Magazin

Éves mérleg 2021: A legrosszabb filmek

Magunk mögött hagyjuk a viszontagságos évet, és ennek vállalhatatlan filmtermését. 2021 legrosszabb filmjei következnek…


Hirdetés

Két részletben már összegyűjtöttük, mely filmekre lesz érdemes emlékezni 2021-ből, most azonban mindennek a fonákja. Az év vége ugyanis nem maradhat el szembenézéssel, így rátérhetünk arra, milyen alkotások kedvetlenítettek el minket abban, amit csinálunk. Az idei termés bővelkedett fárasztó, kellemetlen, sokszor elidegenítő és bosszantó fércművekben.

A negatív csúcsok csúcsát az alábbiakban olvashatjátok:

 

10.   Monster Hunter: Szörnybirodalom

A videojáték-feldolgozások általában híresen pocsékul sikerülnek; egy olyan film, ami még ezt a műfaji átlagot is alulmúlja, emlékezetes teljesítmény. A Monster Hunter: Szörnybirodalom összegyűjti az összes téves koncepciót, filmkészítői hibát, romlott klisét, sőt, egyenesen bűnt, ami felhalmozódott a játékadaptációk szomorú történetében, és még néhány sajátot is kitalál mellé.

A sztori egy olyan ’90-es évekbeli videojátékra emlékeztet, ahol a történet az átvezető képekre szorítkozott és rá kellett férnie egy CD-re a játékkal együtt. A grafika a tíz évvel ezelőtti A titánok harca szintjét idézi. A film első fele rémesen vontatott (indokolatlanul, mert az expozíció nulla), aztán mire félig behunyt szemmel elviselhető fantasy-túlélőhorror válna belőle, átvált éles vágással valami eposzi fantasy-ba, illetve annak sikertelen kísérletébe.

Milla Jovovich főszerepe az egyetlen, ami értékként pislákol a filmben. Azt a hanyagul megírt, még sablonnak is csak jóindulattal nevezhető karaktertorzót, amit letettek elé, megtölti belülről kisugárzó élettel. (Mellette Ron Pearlman is nézhető.) De ettől eltekintve a Monster Hunter másodvonalas film abban az életműben (Paul W. S. Anderson), amelyikben a Halálhajó és A kaptár-sorozat jelentette a csúcsot – egy reménytelen film, a tanulásra való képtelenség demonstrációja. (Havasmezői Gergely)

 

9.   Venom 2. – Vérontó

Egy olyan szuperhőskoncentrátumban, mint korunk filmgyártása, és különösen a most hátrahagyott év, különösen fáj, ha olyan filmek lesznek sikeresek, mint a Venom második része. A COVID-időszakban robbantott a mozikasszáknál, pedig ez volt az idei felhozatal legprimitívebb darabja a képregényen alapuló alkotások közül. És ezt valamiért Andy Serkisnek köszönhetjük, akinél úgy látszik, a rendezői tehetség és arányérzék köszönőviszonyban sincs azzal, amit színészként nyújt számunkra.

A Venom 2. az év legbunkóbb filmje. Egy alig másfél órán át tartó agymenés, amit egyáltalán nem gondoltak végig. Nincs benne karakterépítés, a dramaturgiában nem hisznek az alkotók, az akciók pedig a szokásos CGI-hányásként terülnek el a szélesvásznú képernyőn. Tom Hardy élete legrosszabb formájában ökörködi végig az úgy nevezett cselekményt, míg számítógéppel generált szimbióta pajtása, Venom tuskó komikus karakterré silányodik. Pókember egyik legkomolyabb és legijesztőbb ellenfeléről beszélünk – nála tulajdonképpen csak a másik címszereplő, Vérontó a veszélyesebb, de őt is sikeresen elrontották.

Woody Harrelson jó választás lett volna a szerepre, de Vérontó számára nincs elég játékidő. Tulajdonképpen senkire sincs: a 90 perces menetet többen üdvözölték, de itt a Sony feláldozott mindent, amitől épkézláb B-filmmé válhatna a Venom 2., így egy alja kategóriás szuperhősfilm marad csak belőle egy szerethetetlen antihőssel. (Szécsényi Dániel)

 

8.   El a kezekkel a papámtól!

Talán nem haragudnánk annyira Dobó Katára, ha nem az év legdrágább filmjét készítette volna el: másfél milliárd forintot elkölteni, csak azért, hogy nekünk is legyen egy Disney filmünk, maga a hübrisz definíciója. Ha legalább sikerült volna ez a kísérlet – de sajnos olyan lett ez is csak, mint a magyar narancs: kicsi és savanyú, amit viszont nem is szívesen vállalunk fel.

Pálma Anna és Pindroch Csaba alakítása, Valcz Gábor és Bárdosi Ibolya látvány- és jelmeztervezők munkája és Rakonczai Viktor önmagában teljesen vállalható filmzenéje sem tudta ellensúlyozni a film megannyi bűnét. Régen láttunk ennyire elbaltázott castingot: Csobot Adél és Bokor Barna sem párként, sem külön-külön nem működnek, és sajnos játszótársaik sem segítenek a helyzeten: a gyerekek csak szimplán idegesítőek, Járai Máté, Elek Ferenc és Gubás Gabi ripacskodása viszont minden határon túlmegy. A történet sem javít a mérlegen: a szögegyszerű cselekmény és a buta párbeszédek miatt rendkívül hamar elveszítjük az érdeklődésünket, amit a középszerű látványvilág kapcsán sem nyerünk vissza.

Bár – a szintén vállalhatatlan Kölcsönlakással szemben – a közönség részben visszaigazolta a direktrisz ténykedését (a nézőszám az első hétvégén, messze elmaradva a várakozástól, mindösszesen 7392 volt), még így is közel 30 000-en voltak kíváncsiak erre a borzalomra. Hiába, a világ megérett a pusztulásra. (Molnár Kata Orsolya)

 

7.   Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek

Hollywood már próbálkozott néhány teljesen abszurd és értelmetlen franchise-zal az évtizedek során, de az élőszereplős G.I. Joe széria erőltetése még ezek közül is simán aranyérmes. Az első rész még 2009-ben került a mozikba, amikor isten-istentelen is műanyagjátékokból akart sikermozit csinálni (lásd Transformers, Csatahajó), de sem akkor, se a négy évvel később érkező második résszel nem hozott olyan bevételt, amivel egy átlagos Marvel film cipőfűzőjét megköthetné (a minőségről ne is beszéljünk). Most közel nyolc évnyi csönd és hullaszag után itt van a „senki-se-kérte-mégis-megkapjuk” folytatás, vagy bocsánat, előzményfilm a Kígyószem. Ami remélhetőleg végre ráhúzza a koporsófedelet erre a sorozatra.

A Kígyószem olyan film, ami 2021-ben ugyanazt a történetbéli mélységet, színészi eszköztárt, trükkarzenált és komolyan vehetőséget hozza magával, mint a Michael Dudikoff-féle Amerikai nindzsa-filmek a ‘80-as évekből. Adott az árva fiú (Henry Golding), akinek különleges képességei vannak, és küzdelmes út során, segítővel bosszút áll a rosszakon, satöbbi, satöbbi. Milliószor láttuk, jobb vagy szórakoztatóbb kiadásban. Kiszámítható álkonfliktusok és papírízű dialógusok özöne, amiket egy agyagkatona mimikájával mondanak el a szereplők, mind időhúzás a legközelebbi bunyóig. Amit viszont olyan csapodár hanyagsággal vettek fel és vágtak meg hogy jogosan kérdi az ember, minek kell akkor akciókoreográfusokat felbérelni, ha úgyse látjuk a munkájukat.

