Magazin

Észt Hét 2017: Kelet-Európa harca a susogós nacival

Két elsőfilm a 2016-os év észt filmterméséből. A Zavarba ejtő napok a kilencvenes évek vidéki életébe, a Pólusok napjaink nagyvárosába kalauzol. Nincs sok közük egymáshoz, a néző fejében mégis szöget üt a gondolat, mintha egy „előtte-utána” fotót néznénk, ami akár Magyarországon is készülhetett volna.

Zavarba ejtő napok (Triin Ruumet, 2016)

Túl vagyunk a nagy rendszerváltáson, Kelet-Európa akár Móricz Kis Jánosa, két pofával zabálja a húst. Nem azért, mert kell, hanem mert szabad. Nincs már béklyó, gombamód szaporodnak a vállalkozók, megy a seftelés ezerrel, mindenki meg akarja élni a nyugati álmot. Folyik az import pia, a neonszínekben pompázó susogós melegítők alól villan elő az ujjnyi vastag aranylánc. Bömböl a techno-zene, részeg fiatalok pekmeneznek a kerti bútorral berendezett diszkó parkolójában, szépen szól a frissen tuningolt Lada.

Ebben a zavarba ejtő állapotban próbál érvényesülni Allar (Hendrik Toompere Jr. Jr.) is, aki egyelőre annyit tud csak, hogy mit nem akar. Kulcsmondat ez, talán a nosztalgiafaktor legfontosabbja. Szülei még mindig nyolctól négyig dolgoznak, mint régen, ez az egyik lehetőség. Vagy ott van a helyi vállalkozó, aki okosan privatizálta a fűrésztelepet, most meg háromnapos bulit tart a kutyájának. Ez a másik, Allar számára csábítóbb út, csakhogy amikor már nincs mit okosba megszerezni, marad a görbe út, a későn kapcsolók egyetlen lehetősége.

És habár az 1988-ben született elsőfilmes Triin Ruumet még igencsak gyerek volt ebben az időszakban, nagyszerűen ragadja meg nemcsak a korszellemet, de egy minden tekintetben zűrös korszak legfontosabb kérdéseit is. Nagyon okosan, társadalmi tabló helyett miliőt ábrázol, Allar személyében pedig a kisember szemszögéből jut el arra a pontra, hogy ezt másképp is lehet, illetve lehetett volna.

Pólusok (Anu Aun, 2016)

A Pólusok tizenéves főhőse (Roland Laos) már a huszonegyedik század gyermeke. A fővárosban él, egy elit iskolában készül az érettségire, hogy majd Berlinben tanuljon egy jó hírű művészeti akadémián. Világos életcél, amiben a rendszerváltás után harminc évvel már semmi különleges nincs, még a világnak ezen a részén is, ahol mindig egy kicsit később nyílnak az új utak. Minden menne is az eredeti tervek szerint, csakhogy belép a képbe Hanna (Jaanika Arum), a bipoláris zavarral küzdő lány, és minden megváltozik.

Részben Hanna betegsége, részben a tinédzserkori szerelem heve vezet meggondolatlanságokhoz, amelyek veszélybe sodorják Mattias jövőjét, aki hogy elkerülje hülyesége következményeit, szintén bipolárisnak adja ki magát. Nincs ebben semmi különös, az ügyvédek előszeretettel használják ezt a világ majdnem minden pontján, viszont amikor a fiú és a lány konfrontálódik emiatt, az valószínűleg csak innen érthető teljes egészében. „Miért ne csináltam volna?” – mondja Mattias – „Neked sincs semmi bajod, csak azért csinálod, hogy mindent megússz.

A film kulcsjelenete ez, ami valószínűleg csak némi botrány árán kerülhetne bele mondjuk egy amerikai filmbe, pedig itt nem egyértelmű a rosszindulat, csak érteni kell a környezetét. Itt kicsit mindent akarunk, de azt úgy, ahogy nekünk tetszik. Itt kicsit nehezebben szokjuk meg, hogy lehet másképpen is élni, hogy nem mindenki azt tartja hagyományosnak, amit mi. Persze mindig lesznek, akik büszkén hordják a szemellenzőt, de ez most nem róluk szól, hanem a kisemberről, aki hülyén kezel egy számára szokatlan helyzetet. És az előbbiekkel ellentétben, ő majd rá fog jönni, hogy lehet másképp is, illetve hogy lehetett volna.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com