Magazin

Frankofón Filmnapok 2014: Mindent anyámtól – Én, én és az anyám

enenesazanyamA 40 éves Guillaume Gallienne már sok filmben szerepelt színészként, bár igazán ismert és népszerű csak hazájában tudott maradni. Tavaly azonban megrendezte első filmjét, ami a múlt heti César-díj átadón a legtöbb elismerést kapta, majd a Frankofón Filmnapok keretében itthon is láthatóvá vált. A helyzetkomikummal teli vígjáték a Brüno babérjaira hajt, lényeges minőségi különbséggel ennek javára.

Noha az Én, én és az anyám nem az egyetlen meleg témájú film a jelenleg is futó Frankofón Filmnapok műsorában, de annyi elmondható, hogy az Idegen a tónál című társával ennél több hasonlóságot nem tudunk felfedezni. Nemcsak műfajában, hanem egyáltalán a megközelítés módjában is. Hiszen itt, amikor Guillaume-ot mindenki melegnek nézi, ő maga is elhiszi hogy az, így hát fel is veszi mindazt a pózt, amilyen sztereotípiákat az emberek az ilyen jelenségre rá is ruháznak. Kimaxolja mindazt a témát, viselkedést, típushelyzetet, emberi reakciót és minden egyebet, amit az érintettek valószínűleg legutoljára szeretnének. A film célja azonban nem ez, ahogy előre haladunk az időben egyre inkább azt lehet látni, hogy egyáltalán nem szeretne „meleg film” lenni, hanem valami olyasféle útkeresés, amiben a nemi identitás is szerepet kap, megismerve és megszeretve végül a nagy őt, aki természetesen egy nő.

pic_20140209162823_zu2myz4k9pu

A legfőbb kérdés persze, hogy mennyire önéletrajzi ihletésű egy ilyen, humoros oldala ellenére is nagyon kitárulkozó, önvallomás szerű film. A mű keretét egy egyszemélyes színházi önálló est adja, amit a rendező-főszereplő arra használ fel, hogy ezzel magát mint narrátort helyezhesse a filmbe. Az egyes szám első személyű közlés, és az a tény, hogy a karakter neve is ugyanaz mint megalkotójáé, tovább mélyíti bennünk az igényt, hogy erre az egész történetre mint a rendező saját útkeresésére tekintsünk. Hát nem irigyeljük szerencsétlen anyakomplexusos, apaképtől teljesen mentes figurát, aki annyira nem tudott szabadulni anyja képétől, hogy minden mozdulatát, gesztusát, hangját átvette tőle (még a szerepet is ugyanaz a férfi játszotta), majd később minden nőtől életében. Csodálkozik bárki azon, hogy kész gyötrelem két nagyobb báty után így egy fiúiskolában nevelkedni? Hát ki szeretné így a rögbit?

Kétségtelenül bátor vállalkozás felvállaltan tréfát űzni az ilyen – amúgy komolyan vett – témákból, mint a nemi identitáskeresés, azonban nagy levegőt véve indulni neki az ügynek, és következetesen, bátran megrajzolva ezt a fajta humort, meglepő és mulatságos végeredményt ad. A 2013-as Cannes-i Filmfesztivál Rendezők Kéthete szekciója értette a humort, és fődíjjal jutalmazta az elsőfilmes francia rendezőt.

A film a Frankofón Filmnapok keretében vasárnap este 19 órától ismét látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya