Magazin

Éves mérleg 2020: A legjobb filmek (20.-11.)

A fél moziműsor elmaradt, de még ez sem tudott megakadályozni minket abban, hogy összegyűjtsünk 20 kiváló filmet a 2020-as esztendőből.

2020-ban nem csak egy világméretű esemény szemtanúi lehettünk, de megtapasztalhattuk azt is, ahogy a filmes forgalmazás forradalmi irányt vesz. Hogy ez a mozitermének végéhez vezető úton tett első lépés, azt még korai megmondani, de az biztos, hogy ennyire még nem voltak készen kiszolgálni a nézőket a legnagyobb stúdiók is – ez a jelenség 2021-ben csak fokozódni fog.

A vírus miatt az otthoni filmnézés vált elsődlegessé, de volt pár nyugodtabb hónap, amikor fejest lehetett ugrani a mozizásba. Emiatt képesek voltunk a rendhagyó évben is összeállítani egy 20 szuper filmből álló listát, bár harmincnál már lehet, hogy problémákba ütköztünk volna. Azonban a választott filmek kapcsán – melyek közt van mozipremier, streaming-tartalom és VOD-bemutató – nem kell szégyellnünk magunkat: az itteni alkotások közül többen ugyanúgy tündököltek volna a listán egy egészséges évben is.

Lássuk hát, mik voltak azok az alkotások, melyekre szívesen emlékszünk majd vissza!

 

20.   A búcsú

Egyre inkább úgy néz ki, hogy a 21. század Kínáé lesz – immár a második olyan válságot éljük át, ami sokkal keményebben sújtja Nyugat-Európát és Észak-Amerikát, mint a távol-keleti nagyhatalmat. A geopolitikai változásokat a filmművészet szokatlanul lassan követi le, de pont a fejlemények tükrében válnak jelentőssé az olyan alkotások, mint A búcsú. Lulu Wang amerikai-kínai származású rendező önéletrajzi ihletésű filmje épp a két nagyhatalom kulturális törésvonalait ábrázolja. Az, hogy fontos film, ennek köszönhető – az, hogy jó, már inkább az árnyalt történetnek és a remek megvalósításnak.

Billi (érdemes megjegyezni a nevét: Awkwafina) átlagos amerikai lány, aki megtudja, hogy Kínában élő nagymamáját rákkal diagnosztizálták. A család úgy dönt, nem mondja el a mamának a betegséget. De annak érdekében, hogy ne legyen gyanús az összes rokon látogatása, egy fiktív esküvőt szerveznek, így mindenki el tud búcsúzni a szeretett nagymamától.

Ez a történet ahhoz az amerikai független filmes hagyományhoz nyúl, amelyben a főhős a szülővárosába hazatérve szembesül személyiségének ellentmondásaival. Itt azonban jóval komplexebb a helyzet, hiszen Billi voltaképpen sosem élt Kínában. A búcsú mégsem használ nagy szavakat. Nem mondom, hogy teljesen elkerülte a giccset, de valahogy Awkwafina bravúros alakítása és a remek forgatókönyv eltaszítja az öncélú pátosztól. És pont ezért működik remekül a film: olyan általános emberi problémákra és érzésekre mutat rá, amelyekkel még innen, Európából is lehet azonosulni. (Tóth Nándor Tamás)

 

19.   Nyelés

2020 presztízshorrorja a Nyelés volt. Nem volt olyan hangos és egyedi, mint Ari Aster stílusbravúrjai (Örökség, Fehér éjszakák), de éles fordulataival és fojtott feszültségével kiemelkedett az idei lanyha horrortermésből. Főhőse egy szépséges lány, aki egyfajta kirakatfeleségként éli meg a mindennapjait sikeres férje árnyékában. Aztán a nő talál magának egy fura hobbit: elkezd lenyelni tárgyakat. Először csak kisebb dolgokat, mint egy gomb vagy egy érme, aztán nagyobbakat és veszélyeseket is, mint egy gombostű vagy egy ceruzaelem. Kiderül: a nő élete közel sem annyira tökéletes, mint amennyire kívülről az annak tűnik.

A Nyelés szokatlan film több szempontból. Megbotránkoztató és feszült alkotás, amelyet remek színjáték (Haley Bennettre is figyelni kell!) és meglepően erős látványtervezés jellemez. Amitől azonban igazán értékessé válik, az a tág értelmezés lehetősége. Az evés és a nyelés ősrégi ösztönünk és képességünk, így rendkívül tág szimbolikával bír. Az egyértelműen beazonosítható feminista nézőponton belül számos irányba mozdulhatnak el a néző gondolatai kezdve a nők önrendelkezésétől a házasságon belüli szerepkörükig. A gazdag gondolatiság által pedig a film velünk marad a kissé lapos történetvezetés ellenére is. (Tóth Nándor Tamás)

 

18.   Az asszisztens

Várható volt, hogy a Harvey Weinstein-botrányból kinövő #MeToo-mozgalom témáit hamar fel fogja karolni Hollywood, de a szexuális zaklatás kérdéseit taglaló alkotások közül nem a felszínes és szenzációhajhász Botrány vagy az annál sokkal árnyaltabb, de még így is hangzatos megmondásokra támaszkodó The Morning Show ragadja meg legjobban a problémát, hanem egy visszafogottan erőteljes indie-film. A diskurzus során rendre felmerülnek az olyan kérdések, mint a „Hogyan úszhatják meg az elkövetők ilyen sokáig büntetlenül?”, „Mennyire van tisztában a környezetük a tetteikkel?”, „Miért nem volt egy kolléga sem, aki kitálalt volna a nagyvilágnak?” – ezekre ad kényelmetlenül őszinte választ az év egyik legjobb filmje.

Az asszisztens stílusában megidézi az 1975-ös kultklasszikus Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23-at, csak míg abban egy háziasszony repetitív napi rutinjának fokozatos felborulását követjük nyomon, Kitty Green filmjében egy filmes produceri irodában dolgozó fiatal asszisztens munkája válik egyre kényelmetlenebbé, ahogy fokozatosan tűnik fel számára, hogy főnöke nem csak megbeszélésekre használja az irodáját. Julia Garner (Ozark, Maniac) fantasztikus a filmipar táplálkozási láncának legalján elhelyezkedő, szolgaként és bokszzsákként egyszerre használt lány szerepében, aki nem feminista hős, egyszerűen csak olyan ember, aki még nincs tisztában azzal, hogy a szereposztó díványhoz olykor szándékosan, máskor tudtukon kívül érkező nők (vagy éppen tizenéves lányok) felett szemet kell hunyni.

Bár a filmben kevés a párbeszéd és sok a látszólag mindennapos tevékenység, minden jelenetet áthat az a néma tűrésre buzdító légkör, ami a lehető legkényelmesebb terepet biztosítja a szexuális ragadozók prédaszerzéséhez. Az asszisztens láthatatlan főgonosza egyértelműen egy Weinsteinről mintázott figura, mégsem csak a filmipar és a nők elleni erőszak válik a kritika tárgyává, hanem maga a toxikus munkahelyi „kultúra”, ami távolról sem csak Hollywood sajátja. Hosszú elemzéseket lehetne írni arról, hogy milyen jelentéssel bír a liftbe történő belépés sorrendje, egy mosogatás végén odadobott koszos bögre, egy lediktált bocsánatkérő e-mail vagy az ember helyett a vállalatot védő HR-es (Matthew Macfadyen vérfagyasztóan rohadék a szerepben). Az asszisztens nemcsak a bűnelkövetőket támadja, hanem a cinkosokat és a köztük lévő némákat is – ugyanakkor pálcatörés helyett megérteti a nézővel, miért ragadnak bele még a lelkiismeretes emberek is a mocsokba. (Rácz Viktória)

 

17.   Tőrbe ejtve

A Looper – A jövő gyilkosával már bizonyító, a Star Wars: Az utolsó Jedikkel azonban elbizonytalanító Rian Johnson az idei év egyik legnagyobb meglepetését szállította, amikor a Tőrbe ejtvével bebizonyította, hogy a krimirajongók remélhetnek még többet a sok századik Sir Arthur Conan Doyle vagy Agatha Christie feldolgozásnál.

A vígjátéki elemekben nemhogy nem szűkölködő, de a műfajt szinte elemeire szedve ironizáló és parodizáló whodunnit történet, melyet Johnson maga íróként is jegyez, egy klasszikus alaphelyzetbe helyez kellemes csavarokat. Johnsonnak olyan jól sikerült a műfaj újragondolása, hogy az Akadémia rögtön egy Oscar-jelöléssel is megörvendeztette a legjobban sikerült eredeti forgatókönyvek között.

