Az idei Friss Hús hatos blokkja műfajok tekintetében elég vegyesre sikeredett. Pörgős akciófilm, kedves ifjúsági film, költői reflexiók. Szinte minden alkotásban helyet kapott azonban egyfajta, leginkább a kamaradrámákból ismert, végletekig fokozott feszültség a szereplők között. Az a fajta cinkosság, amely azok között képes csak megszületni, akik valami csoda folytán ugyanabba a rendkívüli helyzetbe keveredtek.
Kapitány Iván: Idegenek
Az elmúlt időszakban a Kossuthkifli kapcsán hallhattuk Kapitány Iván nevét, aktív rendező, operatőr, producer és forgatókönyvíró, különböző kisfilmek, reklámfilmek, tévéfilmek sorát készítette már el. „Régóta foglalkoztatott az a helyzet, amikor két vadidegen egy számukra különleges pillanatban találkozik. Két ember, akik nem tudnak egymásról semmit, nem bízhatnak egymásban, mégis kénytelenek együttműködni.” – mondta korábban az Idegenek kapcsán a vele készített interjúban.
Az Idegenek habár alig több, mint 18 perc, mégis egy nagyjátékfilm hatását kelti. Adott egy férfi és egy nő, mindketten sejtelmes figurák, akik pár percre egymás segítségére szorulnak. A nőt, mintha üldöznék, személyazonosság-váltásai adják a film alapritmusát, amely a betévedt kocsmában csendesedik kissé, hogy a feszültség még tovább fokozódhasson. Fordulópontok, ritmusváltások, izgalom és nagyvárosi helyszínek. Igazi amerikai lendület, jó színészválasztás. Mintha nem lenne kellőképpen hiteles az ellenségkép a két fura fazon alakjában, de a film végi csattanó mindezt elfeledteti velünk.
Hermán Árpád: Ól
Korábbi abszurd humorú animációs filmjei után (Büdöske, Sajnálom, Showreel) Hermán Árpád ugyan élőszereplőkre váltott, minimalista, gegekre építő elbeszélésmódja azonban könnyedén tetten érhető az Ólban is. Balladai homály fedte tragédiák nyers abszurditással fűszerezve.
Jól felépített, feszültséggel teli pillanatok, amelyek a színészek néhol karcos játéka miatt enyhülni látszanak, de a – még ha végkifejletében nem is, megtörténtének módjában mindenképpen – váratlan és szinte mulatságos fordulat megmenti a filmet azok számára is, akik nem találkoztak még Hermán korábbi kisfilmjeivel. Aki pedig már ismeri a szerzőt, megnyugodhatott, hogy egy újabb szürreális minidrámát láthattunk, ahol az emberélet értéke a büdöskéével vetekszik.
Szabó Szonja: Jaffa
Szabó Szonja egy workshop keretén belül dolgozott együtt a Pesti Magyar Színiakadémia diákjaival, aminek eredményeképpen egy kamaradráma született. Elzárt hegyi táj, kis házzal, rossz idő, mintha csak egy horrorfilm kezdő szekvenciájába csöppentünk volna. Ami gyanússá teszi a párhuzam hitelét, az a horrorfilmekből ismert kezdeti idill hiánya.
Fiatalság, bolondság, művészet és alkotásvágy, mégsem boldog senki. Eleinte négy, majd hat fiatal, akik saját koruk problémáival küzdenek. És egy üveg házi készítésű narancsszörp, amely végigvonul a film fordulópontjain, magány-közösség-magány ívét írva le. Mindennek ellenére a Jaffa mégsem nevezhető túlontúl maradandó alkotásnak. A koncepció dicsérendő, és a fiatal színészek is hitelesek szerepükben, a történetnek azonban nincs elég súlya ahhoz, hogy felvetett gondolatai megmaradjanak bennünk.
Badits Ákos: Boglárka
Badits Ákos Boglárka című filmje a fantasyt veszi elő, pontosabban parodizálja. Igazi királylány mesét láthatunk, de valami nem stimmel: a királyfi nem vakmerő, a sárkány nagyon is szerethető. Kiskori kedvencemre, a Sárkányszívre emlékeztet, amelyben a sárkány és az őt üldöző hős egyfajta társulást alapítanak, amelyben a sárkányölő sem veszíti el a munkáját, és a sárkány is megmutathatja, mire képes.
A Boglárka is erre hajaz kedvesen, de még tovább megy: alaptétele, hogy az összes motívumot kifigurázza, ami mindig újabb és újabb fordulatokat eredményez. Éppen elég van benne ahhoz, hogy felvidítsa a közönséget, és sok esetben nagy kacagás törjön ki.
Lichter Péter: Rimbaud
Lichter Péter szenvedélyes filmrajongó. Kísérleti filmjeihez mások képeit használja fel, régi házi videókat és super8-as filmfelvételeket gyűjt, majd újraalkotja őket. Ezekből lesznek az ún. found footage-ok, vagyis talált képekből álló filmek. Az amerikai Stan Brakhage nyomdokain halad, talált képeit sokszor roncsolja, különböző kemikáliákat visz fel a filmszalagra. Forgách Péter is eszünkbe juthat, hiszen a külföldi sikereket egyre csak halmozó, ennek ellenére idehaza még mindig nem eléggé ismert filmes is hasonló alapelvek mentén dolgozik. Lichter Péter alkotásaival (Kazetta, Félálom, 77 év deja vu, Look Inside The Ghost Machine) fesztiválok sokaságán vett részt, akárcsak legfrissebb Rimbaudja, amely az idei Friss Hús 3.0-án a sajátos közlési és filmnyelvi kísérletéért kapott elismerő oklevélen kívül a Magyar Filmkritikusok Díját is begyűjtötte kategóriájában.
Arthur Rimbaud pikareszk élettörténetét, amelyet talán a kísérleti film műfaján kívül minden más kategória kivetne magából, éppen olyan vázlatosan és álomszerűen fűzi egymásba Lichter avantgárd dokumentumfilmjében, amilyennek a francia csavargó versei alapján elképzeljük. A három kortárs magyar költő (Kele Fodor Ákos, Mestyán Ádám és Nemes Z. Márió) narrációja pedig még akvarellszerűbbé teszi egykori elődjük világjárását.
