Magazin

Éves mérleg 2020: A 10 legcikibb jelenet

Agysejtirtó, arcpirító és szégyenteljes jelenetekből idén sem szenvedtünk hiányt. Itt az ideje a leszámolásnak egy szigorúan szubjektív lista keretei közt. Jöjjön hát a 10 legcikibb jelenet 2020-ból!

2020 volt számomra az év, amikor több rossz film került a látóterembe, mint élvezetes vagy ajánlható. Viszont sokkal kevesebb volt azok száma, amik emlékezetesen gyalázatosak voltak. A legtöbbjük unalmas és közhelyes megvalósításukkal hoztak álmot a szememre, és még az igazán rosszak közül is nehéz volt egy-egy jelenetet kiválasztani, amikkel szemléltetni lehet, mennyire pocsék az összkép.

A listáról lemaradtak olyan általánosan ostoba vagy gagyi alkotások, mint A vadon hívó szava, melyben a CGI-kutya minden mozzanata halálciki már most, hát még pár év múlva, mikor a technika még fejlettebb lesz. A Bloodshot című Vin Diesel akcióparádé szintén a számítógépes effektjeivel pusztított, míg a Miután összecsaptunk a bénábbnál bénább szexjeleneteivel húzta ki a gyufát. Ezek azonban az egész filmet átfogó jellemzők voltak, most nézzük a legmagasabb kiugrásokat, melyek meghaladták a türelmi zónát.

A legcikibb jeleneteket tartalmazó tízes lista helyenként spoilereket tartalmaz! Csak saját felelősségre!

 

10.   Találkozás Mike Penissel (Borat Subsequent Moviefilm)

Imádom Sacha Baron Cohent, ezért volt fájdalmas számomra, hogy a korábban megismert nagyszerű és bátor nevettetőt a Borat második részében egy teljesen új megvilágításban látom. Cohenről lehetett tudni, hogy nem szívleli az amerikai konzervatív párt ideáit, de arra nem igazán számítottam, hogy egy majdhogynem propagandafilmet gyárt a Trump-adminisztráció ellen. Borat legutóbb a Bush-éra idején garázdálkodott a tengerentúlon, és szúrt oda az iraki gyerekek vérét kívánó rodeóközönségnek, a mindennel kapcsolatban elnéző polkorrekteknek vagy a tuskó, szexista, maszkulin férfiközösségeknek. Kalandjainak és szatírájának általános érvénye volt, az amerikai közéletet kritizálta és nem elsősorban egy regnáló kormány megdöntése volt a cél.

2020-ban a választásokra időzített Borat Subsequent Moviefilm igazán átfogó üzenete, hogy tudd, kire nem kell szavazni november elején. Ezért találta ki Cohen, hogy Mike Pence republikánus alelnöknek adja az állatként tartott lányát. És hogy bejusson a nyilvános rendezvényre, Donald Trumpnak öltözik. Papíron viccesnek tűnhet a jelenet, ám a megvalósítás elmarad a vártaktól. Cohen besétál, viszi a lányt, majd kitessékelik. Látszik, hogy sokkal nagyobb reakciót várt volna Pence-éktől (akit a filmben következetesen illet a „Penis” vezetéknévvel – haha!), a politikus azonban csak áll a pódiumon, és csendben figyeli az eseményeket.

Egy korábbi Borat-filmben ez a vágóasztal martaléka lett volna, de Cohenék nagy durranásnak szánták a jelenetet, melynél a provokáció volt az eszköz és a cél egyaránt. Azt követően viszont nem kaptunk semmiféle emberi momentumot, amin elgondolkozhatunk. Csak csesztetést látunk, ami még csak nem is igazán vicces. Sokkal jobban állt Cohennek, mikor még örök ellenzéki figuraként tisztelhettük, mintsem az egyik oldal katonájaként.

