Hétfőn két, egymással teljesen ellentétes blokkal folytatódott a Toldiban a rövidfilmek infúziós adagolása.
Az ellentét persze nem meglepő annak tudatában, hogy míg A gyerekszobán túl elnevezésű válogatást csupa fiatalokról szóló filmmel töltötték föl, addig a De tényleg gerincét a nem mindennapi témákat feldolgozó dokufilmek adták, bár erre már a címből rájöttünk. Elsőként a fikciós vonal következik.
A gyerekszobán túllal kapcsolatban két dolgot kell már rögtön az elején kiemelni: a filmek bámulatosan szép fényképezését és a főhősök (mondhatni gyerekhősök) sokszínűségét. Bár a blokk elnevezése lehetett volna akár „A végefőcímen túl” is, lévén, hogy a filmek felénél nyitott befejezéssel találkoztunk, pár film után már egészen hozzá lehetett szokni ehhez az aprósághoz.
Hideg
A norvég télben játszódó Hidegre ez kiváltképpen igaz volt: a kisfilm mintha csak egy nagyjátékfilm első tíz perce lenne, úgy szippantott be minket teljesen a 13 éves Jon világába, hogy aztán otthagyjon minket a terem sötétjében az éjszakának éppen nekivágó főhős nélkül. Jon történetét mindenki átélte már, aki életében legalább egyszer volt tinédzser: a buli, az azt követő másnaposság, és a visszautasító szerelem hármas kombinációja a film, ami önmagában nem hangzik valami érdekfeszítőnek, de a gyönyörű operatőri munka és a különleges, téli atmoszféra együttese olyan világot teremt, amiből nem szívesen szállunk ki ilyen rövid idő elteltével. Az ez után következő filmet pedig hiába várnánk, nem indul be – helyette következik a stáblista és a teljes tanácstalanság.
http://
A http:// az egyenes cáfolata a Hideg gyönyörű fényképezésének: a film háromnegyedét a szereplők által készített kézikamerás felvételek teszik ki, a technika minden hátrányával (úgy mint autofókusz pontatlansága, a kép egy részletének kiégése, stb.) együttvéve, de a kamera, mint ahogy az már a címből is sejthető, főszerepet tölt be a történetben, ami egy kisfiú beavatási „szertartását” meséli el durva pszichológiai kegyetlenséggel. A handycam nyers képe, a főszereplő kisfiú néma játéka, és a rideg, kietlen, téli erdő egy olyan plusz erőt adnak a filmnek, ami remekül passzol az egész alapszituációhoz: a kissrác, amennyiben hajlandó rálőni saját bátyjára, felvételt nyer a bandába – kérdés, vajon mivel van töltve az a fegyver…
Elmondom
Szerelem és halál megrendítő egymásba fonódását meséli el az Elmondom című brit film, ami egy tinédzser lány szemszögén keresztül láttatja egy lázadó fiatal pár szerelmi életét. A jelen és a flashbackek váltakozása a narrációval kiegészülve egy meglehetősen filozofikus hatást kölcsönöz a filmnek, ami előrevetíti ugyan a szomorú végkifejletet, a meghatározó hangsávhoz azonban olyan erős vizualitás párosul, ami képes átlendíteni bennünket ezen a sematizmuson.
Egy fiú szerelme
A blokk csúcspontja szintén a szerelem témáját dolgozza fel, azonban az érfelvágós-szenvedős vonal helyett a humort helyezi az előtérbe. Az Egy fiú szerelmében a nyolcéves Ardal próbálja meg meghódítani élete választottját, a tanárnőjét, a cél érdekében pedig párbajra hívja annak barátját az iskola kézipályájára. A főszereplő kisfiú korát meghazudtoló alakítással hozza a másodikos hősszerelmes figuráját, bár hozzáteszem, párbajtársa hasonlóan kiválóan bújik a beképzelt pöcsfej bőrébe – a színészi játékhoz pedig egy végig dinamikus, és mértani pontossággal megtervezett dramaturgiai ív társul. Egyértelműen a nap legjobb filmje.
Újra és újra
Ezek után hatalmas csalódás volt a belga Újra és újra, ami az idő visszatekerésével és az események újrajátszásával próbált volna meg eljátszani, sikertelenül. Egy jelenet újrajátszására számos film épült már: hogy csak egy egészen friss darabot említsek, az amerikai Forráskód remek példa erre, és az ismétlésekben rejlő számtalan lehetőségre. Az Újra és újra ehhez képest teljesen öncélúan él a filmezés ezen eszközével, a film pár perc után teljesen értelmét veszti, és már a szereplők számára is fárasztóvá válik. Ha az előző film a nap filmje volt, ezt a blokk mélypontja címmel tüntetném ki.
46-os úszódressz
Ugorjunk is tovább a 46-os úszódresszre, ami egy nem túl érdekfeszítő történet egy kövér kislányról, aki a győzelemnek alárendelve mindent elkövet annak érdekében, hogy úszóversenyén már egy igazán remek úszószemüvegben indulhasson. A film egyértelmű üzenete a kitartásról és a céljaink eléréséről már-már túlmegy a didaktikusság felső határán, ennek ellenére még a nézhető kategórián belül marad, köszönhetően az erősen alkoholista-gyanús anyuka figurájának, és a valamilyen szinten mégiscsak szerethető főszereplő kislánynak.
Rossz este a rosszkedvre
Utolsóként mindenki újra átélhette, milyen is fiatalon a nyugdíjasklub keménymagjával együtt bulizni egy alkoholista nénikével az oldalunkon. A Rossz este a rosszkedvre alapszituációja telitalálat, emellett pedig minden poénjával együtt egy borzasztóan hiteles ábrázolása az időskori karácsonyi partyknak. A bridzshez, bingóhoz, és ötórai teához szokott vendégsereg felvonultatja a brit nyugdíjasok összes létező archetípusát, a konfliktusok pedig kiválóan mutatják be azt, hogy 70 felett sem a pulyka túlsütése számít a legégetőbb problémának.