Nem ez azonban az egyetlen dolog, amiben örömünket lelhetjük: a Tőrbe ejtve bámulatos sztárparádét vonultat fel, a jól ismert színészeknek azonban nem egyszer atipikus karaktereket oszt, ami izgalmas és rendkívül élvezetes alakítások sorával ajándékozza meg a nézőket. A nyomozó karakterét végletekig kiforgató Daniel Craig, a jófiú skatulyából kilépő Chris Evans, vagy a túlzás eszközével operáló Toni Collette egytől egyig szenzációsak – hogy csak néhányat emeljek ki, az amúgy minden tagjában kifogástalan szereplőgárdából.

A remek alakítások, a posztmodern műfaji destrukció, vagy szimplán csak a garantált szórakozás – bármelyikért érdemes szentelni egy estét ennek az alkotásnak. (Molnár Kata Orsolya)

 

16.   A chicagói 7-ek tárgyalása

A mozimentes 2020-as év egyik legfontosabb filmje kétségkívül a Netflixen debütált A chicagói 7-ek tárgyalása volt. Az amerikai elnökválasztási kampány hajrában bemutatott film hihetetlen szerencsével pont rátapintott az egyik legfontosabb amerikai közéleti témára, a rendőri túlkapások problematikájára. A címben megnevezett tárgyalás ugyanis tágabb értelemben a rendőri brutalitásról szólt, a vádlottak mégsem rendőrök voltak, hanem a felbujtók.

1968 sűrű, fullasztó év volt mindenütt a világon, Amerikában elsősorban a vietnami háború elleni tiltakozások miatt – ez volt az ellenkultúra megszületésének ideje. Sokan – köztük maga a rendező, Aaron Sorkin is – erre az időpontra teszik a társadalmi megosztottság születését Amerikában. Ez az a megosztottság, ami miatt sokan azt hitték, a 2020-as elnökválasztás polgárháborúba torkollik majd.

Nem lehet tehát értelmezni A chicagói 7-eket aktuálipolitikai ismeretek nélkül, pedig a film önmagában is megállja a helyét. Az elsősorban forgatókönyvíróként ismertté vált, majd önálló rendezői karrierbe fogó Sorkin ismét bebizonyította, hogy a pörgős párbeszédek tekintetében nincs párja Hollywoodban. A chicagói 7-ek csak azért nem kaphatott előkelőbb helyezést listánkon, mert a szédítően bonyolult 1968-as év örökségét nem tudta átfogóan ábrázolni. (Tóth Nándor Tamás)

 

15.   David Attenborough: Egy élet a bolygónkon 

Talán senki nem száll velem vitába, ha azt állítom, Sir David Attenborough több mint egy tévés tudós – egyenesen egy intézmény, akit az angolok maguk is nemzeti kincsnek tekintenek, és akinek nem egy generáció tagjai köszönhetik a természet és a természettudományok iránti lelkesedésüket. A 94 évesen is virgonc utazó a világ elérhetetlennek hitt szegleteibe vitte el nézőit közel hetven éven át, hogy aztán 2020-ban egyetlen, mindent összefoglaló, lélegzetelállító képekkel tűzdelt filmben vonja le a következtetéseket az évtizedeket át tartó kutatásokból.

Az önéletrajzi elemektől sem mentes Egy élet a bolygónkon szemfelnyitó mű, mely ugyan semmi újat nem állít, olyan lehengerlő stílusban pirít az emberiségre, ami mellett egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül. Attenborough kíméletlenül őszinte, sokszor vicces, máskor megható stílusa önmagában elég volna ahhoz, hogy háromszor is átgondoljuk, mit is tanácsol nekünk ez a sokat látott ember. A BBC stábjának a világ legmodernebb filmes technológiáival forgatott felvételei azonban olyan nyomatékot is adnak minden szavának, hogy meg lennék lepve, ha segítségükkel ezek a gondolatok nem érintenék meg a leghányavetibb fogyasztó szívét is.

Bizonyára sokan akadnak, akik legyintenek: „Mit mondhat nekem egy természetfilm?” – az Egy élet a bolygónkon azonban kötelező minden embernek, mert felelősségre, öngondoskodásra, előretekintésre és túlélésre tanít, miközben bitangul szórakoztató is egyszerre. Attenborough ráadásul olyan egyszerű, sallangmentes nyelvet választ, hogy átadja korunk talán legfontosabb üzenetét, ami mindenki számára érhető – és ezáltal talán könnyebben megfogadható is. (Molnár Kata Orsolya)

 

14.   Jojo Nyuszi

Milyen régen volt az előző díjszezon, amikor még senki sem beszélt A Járványról és a mozikról egy cikken belül… Ennek a díjszezonnak az egyik előre megjósolt befutója volt Taika Waititi legújabb filmje, a Jojo Nyuszi. A film, amelyik merészel magával Hitlerrel komédiázni, miközben (remélhetőleg, ismerve Waititit) megtartja humánus mondanivalója integritását – a Jojo Nyuszi jelenségnek számított a filmes világban már a premierje előtt is.

