Magazin

Finn Filmnapok 2017: Egy pattanásig feszült dokumentumfilm – Merülés az ismeretlenbe

Juan Reina filmjében búvárok merülnek alá egy hatóságok által lezárt barlangba, hogy felszínre hozhassák társaik 130 méter mélyen rekedt holttestét. A Merülés az ismeretlenbe nem kalandfilm, hanem dokumentumfilm!

A beszélőfejes dokumentumfilmek felett eljárt az idő. Az új utakat kereső műfaj körül egy izgalmas trend fodrozódik: az alkotók a valós esetek feldolgozásához zsánerfilmekből ismerős narratív mintákhoz nyúlnak segítségért. A Zöld Herceg – A Hamasz fia című dokumentumfilm például úgy hozza közelebb az izraeli és palesztin titkosszolgálatok működését, hogy a thrillerek eszköztárát is segítségül hívja, a Finn Filmnapokon bemutatott Merülés az ismeretlenbe pedig a tömegfilmek küldetés-dramaturgiájával okoz megdöbbentő feszültséget. Nem véletlen, hogy a búvárokról szóló dokumentumfilmhez hivatkozási alapot a barlangos kaland- (Sanctum 3D), vagy horrorfilmeknél (A barlang), esetleg a teljesítményfüggést tematizáló sportdrámáknál (Everest, 127 óra) érdemes keresni.

Az alaphelyzetre Hollywood is szemet vethetne: miután két társukat egy merülés alkalmával elvesztették, finn barlangi búvárok egy maréknyi csapata bevállalja, hogy a 130 méter mélyen maradt holttesteket a felszínre hozza. A küldetést ráadásul teljes titokban kell végrehajtaniuk, a tehetetlen hatóságok ugyanis megtiltották az életveszélyesnek bizonyuló barlangban a további merüléseket.

Juan Reina filmjének első fele a felkészülésre és a küldetés végrehajtására koncentrál. A súlyzóit emelgető, elfojtva ziháló búvár képsora elszántabb alakot rajzol fel, mint a 80-as évek kőkemény akciófilmjeinek hasonló mozzanatai. A barlangi mentőakció pedig sok szempontból izgalmasabb és látványosabb, mint a James Cameron nevével fémjelzett, csiricsáré Sanctum 3D. A speciális GoPro kamerákkal rögzített felvételek lélegzetelállítóak: a barlang barnásszürke falai a tompa fényviszonyoktól hol klausztrofóbiát, hol ámulatot váltanak ki. A küldetés súlyát azonban mindvégig érezni: nemcsak az ismerős dramaturgiának, hanem a holttestek tényleges (szerencsére pillanatnyi) megpillantásának és az információgazdagságnak hála. A székébe szögezett nézőnek nem egyszer egy kétdimenziós térkép vagy egy mélységmérő skála magyarázza el, hogy a búvárok hol és milyen mélyen is járnak éppen a barlangrendszerben.

A film második felében fordul a kocka. A holttestek felszínre hozatala már közel sem olyan részletgazdag, mint azok elérése volt. A fáradalmaikat sörözve kipihenő, nevetgélő társaságot látva mintha finom fókuszváltást érzékelnék, hogy aztán egy jelenet végleg utat engedjen az addig csak lappangó kérdéseknek. Miért kell egy életveszélyes, nem mellesleg mérhetetlenül személyes küldetést filmre venni? Miért kockáztatják meg a hősök, hogy az amúgy is szűk barlangban a tartályok vagy éppen a holttestek sértetlensége mellett még egy operatőr testi épségére is figyelni kelljen? Oké, sokszor fejkamerák fókusz nélküli felvételeit látom, de akadnak azért precízen beállított képsorok is. A választ az a telefonbeszélgetés adja meg, amelyben hangos hahotázás közepette dörgölik a rendőrség orra alá küldetésük sikerét. A nevetésben több van, mint baráti megkönnyebbülés. És több, mint némi kisemberi fügemutatás a körülményeskedő rendszernek.

A Merülés az ismeretlenbe ha visszafogottan is, de mesél a teljesítménykényszerről, az újabb és újabb kihívások feltétlen kereséséről is. Jól mutatja ezt az idővel főszereplővé avanzsáló búvár belső vizsgálata. A házas apuka nem egyszerűen bepánikol a tetemek felé vezető úton, hanem ráébred, hogy minden egyes merüléssel családja jövőjét is kockáztatja. Önmarcangolása azonban eleve ellentmondásos: lelkiismeret-furdalás és kételyek is gyötrik. Cserben hagyhatja-e halott barátait? Valóban fel kell hagynia ezzel a különleges sporttal? Élete talán legsúlyosabb, ugyanakkor legjózanabb döntése lehetne a búvárkodással való teljes szakítás, elhatározása azonban ideiglenes, a zárójelenetben már egy spanyolországi barlangban merül újra alá.

A Merülés az ismeretlenbe emlékezetes, elképesztően izgalmas dokumentumfilm, de a kalandfilmekhez hasonlóan hiányzik belőle a lélektani összetettség. Juan Reina rendező legnagyobb hibája, hogy nem tudta kellő távolságból figyelni a szereplők cselekedeteit. Küldetésük, bátorságuk ámulattal töltötte el, így csak a felszínen tudta kapargatni a teljesítménykényszer, naivabban fogalmazva a sport iránti szenvedély természetét. Magabiztosabb kézben megszülethetett volna a dokumentumfilmek 127 órája, így viszont a Merülés az ismeretlenbe „csak” a feltétlen barátság látványos története.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com