Idén június 7. és 10. között rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált, ahol közel száz film és izgalmas programok várják a filmbarátokat Veszprémben és környékén. Lássuk, milyen filmpremierekkel találkozhatnak az ide látogatók!
A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében megvalósuló Magyar Mozgókép Fesztiválon három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc helyszínen zajlik. A vendégek közel száz magyar filmet láthatnak 500 Ft-os áron, közülük több most először kerül a közönség elé.
Látom, amit látsz
Veszprémben lesz a Látom, amit látsz című romantikus film premierje Vilmányi Benettel a főszerepben. Szabó Mátyás első nagyjátékfilmjének főhőse Ábel, egy különleges képességekkel rendelkező, visszahúzódó fiatalember, aki a vak Fellegi professzornál (Lukács Andor) dolgozik gyermekmentőként. Ha becsukja a szemét, az elveszett gyerekek szemével lát, így képes megtalálni őket. A Látom, amit látsz romantikus szálán két fiatal talál egymásra, ugyanis egyszer csak Ábel véletlenül egy fiatal nő látására kapcsolódik rá. A női főszerepben Hartai Petrát láthatjuk.
Premier: június 8. 18 óra, Hangvilla (Veszprém)
A vetítést követően közönségtalálkozót tartanak a film rendezőjével és két főszereplőjével.
A másik érintése
A fesztivál közönsége láthatja először A másik érintése című sajátos road movie-t Trokán Anna szereplésével. Buvári Tamás író-rendező filmje egy olyan disztópikus világban játszódik, ahol egy ismeretlen vírus képtelenné teszi az embereket arra, hogy megérintsék egymást. A főszereplők egy anya, egy apa és a fiuk, akik közösen keresik a kiutat az embertelen helyzetből. A történet jelene télen, Európa legnagyobb tavánál játszódik, ahol a táj jeges és hideg. Csak a visszaemlékezésekkor találjuk magunkat a meleg nyárban, egy boldogabb világban. A főszereplők – Orbán Levente, Trokán Anna és Cservák Zoltán – mellett olyan művészeket láthatunk a filmben, mint Trill Zsolt, Kálid Artúr és Epres Attila.
Premier: június 9. 17 óra, Hangvilla (Veszprém)
A vetítést könyvbemutató és beszélgetés követi a film előzményeként megjelent regényről Buvári Tamás, Kocsis Ágnes és Hegyi Zoltán részvételével.
Mellékszereplők
Hosszú idő után jelentkezik új filmmel Sopsits Árpád. A tévéfilmként készült Mellékszereplőkben három család élete fonódik össze egy régi ügy kapcsán. A személyes hangulatú film rendezője, egyik főszereplője, producere és zeneszerzője Sopsits Árpád. Az alkotást Sopsits barátja, a fiatalon elhunyt Telek Balázs fotóművész személye és képei inspirálták, a további szerepekben Jászberényi Gábor, Dömök Edina és Farkas Franciska látható.
Premier: június 9. 19 óra, Foton Audiovizuális Centrum (Veszprém)
A vetítést közönségtalálkozó követi az alkotók részvételével.
Böll közlegény megmentése
Szintén a fesztiválon látható először a Böll közlegény megmentése című rövid dokumentumfilm. Szederkényi Olga alkotásából kiderül, hogy Heinrich Böll, a későbbi Nobel-díjas író a német hadsereg katonájaként 1944-ben, néhány hónapon át Sepsiszentgyörgyön, Debrecenben és Szentesen lábadozott, ahonnan leveleket írt a feleségének. Ebből kirajzolódik, hogyan tett hozzá a kényszerpihenő az író műveiből ismert humanista világképéhez. A filmben megszólal Áfra János költő, valamint szerepet játszik ifj. Vidnyánszky Attila és Bata Éva.
Premier: június 8. 17.30, Balaton Mozi (Balatonfüred)
A vetítést közönségtalálkozó követi az alkotókkal.
A hegy van – az ember történik
A hegy van – az ember történik igazán autentikus környezetben mutatkozik be a nagyvilág előtt, hiszen a dokumentumfilm a Badacsonyról szól. Nagy Ernő a Badacsony rejtett történeteit keresi, amelyekben az öröktől fogva létező tanúhegy bölcs mozdulatlanságában idézi fel a rajta élő emberek küzdelmeit. A települések mai élete ugyanúgy hordozza a múlt és a jelen finom rezdüléseit, mint a történelem barbár mozzanatait.
Premier: június 8. 13 óra, Hangvilla (Veszprém)
A vetítést közönségtalálkozó kíséri.
További információk és jegyvásárlás a Magyar Mozgókép Fesztivál honlapján.
Szponzorált cikk