Magazin

Frankofón Filmnapok 2014: Vidéki viszonyok – Tonnerre

guillaume_brac_Tonnerre

guillaume_brac_TonnerreA Frankofón Filmnapok keretein belül hamarosan látható Guillaume Brac új filmje, a Tonnerre: egy vidéken játszódó, viharos szerelmi háromszög egy zenésszel, egy újságíró lánnyal és egy focistával.

A francia rendező hazánkban szinte ismeretlen. Két korábbi, Franciaországban forgalmazott filmjét, egy rövidet (A defekt (Le naufragé)) és egy középhosszút (Egy nők nélküli világ (Un monde sans femmes)) a Holdudvar kertmozijában vetítettek le 2012-ben – a Francia Intézet szervezésében.

A Tonnerre cím – az égdörgés mellett – egy várost jelöl Párizstól nem messze. Ide költözik le, apjához, Maxime (Vincent Macaigne), a középkorú rockzenész, aki épp alkotói válságban szenved és anyagi gondokkal küzd. A történet egyszerű: a fiatal és csinos Mélodie (Solène Rigot), aki a helyi újságnak ír, interjút készít a bájos mosolyú, ám rendkívül szétesett és kissé elhanyagolt külsejű zenésszel. A férfinak megtetszik, és elkezdenek találkozgatni, míg fel nem tűnik a lány volt szerelme, Ivan (Jonas Bloquet), a focista. A lány és az őt két különböző módon elvarázsoló, egymással ellentétes figura közös fejlődésen mennek keresztül, megtanulnak megbocsátani.

Maxime különböző emberi kapcsolatait festi le a film: kapcsolatát az apával – akire még most is fel kellene nézni, de ehhez nem fűlik a foga –, a csinos, fiatal lánnyal – akit nem igazán ért meg, mert nem igazán akarja –, a lány előző szerelmével – akivel megmérkőzik – és egy fanjával. Ez utóbbi szál elvarratlan, de mivel a rajongó az „érzelmi eseményekben” közvetlenül nem játszik szerepet, nem csökkenti azok töltetét, csak a film lesz kevésbé koherens.

Tonnerre (2013)
Tonnerre (2013)

A vidéki viszonyok a történet egy pontján, amikor a szelíd zenész mintha vad bosszút tervezne, majdnem vidéki iszonyokká változnak a gyilkosság és az emberrablás fenyegető látszatával. Ám ahogy Maxime, Brac sem vérszomjas, így veszedelemről nincs szó, csak leckét adnak egymásnak – a néző nagy izgalmai közepette.

Külön színt és életet visz a kisváros képébe, hogy a rendező helyi lakókat is megkért, hogy szerepeljenek, akik ezáltal saját környezetükben, foglalkozásukkal jelennek meg, például a bortermesztő a kissé alpári poénjaival vagy a már említett rajongó a maga egyszerűségével és jóindulatával.

Két nagy erényét emelném ki a filmnek: jó a szereplőválasztás, Vincent Macaigne nagyon jó színész, Brac-nak barátja, így a fent említett két filmben is játszik, valamint a zene. A gitáros-énekes Rover (Thimotée Régnier) írta a film és egyben Maxime melankolikus zenéit.

Macaigne, ahogy Brac előző filmjében is, itt is vajszívű, de roppantul labilis figurát alakít, aki inkább a szemével, mozgásával mutatja meg magát, mint hosszú beszédekkel. A színész karriere méltán felemelkedőben van. 2013-as francia nagyjátékfilmek közül a Tonnerre mellett három másikban játszott főszerepet: a Két tél, három tavasz címűben (rendezte Sébastien Betbeder), A júliusi randevúban (Antonin Peretjanko) és A solferinói csatában (Justine Triet).

A szerelmi történet mellett a szép és barátságos kisváros téli portréját is elnézegethetjük. Talán jó is nem csak Párizsba, hanem a vidéki Franciaországba is ellátogatni.

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófia francia főszakot és film minort végzett az ELTE-n, majd francia irodalom mesterszakot a Sorbonne-on. A kortárs francia és amerikai költészet és a film kapcsolatáról ír disszertációt. Specializácója a szerzői film, érdekli pedig a film és az irodalom viszonya, a filmek kapcsán felmerülő nyelvi és fordítási kérdések. szatmarizsofi@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com