglepő, ha megvizsgáljuk, milyen egészségtelenül egyenlőtlen szexuális viszony köszön vissza a pornóban. Egy 2010-ben végzett tanulmány szerint a vizsgált 304 pornográf jelenet 88%-a tartalmazott valamilyen formában erőszakot. A pornóbeli elkövetők túlnyomó részt férfiak voltak, míg az áldozatok nők, akik vagy neutrálisan, vagy kifejezetten élvezettel viszonyultak az ellenük elkövetett erőszakhoz. A 365 napban az a megdöbbentő, hogy a hatalmi egyenlőtlenségben gyökerező párkapcsolati erőszakot meg sem próbálja elmaszkírozni, hanem gátlástalanul az érzékiség és erotika helyébe ülteti.

Hősünk perverziója ugyanis a kényszerszopatás. Dominanciáját a játékidő alatt három nő felé is agresszív szopatással igyekszik kifejezni, és mivel több ilyen szekvenciát is látunk, különösen fura, hogy a vad felláció(k) közben is csak egy-egy másodpercre villan be a fickó bájdorongja. Ebben ugye többnyire partnere megalázása izgatja, amit meglehetősen ügyetlenül igyekszik vonzóvá tenni a film. Mivel a kamera erkölcsösen elfordítja buksiját a falloszról, többnyire a főhős színészi játéka hivatott bevonni a nézőt az eseményekbe – partnere ugyebár érthető okokból nem segíthet neki –, viszont a rémisztő grimaszok, vérben forgó szemek és szüntelen zihálás inkább teszi rémisztővé, mint szexivé az aktust. A nyers bestialitás és a frusztrált erőszak ugyan nyíltan, a maga brutalitásával tálalt, de azért az alkotók igyekeznek a maguk ügyetlen fogásaival ellensúlyozni a gyalázatot.

A filmbéli szexjelenetek a tobzódó, zabolázhatatlan szenvedélyek viharában sodródnak és természetesen egy szélsőségesen macsó fantáziát jelenítenek meg.

A szürke ötven árnyalatától ellesett érzéki, vad vonaglások üvöltő popzenére vágva itt is szerves részét képezik a látványnak. Az összes szituáció ledobja magáról az erotika finomságait, játékosságát és a pornográfia ösztönvilágába taszít minket, ahol kizárólag a férfi szexuális vágyfantáziái uralkodnak. Így valódi esztétikum híján az izgalom tárgya a szereplők között feszülő feloldhatatlan hierarchia.

A filmben ábrázolt viszony tényleg leginkább A szürke ötven árnyalata kizsákmányoló kapcsolati dinamikájával rokonítható, viszont esetünkben a szereplők közti konszenzus látszata sincs fenntartva. A hatalommal és látványos testi fölénnyel rendelkező férfi kényszeríti női partnerét, hogy szexuális játékszerévé aljasodjon. A női objektifikácót a film szenvedélynek hazudja és a férfi nevetségesen elnagyolt vagyontárgyai mögé rejtve, valamiféle giccsromantikát igyekszik kifacsarni belőle.

A készítők a férfi vagyoni helyzetével, státuszával igyekeznek igazolni a nő ellen elkövetett bűnöket. Az olasz férfi a kései kapitalizmus félisteneinek kiváltságait élvezi, ami elégnek is bizonyul a lengyel nő elcsábításához. A legkülönbözőbb luxusjavak perverz mutogatásán és a pazarló fogyasztáson nyugvó életmód ígéretén túl kizárólag domináns szerepének hangsúlyozásával és pszichopátiás fenyítéssel rugdossa magához áldozatát a sztori Rómeója, ezzel beteljesítve Pinochet, Thatcher és Bill Clinton neoliberális nedves álmát.

A 365 nap folytatása a váratlan siker után már fenyegető közelségben, bűze már vastag köddé dagadva tölti meg a horizontot, meleg leheletét már a tarkómon érzem, egyedül címét fedi homály.

Ha 365 nap 2., akkor az 366 nap vagy 730, esetleg szökőév érkezik-e a szerelmesek életében és 367 nappal folytatódik a bacchália? Pasolininek 120 nap is elég volt, a Netflix és a lengyelek úgy tűnik, 365-ből sem jönnek ki. De az is lehet, hogy könyv vagy Tumblr bejegyezés adaptációjáról van szó, számos folytatással. Ki tudja, hány nap vár még ránk…

Avatar

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya