19. alkalommal rendezte meg a Filmtett a nyári alkotótáborát. A Filmtett workshop vásznán idén (is) a coming-of-age filmeké volt a főszerep.
Marosvásárhelytől pár kilométerre, Nyárádszentlászlón a napnyugta után is nagy a sürgés-forgás. A különösen nagy felfordulást az a 40 fiatal és mentortanáraik okozzák, akik filmet készíteni jöttek a Filmtett táborába. Az egyik forgatásról érkező, illetve a másik forgatásra éppen igyekvő stábok kereszteződésében kísér be a Filmtett workshop területére Zágoni Bálint főszervező az esemény hatodik napján. Az éjszakába nyúló és hajnalban induló munka során a résztvevők többnyire első mozgóképes munkájukat hozzák létre – nem is akármilyen felügyelet mellett.
A mentorcsapatot ebben az évben Csoma Sándor filmrendező (Magasságok és mélységek), Szántó Fanni forgatókönyvíró (Külön falka), Hajdu Szabolcs filmrendező (Békeidő), Czakó Judit (Liza, a rókatündér) és Gorácz Vanda (Külön falka) vágók mellett Szabó Szonja filmrendező (Komoly dolgok), Iványi Petra producer (FOMO – Megosztod, és uralkodsz) és mások mellett Tóth Zsolt operatőr (Katinka) is erősítette. A mentorok minden este egy fáradt, de lelkes tanácskozáson vitatják meg a készülő filmek állapotát és a stábok kisebb-nagyobb gondjait. „Judit, kérlek, tudsz jönni?” – szakítja meg a beszélgetést egy kétségbeesett hang és Czakó Judit máris készségesen segít.
Vasárnap reggelre a problémát megoldják, sejthető, hogy a vágó tanoncok nem bulizással töltötték az éjszakát.
Czakó Judittól tudom meg, hogy az itt töltött 9 éve alatt mindössze egy esetre emlékszik, ahol a növendék inkább a bulit választotta volna. A vágók elfogadják a feladatukat, főleg, hogy a valódi munkaidőt megszakította egy nem várt áramszünet. „A vágás az áramszünetekkel még stresszesebb volt” – mondja Czakó Judit. „Nem az volt a baj, hogy elvett időt, hanem hogy hasznos időt vett el. Olyan időt, amit ébren tudtak tölteni és ezt éjszaka kellett pótolni.”
A tábor résztvevői közül gyakorlatilag nem volt senki, akinek a munkáját ne vetette volna vissza a csaknem öt órán át kimaradó áram. A résztvevők 8 különböző csoportba jelentkezhettek, így alakult ki négy különböző filmen dolgozó stáb a rendezők, a színészek, a rendezőasszisztensek, az operatőrök, a gyártási csapat, a hangmérnökök és a vágók közreműködésével. A nyolcadik, külön dolgozó csapat az animátorok, akik hatan a négy kisjátékfilm mellett saját animációikon dolgoznak.
A 3 digitális animációval foglalkozó és a 3 papírkivágásos stop motion animációt készítő résztvevő a saját felszerelt stúdiójukban dolgoztak a Filmtett workshop 10 napjában, de nem szeparálták el teljesen magukat. „Volt kapcsolattartás, animátorok is részt vettek forgatásokon statisztaként, ugyanakkor ez nehézség, hogy mindent magunk csinálunk, kivéve a hangutómunkát” – fogalmaz Bertóti Attila, az animátorok egyik mentora. „Sok szempontból jobb, mivel a kezdettől az utolsó pillanatig tudunk folyamatosan dolgozni, nem függünk annyira más csapatoktól” – ezt már Egely Katalintól tudom meg, az animátorok másik mentorától.
A papírkivágásos stop motion animáció azért is különleges, mivel a kivágott darabokat három rétegű keretbe helyezve fényképezik le – másodpercenként 12 képkockát, így a felvett anyag egy réteggé válik, a képtartalmon számottevő módon változtatni nem lehet. „Már csak színben tudunk változtatni. Vágásban is korlátozott a mozgástér, mert a timingot már nem változtathatjuk meg, hiszen a hangosok közben dolgoznak a filmen.