Robert Schwentke rendezése tragédia. Minden jelenet élettelen, üresen kongó, dinamika nélküli. Lassan tíz éve bizonyítja, hogy nincs semmi érzéke a nagy költségvetésű akciófilmek dirigálásához. De az viszont biztos, hogy a szintén földbe álló A beavatottszéria után a G.I. Joe se fog senkinek hiányozni. (Szabó Kristóf)

 

6.   Sokkal több mint testőr 2.

Ryan Reynolds örülhet a 2021-es évnek. Nemcsak a Free Guy című filmjével jutott kritikai és közönségsikerhez, de igencsak nézett lett a Netflixen a Különösen veszélyes bűnözők, mely részben az ő nevével válhatott népszerűvé. A kanadai színész tulajdonképpen az elmúlt öt évben csúcson van, amióta a Deadpoollal sikeresen feltámasztotta karrierjét. Ám történt egy kis gubanc: Reynoldsnak elfelejtettek szólni, hogy nem kell minden filmben Deadpoolt játszania.

Béna, de akciósztár, szexi, de vicces – Reynolds az ellentmondások embere, aki minden filmben ugyanazt a szarkasztikus dumagépet játssza. Csupán abban különböznek egymástól munkái, hogy mennyire ügyetlen az adott figura. A Sokkal több mint testőr 2.-ben igazán túltolták ezt a vonulatot, de az idegesítésben még rá is köröket ver Samuel L. Jackson és Salma Hayek pszichopata bérgyilkospárosa.

A Sokkal több mint testőr 2. nemcsak halálciki akciófilm, de egy irtózatosan ötlettelen folytatás, amely még az első részét sem tiszteli. Karaktereit teljesen átírta annak kedvéért, hogy vásári komédiát csináljanak a buddy movie-ból. Jackson fenegyereke többé nem magával ragadó és karizmatikus, Hayek humora elveszett és Reynolds pedig karizmatikus és lendületes testőrből egy degenerált idióta lett. Fájdalmas, ahogy kuncsorognak a filmben a nevetéseinkért – ide már nem érdemes lehajolni. (Szécsényi Dániel)

 

5.   Chaos Walking

Egy film három szakaszban bukhat meg: amikor gondolatként megszületik, amikor a történet forgatókönyvvé válik és amikor képpé lesz a szó, vagyis leforgatják. Nehéz eldönteni, hogy a Chaos Walking melyik fázisban csúszott félre, hiszen az emberi gondolatok láthatóvá tétele nevetséges lila ködként valósult meg, de eleve kevés egy filmhez, hogy a szereplők hallják (és látják) egymás gondolatait. Pontosabban a férfiak, hiszen éppen az adja az ifjúsági sci-fi konfliktusát, amikor az űrből egy lány (Daisy Ridley) érkezik a csupa férfiak lakta Új Földi interplanetáris kolóniára, akinek elméje nem vetül Zajként a feje köré. Todd (Tom Holland) feladata, hogy a lányt, akihez tagadhatatlanul vonzódik, elvigye a kolóniától biztonságos távolságra, ahol a zsarnok polgármester (Mads Mikkelsen) nem árthat neki.

A Chaos Walking egy csapnivaló ötlet fájdalmasan gyenge megvalósítása, ahol a film dönti el, hogy az ember éppen melyik gondolatát jeleníti meg, mindazt szép kerek mondatokban és összefüggő képekben. Még ha túl is lépünk azon, hogy a gondolatfolyam nem egészen így működik, akkor is azt tapasztaljuk, hogy 4-5 megmosolyogtató jelenetnél nem futotta többre, de azokban is Todd kimondott szavait leplezi le az elfedhetetlen Zaj.