Egy évvel utána pedig helye van az év toplistáin, mert Waititi teljesítette a várakozásokat és emlékezetes filmet szállított. A Jojo Nyuszi igen bátor: a náci meggyőződés sztereotípiáit ügyesen túlozza el az abszurditásig a főszereplő kisfiú, Jojo élénk fantáziája révén, így mutatja meg a fanatizmus és az állandóan ismételt hazugságok igazi arcát; de ami a történetet illeti, nem teremt mesevilágot – legemlékezetesebb jelenete (kisfiú néz fel a lábakra) olyan érzelmi horror, hogy ez a filmkritikus is eltakarta az arcát, pedig már látott egyet s mást világháborús filmekben.

A Jojo Nyuszi a filmes kreativitás erejének egy példája: bármiről, még a legsötétebb témákról is lehet értelmesen beszélni bármilyen stílusban és hangvételben – akár a vígjáték eszközeivel – mindaddig, amíg egy Waititihez hasonló alkotó komolyan veszi a feladatát. Egyéni stílusa, kiváló alakításai, a korszak szokásos ábrázolásától elütő színpompája révén a film élénk marad az emlékezetben, és természetesen, alaposan belénk ágyazza fő tanulságát is: „a gyűlölet nem velünk született, hanem belénk nevelt viselkedésforma”. (Havasmezői Gergely)

 

13.   Sötét vizeken

A jogi, tárgyalótermi dráma hálás és hálátlan műfaj egyszerre. Amilyen könnyű érzelmeket kisajtolni az igazságtalan világban sínylődő, igazságosságra szomjazó népekből, ugyanilyen egyszerű nyáladzó giccsparádét rendezni, patetikus kliséket megfogalmazni és kiapasztani a nézők könnymirigyeit. A Sötét vizeken nem ríkat meg, ehelyett azt a késztetést ülteti belénk, hogy a közösen megült családi vacsora közben az asztalra csapjunk: ez nem a rendszer hibája, a rendszer maga a hiba!

Három igazán nagy erényt tulajdonítok Mark Ruffalo és Todd Haynes mozijának. A DuPont vegyipari óriásvállalat ellen folytatott polgári peres eljárást feldolgozó Sötét vizeken egy nagyon bátor film. Ahelyett, hogy a szokott módon, vagy egy már lezárt ügyet, vagy a valóságból kölcsönzött cég(ek) mintájára egy fiktív multival való párbajt vinnének vászonra, egy tényleges és töretlenül működő birodalmat tesznek meg főgonosznak, ezzel megalapozva maguknak a potenciális veszélyt.

A második nagy erény: főhősünk, Rob Billott (Ruffalo) nem izzadtan-görcsösen küzd a nézői szimpátiáért, hanem tetteiből, áldozataiból, egyre mélyülő hitéből fakadóan kiérdemli azt. Eleinte még nem akarja az ügyet, őrültségnek tartja a harcot, később viszont, amikor dönthetne úgy is, hogy megkíméli családja egzisztenciális biztonságát, saját fizikális-mentális egészségét, inkább kockázatot vállal. Mi a jussa? A film harmadik, talán legfontosabb erénye: a kritika. Rob jussa nem csupasz dicsőség, hanem a megvető tekintetek az ígért, de meg nem kapott kártérítések nyomán. A régió legfőbb munkaadójának perlése miatt a munkanélküliség meggyötört arckifejezései. A fizetésének folyamatos csökkentése, a hiábavaló győzelmek az elméleti, lényeges vereségek a gyakorlati porondon. Mert a társadalmunk végérvényesen összefonódott az egyéni és a környezeti szempontból egyaránt rosszal. Mert olyan szép és könnyen tisztítható az a teflon serpenyő – az álszükségletek világa sül ki belőle, ragacs nélkül.