Csak apróságokba tudunk belenyúlni, például kiszedni a véletlenül befotózott legyeket”
– mondja Katalin utalva a légyinvázióra, amitől Nyárádszentlászló ebben az évben szenvedett. Egy légy talán éppen a táborban tapasztaltak hatására az egyik animációs film fontos szereplője is lett.
A kisjátékfilmes stáboknak elsősorban az idő jelentette a kihívást. Mindössze másfél nap jut az összes munkafolyamatra a forgatókönyv fejlesztésének utolsó pillanataitól a hangutómunkáig és fényelésig. Az összes résztvevőnek kimagasló teljesítményt kell nyújtania, hogy elkészüljön 10 nap alatt a 11-12, esetleg 14 perces film, de Zágoni Bálint főszervező szerint, a résztvevők motiváltak. „Abban is lehet látni, hogy például többször forgatnak éjszakai vagy hajnali jelenetet. Alkalomadtán tényleg úgy áll össze egy forgatási terv, hogy kevés idő van aludni, de nem igazán hallottam őket panaszkodni.”
Ami az idei workshopon újszerű, hogy a négy kiválasztott rendezőnek először egy pitchfórumon kellett „eladni” a filmtervét. „Borzalmas emberek előtt beszélni” – fogalmazott Incze Kata, a Jobb levegő rendezője, utalva rá, hogy számára a legnagyobb kihívást a pitchfórum jelentette. „Van olyan filmterv, ami fantasztikusan hangzik elmondva, de nem egy jó film és ugyanúgy fordítva.” Ennek ellenére a fórum (egyik) előnye az volt, hogy a vágók már akkor kaphattak egy benyomást, mely filmekhez tudnak és melyekhez nem tudnak kapcsolódni.
Gorácz Vanda (aki Reisz Gábor legújabb filmje, a Velencében bemutatkozó Magyarázat mindenre összeállítója) szerint rendkívül fontos, hogy a vágók képesek legyenek hasonló módon gondolkozni a filmről, mint a rendezők. „Minden forgatókönyvíró-rendező hozott egy moodboard anyagot, hogy miként nézne ki a film és ott kapott mindenki egy rálátást, hogy mi az, amihez rögtön tud kapcsolódni. Aztán az esték alatt kialakul, ahogy ismerkednek. Talán ez a legjobb alapja egy rendező-vágó kapcsolatnak, mert
csak úgy tudnak ketten leülni egy sötét szobába hosszú ideig, ha megvan az emberi kötődés.”
Még épp szerencsés időben érkeztem, az utolsó forgatási napon Farkas Ágnes Anna Füstös, de nem rossz című filmjének két jelenetének kulisszái mögé is bepillanthattam. Az éjszakai, tábortűz melletti jelenet forgatásakor a technikai arzenált csodálhattam meg, hiszen egyszerre kellett élesen és lágyan is megvilágítani a dramaturgiailag kulcsfontosságú jelenetet. Másnap délelőtt, a film utolsó jelenetét vették fel a három főszereplővel és maroknyi stábbal. Ekkor tűnt csak fel a rendezőnő magabiztossága, ami minden felmerülő, apró kérdésre adott válaszban és minden instrukcióban megmutatkozott.
A borús idő jelezte az esőt, de az utolsó film is leforgott az első esőcsepp előtt.
„A szerencséért meg kell dolgozni” – ezt már Csoma Sándor filmrendező mondja,
akivel hamar a tábor adta lehetőségekről kezdünk beszélgetni. Amellett, hogy a megfelelő szakmai alapokat átadják egy ilyen intenzív táborban, Sándor szerint az is fontos, hogy „felkészítsünk mindenkit arra is, hogyha nem úgy sikerül minden, ahogyan megálmodták, akkor se dőljenek a kardjukba. Az biztos, hogy rendkívül nagy lépést tesznek afelé, hogy a következő film az itt tanultak miatt még jobb legyen” – fogalmaz a rendező. Amikor arról kérdezem, milyen külön kihívást jelent a tábor zárt világa, azt mondja, nehézség, hogy itt találkoznak először a stábok. Bár a megkérdezettek közül többen ismerték egymást, a filmes csapatok itt alakulnak ki, nem egy összeszokott csapat vág bele a forgatásba. Emellett a szűkös anyagi keret sem engedi elrugaszkodni a résztvevőket, gondoljunk csak a különlegesebb díszletek építésére, amire sem idő, sem anyagi forrás nem áll rendelkezésre. A rendező a tábori filmkészítésen túli világra is utal, mikor azt mondja
„tulajdonképpen sose a pénz fogja megoldani a film minőségét, hanem maguk a kreatív stábtagok.”
Az utolsó film leforgásával az operatőrök és a produkciós asszisztensek a workshop ideje alatt először pihenhetnek. Az esős időben előkerülnek az ebédlő teraszára kifüggesztett függőágyak és a könyvek. Persze a pihenés nem tart sokáig, hiszen Hajdu Szabolcs lassan elkészül a színészgyakorlat forgatókönyvével és a filmeket fényképezők is már az operatőri etűdöt tervezik. A két további film remek lehetőség, hogy azok is megmutathassák magukat, akik a négy játékfilmben nem kaptak erre elegendő lehetőséget.
Pár évvel korábban egy Filmtett workshop színészgyakorlatából nőtte ki magát a Békeidő is,
aminek egyik fontos szereplője Wrochna Fanni volt, aki idén is résztvevője a tábornak. „Szerencsések voltunk, hogy akkor voltunk a táborban. Ennek a tábornak köszönhetem az épülő karrierem” – nevet. Fanni elmondja, hogy a Bibiothéque Pascal és az Ernelláék Farkaséknál rendezője minden évben a táborlakókból és saját élményeiből inspirálódva ír egy gyakorlatot. Az idei színészgyakorlatot is láthatták a tábor lakói az utolsó nap vetítésén, pontosabban egy részét, hiszen a film hamar akkora méretűre nőtt, hogy csupán a prológust láthattuk, de a stílusa máris magával ragadónak mondható.
A táboron kívül folytatódó filmek sora nem ér véget a Békeidővel. Csoma Sándor is egy táborban készült alkotásban, Fazekas Gyöngyi Saudade című filmjében figyelt fel Pál Emőkére, aki végül a Magasságok és mélységek főszerepét is eljátszotta. Nem állom meg, hogy ne kérdezzem meg, van-e már most felfedezettje? „Nyitott szemmel járok és figyeltem a színészek játékát is” – válaszol a rendező és mindjárt folytatja: „de nemcsak a színészek, hanem a többi pozíciót ellátó stábtagok közül is vannak megérzéseim, hogy kikkel fogunk találkozni majd hamarosan nagyjátékfilmek kapcsán.” A jelenleg két különböző forgatókönyvön is dolgozó filmkészítő szerint ezt a szakmát csak úgy lehet élvezni, ha az ember szenvedéllyel csinálja és visszatérve az ifjú tehetségekre elmondja, „nagyon sok szenvedélyes résztvevőt látok most a táborban.”
A szenvedély biztosan nem hiányzik Korodi Jankából, aki a Szonjarebeka és a Tündérpiknik című filmek főszerepét is elvállalta.