 

9.   Fényévekkel előre (Az éjféli égbolt)

George Clooney egy iszonyú unalmas filmet pakolt ki nekünk karácsonyra. Az éjféli égbolt című sci-fi olyan lassan vánszorog, hogy ennyi idő alatt azt érezhetjük, a Holdig is eljuthatnánk. A megfáradt és beteg, Északi-sarkon tengődő, Télapó-külsejű tudós (George Clooney) azt gondolja, egyedül van az apokalipszist követően. Ám a bázison megjelenik egy kislány, aki korántsem tűnik olyan megviseltnek, mint az egykori Danny Ocean. A férfi célkitűzése, hogy eljuttassa az ifjút egy másik bázisra, ahol rádióüzenetet tudnak küldeni a Földre visszatérő – és a világégésről mit sem sejtő – űrhajó legénységének.

Clooney párhuzamosan mesél két történetet, melyek végérvényesen összetartanak, ám aki látott már filmet, tudja, mire mehet ki a játék. Nagyjából egy óra után kezdtem azon gondolkozni, hogy Az éjféli égbolt miről is akar szólni – ugyanis perspektívákat nélkülözően, csigatempóban halad a cselekmény. És ha egy film nem akar mesélni semmiről, ott csak egy megoldás lehet: bűvésztrükköt nézünk.

Az éjféli égbolt fáradt két óráját egyetlen csavarra építették fel, aminek közeledtét már az első percektől lehet érezni. Túlságosan keveset árulnak el a karakterekről, hogy valóban ütős legyen, így mikor a film végén leleplezik, hogy a kislány igazából csak a főszereplő képzelete, csak a szememet forgattam. A valódi lány ugyanis a Föld felé tartó űrbárkán szolgál. Semmi közük egymáshoz a film 98%-a alatt, a cselekményen vagy a karakterek helyzetén pedig cseppet sem változtat a fordulat, így nem üt, hanem fárasztó hatást kelt.

 

8.   Simon Cowell (Scooby!)

A Scooby! 2007 legbénább animációs filmje lehetett volna, ha nem 2020-ban jelent volna meg. Így viszont még régimódinak is tűnhet, tele olyan gegekkel és popkulturális referenciákkal, melyeket a mai gyerekek már egyáltalán nem értenek. Távol áll tőlem a Scooby-Doo rajzfilmsorozat, de ilyen gyalázatos „modernizációt” nem érdemelt. Eredettörténetnek maszkírozták, de az első tíz perc után az alkotók el is felejtették – a marketing számára elég volt a kölyök Scoob pár jelenet erejéig.

SCOOB! Movie Night Premiere Event

Már a játékidő első negyedében a Rejtély Rt. megalakul és felbomlik, mégpedig a belső ambícióknak és azok hiányának köszönhetően. Bozont és Scooby, vagyis a betépett hippi és falánk kutyája ugyanis rontják a fiatalos és agyas csapatot, ennek kijelentéséhez pedig behívják Simon Cowellt, az American Idol és az X-Faktor zsűritagját, hogy szokásához híven jól kiossza a hősöket. Ez a poén még bőven elfért volna 13 évvel ezelőtt, mikor Cowell nagyot ment az amerikai és brit tévécsatornákon. De hogy egy Scooby-Doo-filmben egy bő évtizeddel később is az ő jelenléte legyen a puszta poénforrás, az inkább szánalmas.

 

7.   Nem kívánságműsor (Wonder Woman 1984)

Meglepő, hogy a DC aranytojást tojó tyúkjának folytatását ennyire összecsapta. A Wonder Woman 1984 esetében olyan, mintha a nosztalgikus köntöst csak kifogásként használnák ahhoz, hogy naiv és következetlen történetmeséléssel éljenek – mondván, a korabeli szuperhősfilmek sem voltak jobbak ennél. 2020-ban már kínosnak hat, amikor egy film, mely evilági problémákat is megidéz (nők szexuális zaklatása, hidegháború, közel-keleti területkonfliktusok), mégis egy gyagya tündérmesei megoldással zárul.

Az emberiség saját magát menti meg a film fináléjában. Wonder Woman egy televíziós közvetítésen keresztül szól a világ népéhez, és bátorítja fel őket arra, hogy vonják vissza kívánságaikat, amiket a mindenható Max Lord teljesített számukra. Az igazság lasszója által könnyen befolyásolt lakosság pedig látja, egyéni mohóságuk hova vezetett: egy pusztuló világhoz. A populáció teljes egésze, aki élt a lehetőséggel, visszavonja kívánalmait, majd Gal Gadottal közösen eléneklik John Lennon Imagine című számát. Na jó, utóbbit csak hozzáképzeltem, de kb. ennyire szofisztikált katarzis történik.