Hiába a sztárparádé, a csillogó borító csak a semmit rejti, a film olyan üres, mint a karácsonyfára galádul visszahelyezett szaloncukorpapír. Fárasztó nézni, hogy a 100 perces játékidő egy soha meg nem valósuló franchise építését szolgálja elvarratlan szálakkal és tömérdek kérdéssel, ahelyett, hogy egy szépen lekerekített történetet támogatna. (Nagy Tibor)

 

4.   A lecsap csapat

Van egy bűnszövetkezet Hollywoodban, aki még nem kapta meg a megillető jussát, de mindenképp érkezik. A tagok Ben Falcone és Melissa McCarthy, akik házaspárként állítanak elő olyan ipari termékeket, melyre jobb szó híján a vígjáték címke kerül. Hetedik éve buknak bele saját terveikbe, de valamiért most a Netflix úgy gondolta, új terepen essenek pofára. A viccmentes és kínos komédiáik sorában a förtelmes című A lecsap csapat következett, amelyben szokás szerint Melissa McCarthy viszi a prímet – és idegeníti el a lehető legtöbb nézőt.

McCarthy, bár nem látszik filmjei nagy része alapján, egy jó színész, de itt bőrkiütést okozóan irritáló a jelenléte, és ezen nem segítenek improvizatív megnyilvánulásai, melyen még a forgatás során sem röhögött senki. A seggre esős komikák királynője ezúttal szuperhősnek áll, hisz az ugye trendi, de a filmtől egy normális akciójelenetet se kapunk, ha már a viccek terepén nyilvánvalóan vesztett a küzdelem. Pedig van itt rákkezű Jason Bateman, akinek egyetlen poénja, hogy rákollók vannak a keze helyén – McCarthy pedig szereti a rákot, úgyhogy lesznek itt zavarba ejtő jelenetek!

A lecsap csapat úgyis képes csalódást okozni, hogy nem várunk tőle semmit. De abban az időszakban, amikor a szuperhősök ekkora reprezentációt kapnak, jogos lenne nevetni rajtuk. Ám ezt a Ha/Ver, a Deadpool, de még a fővonalas Marvel- és DC-alkotások is eredményesebben csinálják. Falcone és McCarthy ráugrott a népszerű vonulatra, de semmi ötletük nem volt ezzel kapcsolatban. Azt tudták csak, hogy ha nincs semmi poénötlet, bedobják a nagydarab feleséget, hogy botoljon meg a kamera kereszttüzében. (Szécsényi Dániel)

 

3.   Végtelen

Antoine Fuqua egy maximálisan alkalmas közönségfilmrendező. Nem egy erős víziójú alkotó, hanem egy megbízható szakmunkás, aki épkézláb alapanyagból képes egy izgalmas, akár emlékezetes végeredményt tető alá hozni, amelyben értékes színészi alakítások is helyet kapnak. Ilyen volt a Kiképzés, a Mélyütés vagy A Nap könnyei is, de a könnyedebb filmjei közt találjuk A védelmező vagy A hét mesterlövész feldolgozásokat, amik okoztak kellemes perceket az akciófilm rajongói számára. A Végtelen egy tökéletes alapanyag lehetett volna számára, ha nem cseszik el a forgatókönyvet ilyen látványosan.

Mark Wahlberg színészi játéka tökéletesen megfogja, mi a probléma a Végtelennel, a filmmel, melyben örökéletű – értsd: folyamatosan reinkarnálódó – szuperemberek viaskodnak egymással. Wahlberg az egyik legjobban fizetett színész a világon, de még Fuqua sem képes arra, hogy érzelmek kifejezésére bírja az egykori zenészből lett sztárt. Pedig az Orvlövésznél még egész harmonikus volt ez a rendező-színész kapcsolat.

A Végtelennel a legnagyobb baj, hogy egy izgalmas sci-fi koncepcióval nem kezd semmit, viszont nem elég trash ahhoz se, hogy akár szarabb jeleneteivel kiemelkedjen a negatív skálán. Egy olyan film, amiről mindent elmond, hogy a Paramount+ streaming-szolgáltatón mutatták be, és azelőtt két héttel jelentették be érkezését. A stúdió is szerette volna, ha nem ég rájuk ez a katasztrófa, és milyen jól tették. (Szécsényi Dániel)

 

2.   Miután elbuktunk

A cím tökéletesen leírja a romantikus tinifilmszéria állapotot. Már megtörtént a bukás rég, tulajdonképpen az első résszel, melyet egy vállalhatatlan folytatás követett. Ez pedig már a harmadik etap, melyben a fiatal huszonéves szereplők elviselhetetlenül évődnek egymás mellett. Nem lehet tudni, hogy a vitákat és veszekedéseket szakítják meg a szexjelenetek, vagy a békülős kettyintések közé írnak dialógusokat. De persze nem lenne ekkora a para, ha legalább az erotikusnak szánt jeleneteket nem a serdülő nézők szintjéhez szállítanák le – ha már a szereplők jelleme és a történet erősen oda konvergál.

A Miután elbuktunk az, amelyben jelenleg az Alkonyat és A szürke ötven árnyalata sorozatok szellemisége tovább él. Sekélyes karakterek önpusztító szerelme most ennél igyekszik kihúzni a gyufát, és a Miután-széria esetében még a kis plusz is hiányzik. Mert az Stephenie Meyer történetében legalább a fantasy bestiák közege teremtett izgalmat, E.L. James könyveinél pedig cukrozott BDSM-fantáziája adhatott okot egy kis pironkodásra. Anna Todd azonban nem jutott tovább egy zűrös, feketébe öltöző fiú és egy naiv, de ambiciózus lány párkapcsolatának fárasztó krónikájánál, melynél még garantáltan készül két rész. Az ég óvjon minket. (Szécsényi Dániel)

 

1.   Home Sweet Home Alone

Empátia, béke, család – milyen fájó üresség tátongana szívünkben, ha ezeket nélkülöznénk, pláne gyerekként, a szeretet ünnepén. Ezt oly sokszor fogalmazták már meg, például a Reszkessetek, betörők! De tudjátok, van az a poén, hogy elég egy elírás és a Santa helyett a Satan-hoz kézbesítik a levelet. Nos, a Home Sweet Home Alone esetében nincs helye a magyarázkodásnak; nyílt levél az Ördöghöz.

A Chicago–Tokió út minimum 13 óra. Be- és kijelentkezéssel, belföldi utazással és a hotelben való elhelyezkedéssel ez még minimum 4 órával bővül. Tehát Carolnak (Aisling Bea) majdnem egy teljes nap alatt sikerül észlelnie egyszem fiának hiányát. Az apának eközben sokkal fontosabb dolga akadt és lesz a film végéig a zuhany alatt. Hogy mi, sosem tudjuk meg. És van még a családnak jó néhány tagja, de ők csak legyintenek, valószínűleg nem is tudják, hogy ki a szóban forgó hülyegyerek. Hiszen, ha ismernék, legalább utálhatnák őt indokolatlanul. Max (Archie Yates) mindeközben menő dolgokat csinál; a Szennyes lelkű angyalokkal csicskítja be a potyaleső pizzafutárt és légpuskával lövöldözik. Ja, nem az Kevin volt. Max kisautózik, mert korábban még sosem tehette és női ruhába öltözik, mert még nem elég kínos. De, ami fájóbb. Kevin egy bolt adománygyűjtéséhez járul hozzá, Max pedig egy templom adománygyűjtéséről vesz el, mondván ő igazán rászoruló.

A Disney ezzel a pokoli leckével sokadjára adott alapot a fanyalgásra. Régen volt gyermeki naivitás, és volt őszinte empátia, ötletek és szánnivaló rosszfiúk. Manapság mi van? Teljességgel diszfunkcionális, látszat-szerető szülők és saját unalmasságának tényétől magába fordult, önző kis rohadék. Telnek-múlnak az évek, és egyre bizonytalanabb vagyok abban, hogy vajon lesz-e még karácsony Kevin nélkül, de ide a rozsdás bökőt, hogy Maxszel sose lesz. (Gyenes Dániel)

***

További évértékelő cikkekért kattints ide!

Filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

0
Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is, szólj hozzá!x
()
x