„Tényleg szerencsés vagyok, hogy három különböző film folyamatát tudtam megtapasztalni” – fogalmaz. Különösen izgalmas volt, mikor a színházban is játszó színésznő a kamera előtti jelenlét begyakorlását említette, mint táborban elsajátítható képesség. Szerinte rendkívül fontos „egyfajta magányt megteremteni, függetleníteni magad attól, hogy most éppen valaki nagyon figyel, ami mondjuk egy kamera és mégis így tudsz valahogy természetes lenni.” Amíg a forgatókönyvíró-rendezők az utolsó simításokat végezték a könyvön, a színészek mentora, Hajdu Szabolcs különböző helyzetgyakorlatokkal készült. A filmszínészeknek azt is meg kellett tanulniuk a forgatások előtt, hogy miként legyen hiteles, ha a szereplőnek egyszerűen be kell jönnie egy ajtón, vagy ha két ember ül egymás mellett.
Kedden már csupán egyetlen film picture lockja van hátra (ez az a pillanat, ami után már nem vághatják tovább a filmet), a többi már a hangosok és a fényelők kezében van. A vágók mentoraitól tudom meg, hogy külön pedagógiai feladatot jelent rávezetni a filmkészítőket, hogy a film elkészült.
„A Filmtett workshop limitáltsága hozza magával, hogy el kell engedni a filmet. Nem baj, hogy ezt is megtapasztalják”
– mondja Gorácz Vanda. Czakó Judit hozzáteszi, hogy akkor is hagyni kell a résztvevőket, hogy kipróbáljanak ezt-azt, amikor a mentorok tudják, hogy az nem fog működni. Természetesen nem lehet a végtelenségig húzni, hiszen „az utánunk jövőket szivatjuk. Ez leképezi a filmes világot: gondolnod kell arra, hogy utánad is jön valaki és annak a munkája is a filmed előnyére válik.”
A négy játékfilm már a célegyenesben tart, de a színészgyakorlat nagyszabású jelenetét még csak most forgatják. A borongós időben az éppen éttermet alakító terasz egyik asztalán ülve Hajdu instruálja a színészeket, míg a Filmtett workshop területének félreeső részein az operatőrök forgatják az etűdjüket. A Fehér éjszakák és az egyik táborban készült film is ihlette az etűd három főszereplőnőjének fehér kosztümjét és a cselekményt magát. A 20 snittes film első két beállítását sikerült csak felvenni az ebédidő előtt, de nem csoda, hiszen Paniti Roland, Harsányi Gergely és Galambos Levente operatőrök hosszú percekig válogatják, melyik lencse illene jobban az adott beállításhoz, amíg a lengén öltözött színésznők a nyirkos mezőn álldogálnak mezítláb – igaz, az idő hamar naposra fordult.
A Filmtett workshop utolsó napján már mindenki az esti vetítésre készülődik.
Az összekovácsolódott csapatban tetten érhető egyfajta kíváncsi várakozás, hiszen legtöbbjük nem látta még a filmet, amin dolgozott. Az utolsó napon azon gondolkodom, mi mindent adhat ez a workshop, amire más filmes iskola és alkotótábor nem képes. A 130 jelentkezőből kiválasztott 40 résztvevő talán abban egyetért, hogy ebben a zárt világban létrejön egy közösség.
„Itt tényleg tíz nap alatt ott van a kezedben valami, amit mondjuk egy képzésen hónapokig dolgoznál” – mondja Wrochna Fanni, majd kiemeli, hogy a mentorok odaadó munkája nélkül ez nem jöhetne létre. Mikor Csoma Sándort kérdezem, ő hamar mentortársaira tereli a szót. „Pont Czakó Juditnak mondtam, hogy ő volt fiatalkoromban a kedvenc vágóm és nekem is megtiszteltetés volt vele találkozni, úgyhogy gondolom a diákoknak még nagyobb öröm és megtiszteltetés tud ez lenni.” És hogy mit mond erre Czakó Judit? „Kitágítja a nézőpontokat” – vágja rá és azonnal egy személyes történettel zárja: „mindig visszagondolok arra, amikor engem nem vettek fel azt egyetemre és szerettem volna, hogy legyen egy ilyen hely, ahova az alkotni vágyó fiatalok összejöhetnek. Akkor ilyen hely nem volt, most viszont van.”
Képeket köszönjük a tábor résztvevőinek és mentorainak.