A Wonder Woman 1984 végén a belátás és a saját nagyravágyásunkról való lemondás győzedelmeskedik, de ehhez az kell, hogy elhiggyük, minden kívánság önző. Mert arról nem szól a fáma, hogy voltak-e olyan emberek, akik nem kacsalábon forgó palotát kívántak maguknak, hanem mondjuk beteg rokonuknak, gyermeküknek kívántak egészséget. Ők is vissza fogják vonni a kívánságaikat, csak mert egy ismeretlen, omnipotens nő arra kérte őket a Hálózat TV adásán keresztül? Patty Jenkins filmjének befejezése csak akkor működik, ha nem gondolunk bele egy pillanatig sem – azonban 2020-ban talán elvárható, hogy ne a múlt idők bugyutaságával készüljenek a szkriptek.

 

6.   FPS-akció (Jiu Jitsu)

Az év legpusztítóbb filmje számomra a Jiu Jitsu volt, melyet egy harcművész B-filmes akció extravaganzának szántak, de a végeredmény egy borzalmasan dilettáns, összetákolt szeméthegy lett. A szartortán pedig a cseresznyeként díszelgő Nicolas Cage sem tudott sokat menteni. Ha még őt szánták volna főszereplőnek, akkor talán, de helyette egy baltával faragott arcú ostoba gyurmaembert szerződtettek, aki tökéletesen tudja játszani az idiótát, aki nem érti, mi folyik körülötte. (Szerencsére az alkotók amnézia-sztorit írtak a karakteréhez, hogy hitelesebb legyen az alakítás.)

Marie Avgeropoulos News. on Twitter: "Are you ready to meet Jake and Myra??? This is a little preview but you can have a lot more of them on November 20th 2020! 👊🏻💥 #

A Jiu Jitsu azonban ott hibázik a legnagyobbat, hogy látványos bunyókra és koreográfiákra képes embereket rejt a stábja, de a rendezés ügyetlensége és a koncepció hiánya korlátozza őket. Tony Jaa, az Ong-Bak sztárja például egy rém sótlan egysnittes jelenetben zúz embereket, de a lendület hiánya és a siralmas koreográfia miatt egyetlen ütése sem érződik igazinak. Hősünk megszöktetésére siet, majd a menekülés következtében a rendező és az operatőr kitalálták, hogy FPS-szemszögből a mutatják az akciót. A Hardcore Henry-ben kimaxolt technika még egy ideig működik, aztán lecsapják a kockafejű figurát, aki így a földre kerül. A fekvő helyzetben lévő kamerában azonban hirtelen megjelenik a csávó, akinek eddig a szemén keresztül láthattuk a jelenetet. Hogy mi? Pár másodperccel később, mikor az operatőr feltápászkodik, újra FPS-nézetre vált a perspektíva. És a kettő közt nem volt vágás!

Az ilyen és hasonló átgondolt tervezést nélkülöző ostobaságok miatt volt a Jiu Jitsu már az első húsz percben fájdalmas élmény, és akkor még messze vagyunk a másfél órányi bosszantó dögunalomtól, ami még vár a nézőre.

 

5.   Intimfotó (Cukorfalatok)

Ha volt film, aminek megtekintése után azt érezhette az ember, hogy rákerül az Interpol körözési listájára, akkor az a Cukorfalatok. Ment is a balhé rendesen a francia alkotás kapcsán, mely kiskorú lányok korai nővé éréséről szól, ezt pedig a Netflix szexualizált poszterekkel kívánta promotálni. Azt már tudtuk előre, hogy a Cukorfalatok a pedofilok kedvenc filmje lesz, de emellett számítottunk megfelelő tanulságokra is.

Egy 12 éves fiatal muszlim lány egy twerkelő csajbandához csatlakozik. Táncuk főképp a fenék és a csípő riszálásából áll, és a rendezőnő nem akart elfordulni. Telibe segg- és ágyék közeliket mutogatnak a filmben, rengeteg jelenet megy el arra, hogy kislányok kéjelgő táncát nézzük – aki ezen nem szégyenkezik, az valószínűleg a nem kívánt célközönség tagja.