A film utolsó képsorában azt mondja Rob az esküdtszék és a bíró előtt: még itt vagyok. Nem kap feloldozást, sőt a harca csak most kezdődik el igazán. A harc, amely egy ember akaratából mindenki akaratává… kellene, hogy váljon. Mert ez a harc a bolygónk túlélésének záloga. Mert ennek a harcnak a tétje, hogy a fajunk ne ússzon a Styx sötét vizén a poklok poklába. (Gyenes Dániel)

 

12.   Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

„Nem tudom, lehet-e szerelemnek nevezni, de velem ilyen még nem volt” – mondja Vizy Márta (Stork Natasa), miután egy férfi kedvéért otthagyja sokat ígérő New Jersey-i orvosi karrierjét, és beáll műteni a 2-es számú budapesti klinikára. Az odakint megismert budapesti kolléga, Drexler János (Bodó Viktor) a megbeszélt randira azonban nem megy el. Sőt, még csak nem is ismeri, akivel állítólag találkoznia kellett volna. Képzelet és valóság kéz a kézben jár tehát Márta fejében, és a férfi minden mozdulatát, szavát és gesztusát reagálja túl vagy éppen alul pozitív vagy negatív irányban. Közben már azt sem tudjuk, valójában mi az igazság, és mi az, amit csak a főszereplő képzel oda. Mondhatni misztikusnak, pedig egyszerűen csak szerelmes.

Márta merő titokzatosság és ellentmondás, aminek ez a kezdeti félreértés adja a gyújtópontot. A nő, aki 40 felé közelítve a szerelmet még nem tapasztalta, tudományos karrierjét hagyja valami ismeretlen érzés miatt, majd követel egyre több irracionális cselekedetet a helyzet okozta belső parancs kedvéért. Ez az az ellentmondás, ami nem a párbeszédekben, nem a cselekményben, hanem ritkább esetben egy-egy mozdulatban, fél szóban, sokkal többször azonban a szereplők, különösen a főszereplő mimikájában érthető tetten.

Sok múlt ebben a filmben Horvát Lili finom rendezésén, a különös, egészen megfoghatatlan ábrázolásmódon, a játékidő közel egésze során fenntartott rejtélyen, valamint a castingon. Stork Natasa néhány epizód-filmszerep mellett színházban játszik, Bodó Viktor pedig Török Ferenc 2007-es Overnightja óta nem volt látható a vásznon – elsősorban szintén színházi rendezés és tanítás miatt. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre kis túlzással sötét lóként érkezett, és rögtön a Velencei Filmfesztiválon landolt, hogy utána Magyarország idei Oscar-nevezett filmje legyen. (Sergő Z. András)

 

11.   Csiszolatlan gyémánt

A Safdie testvérek még 2019 karácsonyán jelentkeztek negyedik közös nagyjátékfilmjükkel, a Csiszolatlan gyémánttal, ám mivel a film nálunk (és számos más országban) csak 2020 januárjában vált elérhetővé a Netflixen, így a 2020-as listánkat erősíti. Az előkelő helyezés persze nemcsak ebben a – mozis szempontból is – hányattatott sorsú évben indokolt, a korábban már kivesézett Adam Sandler revideáláson kívül ugyanis még számtalan érdeme van a zsidó író-rendező páros filmjének. És ugyan az alkotók származásának vajmi keveset kellene számítania egy alkotás megítélésénél, ez most mégis lényeges pont. Howard Ratner és az őt körülvevő miliő ugyanis az a tipikus amerikai zsidó kereskedői réteg, amilyet csak a benne élők ismerhetnek igazán.

Persze nem arról van szó, hogy Josh és Benny Safdie a 2017-es Jólét után néhány évre ékszerkereskedőnek állt volna. Édesapjuk viszont pontosan ebben a környezetben dolgozott hosszú évekig, és sokat sztorizott egy hóbortos Howard nevű fickóról, aki állandóan abszurd helyzetekbe keverte magát. Valószínűleg ennek is köszönhető (na, meg a remek karakterisztikának, a mesteri színészvezetésnek és minden egyébnek, amit kritikánkban már kifejtettünk), hogy a Csiszolatlan gyémánt ennyire életszagú lett. Hiszen mindannyian magunkra ismerhetünk a főhős esendőségeiben, függőségeiben és ügyeskedéseiben, amikért részben ugyan elítéljük, részben viszont tökéletesen megértjük őt. (Hancsók Barnabás)

 

***

A cikk folytatódik a 10 legjobb filmmel, melyet 2020-ban láthattunk!

Éves mérleg 2020: A legjobb filmek (10.-1.)

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés