Első filmem az idei Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon, sajnos a harmadik napra esett, de még így sem maradtam le semmiről, hiszen szombatig még négy moziban – Uránia, Kino, Toldi, Örökmozgó – és idén először, az A38 hajón is lehetőségem van bepótolni az elmaradt élményeket. Több mint tíz országból érkeztek művek, hogy alkotóik a film nyelvén meséljék el sajátos történeteiket. A fesztivál 9 napja alatt körbeutazhatjuk a Földet és a sokadik fahrt, vágás és plán után nemcsak a világot, de talán önmagunkat is más szemmel látjuk majd.
Habár szeretem a nem európai gyökerekből táplálkozó művészetet is, most az erős műfaji jegyeket mutató, Francia zátonyok elnevezésű szekció egyik bűnügyi filmjével szórakoztattam magam. Fred Cavayé rendező már nem kezdő a szakmában, amit ez a 2010-ben debütáló krimi egyértelműen bizonyít. A film jó, ezt már az első képkockák is mutatják, ugyan nincsen csalfa mosolyú, „sebezhetetlen” John McClane, sem milliódolláros CGI-robbantás. A film végig realisztikus marad, de a feszes, fordulatos forgatókönyv és a hétköznapi karakterek jellemfejlődése folyamatos izgalmat nyújt.
A történet valódi középpontjában bár nem Samuel (Gilles Lellouche) áll, mégis az ő életetét forgatják fel fenekestül, amikor várandós feleségét elrabolják. Ápolóként dolgozik abban a kórházban, ahová egy rejtélyes motorbaleset áldozata is került. Az első jel, hogy az ismeretlen beteg nem mindennapi munkát űz, az ellene elkövetett fura gyilkossági kísérlet. Samuel az utolsó pillanatban megmenti az öntudatlan áldozatot, nem sejtve, hogy élete egyik legbüszkébb pillanata csakhamar a legrosszabb döntésének is bizonyul. Az események tempót váltanak, és az idillikus hangulatot néhány gyors ütéssel taglózzák le. Samuelt ájultságából egy telefonhívás ébreszti: csempéssze ki a kórházból a beteget, cserébe épségben elengedik a kedvesét! Legtöbbünk talán tehetelenül omlana össze már egy ilyen feladat hallatán is, de Semuel feléledő ösztönei, a harag, a düh és a félelem adrenalinnal kevert elegye látszólag sikeres emberrablót szül. A film azonban még csak az egyharmadánál jár, így egy jól irányzott fordulattal az egész sakktábla felborul. Az újrarendezés során nemcsak máshová kerülnek a bábuk, hanem új figurák is színre lépnek. A fekete és fehér oldal egyensúlya egyaránt felborul. A rosszfiúkból bepalizott mellékszereplők, a jófiúkból korrupt főszereplők válnak. Egyedül az ápolónk lelke tiszta, a sors kényszere azonban az ő kezét is vérrel festi meg.
Az izgalom szinte végig a csúcsponton forr, az apró, de annál csúnyább titkok felszínre kerülése pedig nem csak az eseményeket, de a szereplők lelkét is árnyaltabbá teszi. A film egyik leghosszabb – talán kicsit terjengős – üldözéses jelenetét a metró térfigyelő kameráival és impulzív kézikamerás felvétekkel vadították meg. A fényképezés illeszkedik a drámához. A színészi játék pedig a karakterek ambivalenciájához. Tökéletesen felépített műfaji remek egy hétfő esti kikapcsolódáshoz.