Természetesen a bemutatott elemeknek funkciója van, ami a végső tanulság felé visz. Csak ezt már a film elején megértettük, a rendezőnő szerint azonban szükséges volt tovább fokozni a feszültséget. Ergo még több seggrázás, még több kellemetlen pillanat vár a gyanútlan nézőre. Egy szál bugyiban szaladgáló kislányok után a legnagyobb mélységet az a jelenetsor szolgáltatja, melyben a 12 éves kiscsaj szexuális ajánlattal akarja kiengesztelni felnőtt ismerősét, ezért elkezd vetkőzni. A férfi persze nem veszi komolyan a lányt, aki azonban bezárja magát a fürdőszobába, és a srác lopott telefonjával készít magáról egy sunafotót, melyet feltölt a közösségi médiába. A Cukorfalatok arányérzéke itt működött a legkevésbé, így a film mindenki agyában megmarad, de nem lehet csodálkozni azon, mekkora ellentábora lett a hónapok során. A pedofilok azonban köszönik a bűbájos perceket az egymás mellett vonagló kislányokkal.

 

4.   Steampunk kisvakond (Artemis Fowl)

Kenneth Branagh legmélyebb pontja rendezői karrierjében az Artemis Fowl, mely egy klassz családi kalandfilm kellett volna, hogy legyen, de egy értelmetlen zagyvaság lett. Ez az a film, melyben Colin Farrell épphogy feltűnik, Judi Dench tündértábornokot játszik, a főszereplő fiatal srác bután néz, és komornyikjával a cselekmény nagy részét egyetlen kastélyban töltik.

A Disney+-ra száműzött mese minden narratív szempontból megbukik, de még így is szolgált egy igazán röhejes pillanattal, melyet a komikus karakterként felbukkanó Josh Gad szolgáltat. A rengeteg alkalommal ripacskodó színész itt is kitesz magáért: ő alakítja Mulch Diggumst, az óriástörpét (tehát akkora, mint egy ember), aki amellett, hogy kleptomániás, a földön keresztül közelíti meg zsákmányait.

Artemis Fowl' Changes: How the Movie Differs From the Book

Ásótudományát pedig megvillantja az Artemis Fowl egyik jelenetében. A karakter hirtelen ijesztő méretűre húzza állkapcsát. Olyan horrorfilmes mértékben nagyra, hogy arra még a vizuális effekteken dolgozó kollégák sem voltak felkészülve. Ezután neki esik a talajnak, megbecstelenítve ezzel Földanyát, majd az átrágott mennyiséget testének végbélnyílásán távolítja el, egyenesen az ott állomásozó tündérosztagokra szórva a kupacot.

 

3.   Orális prológus (365 nap)

A Stockholm-szindróma szexi! Legalábbis ezt állítja a 365 nap című lengyel csoda, mely egy kéjelgős bestseller nyomán járta be a világot mielőtt a film elkezdte volna pusztító hadjáratát. A szürke ötven árnyalata által lefektetett és vazelinnel bekent utat járja végig. Egy kéjre vágyó nő találkozik egy zaklatott lelki világú, de ellenállhatatlanul vonzó férfival: mi lehet a vége ennek, ha nem egy kiadós beszélgetés egy kellemes vacsora mellett, majd udvarias, konszenzuson alapuló koitálás? A 365 nap természetesen a testi részével foglalkozik a kapcsolatnak és nem az érzelmekkel. Pedig lenne mit feltárni: a lányt ugyanis a maffiózó férfi elrabolja, hogy szerelemre kényszerítse – lelki válságot viszont nem mutat be a történet.

Netflix fans horrified after accidentally watching 365 DNI's kinky sex scenes with their PARENTS in lockdown

A 365 nap világában mindenkit a szexualitásával írnak le. Már a karakterek felvázolásához is olyan jelenetet láthatunk, ami utoljára pornóban volt adekvát. A kancás bizniszasszony, akit hazaértekor nem szándékozik kielégíteni bamba, és a csaj ligájához képest sokszorosan alulteljesítő pasija, ezért az ujjbegyeit hívja segítségül a kényeztetéshez. Párhuzamos montázstechnikával közben láthatjuk a leendő szicíliai szerelmét, aki szenvedélyének élve használja mások testét önnön kielégülésére. Nem csak a maffiózómunka során szeret torokra menni a fiú, és ezt demonstrálja egy légikísérőn, akinek fuldoklása közben a könnye is kicsordul. Ne felejtsük el, csávónk az egyik pozitív hős, és alig várja, hogy megismerhesse álmai nőjét és annak száját.

 

2.   Zombi Need for Speed (Peninsula: Holtak szigete)

A 2016-ban bemutatott Vonat Busanba: Zombi expressz egy lehengerlő akcióhorror volt. A szerelvényen rekedt túlélők harca az élőholtakkal feszült volt, mert a maga módján kapaszkodott a valóságba és átélhető keretrendszerbe helyezte a küzdelmet. Annyira meggyőzött minket, hogy az évtized legjobb horrorjai listánkról sem maradhatott le. A sikert meg kellett lovagolni: a rendező pedig egy spin-off folytatásként tért vissza a zombikkal fertőzött Dél-Koreába. A Holtak szigete azonban szinte minden téren hatalmas bukta.

Az A-kategóriás horrorfilmet egy B-kategóriás akciómozivá züllesztették, rajzfilmszerű és túljátszott karakterekkel, legyőzhetetlen főhőssel és egy kislánnyal, aki a legjobb sofőr a világégés sújtotta országban. Utóbbi megjelenése az első igazi mélypont a filmben. Deus ex machina jelleggel sodródik hősünk elé, hogy kimenekítse őt a zombitengerből. A videójáték-betét, ami ezután jön, arra alig lehet szavakat találni. A kislány folyamatos drifteléssel löki fel a Z világháborút is megszégyenítő holtsereget, majd teper végig a városon egészen a menedékhelyig. Minden, amit látunk, CGI, még az autó is, így semmi átélhető és izgalmas dolog nincs a vásznon. Emellett a súlytalan, bugyuta hangulat teljesen megöli az addigi feelinget. Ekkor tudhattuk, hogy a Holtak szigete csupán eltitkolt mostohatesója lehet a Vonat Busanba című filmnek.

 

1.   Bűzokádó sárkány (Dolittle)

Már év elején sejthettük volna, hogy valami baj lesz 2020-szal. A jelek már ott voltak, csak képtelenek voltunk összerakni – pedig Robert Downey Jr. már figyelmeztetett mindannyiunkat. Kedvenc multimilliárdos sztárunk ugyanis végre rászánta magát, és otthagyta bádogruháját, hogy aztán első filmje egy családi alkotás legyen. Az állatokkal beszélő Dr. Dolittle sztoriját álmodták újra, ezúttal emberek számára fogyaszthatatlan formában. Ronda CGI-állatok, gyökér dumák, béna akcentussal ripacskodó Downey, ostoba mellékalakok – több szinten volt szégyenteljes próbálkozás Stephen Gaghan rendezése.

Viszont kétségtelenül katarzisra épült, egy olyanra, amely azonban csak az egyik szereplő számára megkönnyebbülés – ő pedig egy sárkány, aki a film utolsó szegletében tűnik fel. A mitikus állat nyilván teljesen kilóg a mű logikájából, de a szedett-vedett sztori már a csúcspontig is sokat kívánt a nézőtől. És milyen csúcspont is az! A hatalmas fenyegetésként megjelenő szörnyetegről kiderül, hogy igazából egy belgyógyászati panaszokkal küzdő jószág: oly sok páncélos lovagot kellett elfogyasztania az évek során, hogy sok minden beszorult. A vashiánnyal biztosan nem küzdő teremtmény székrekedésének meggyógyításához a tapasztalt orvos egészen közel merészkedik a testnyíláshoz, hogy kipakolja a tárgyakat, melyek meggátoljak az áramlást.

Dolittle azonban olyan jó munkát végez, hogy az utolsó skót duda eltávolítását követően a sárkány szellentése beteríti a barlangot és a szakember arcán is kisimítja a szarkalábakat. Az öblös eresztés, mint poénforrás elbukik, de mint a cselekmény egyik fő momentuma, egy vérciki felkiáltójel marad a 2020-as évben.

 

***

Olvasd el további évértékelő cikkeinket is!

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya