Magazin Papírfény

Krimit tud – Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája

Nagy írók kezében a könnyedebb műfajok is nagybetűs irodalommá nemesednek. Gabriel García Márquez és a krimi hibátlan kombináció.

A klasszikus detektívregény a pozitivista világszemlélet diadaláról szól, a tényekből összeálló igazság mítoszát élteti. A nyomozó a logika és a feltárt nyomok segítségével megérti és elmeséli a bűntény valódi lefolyását, a krimi így az egymásnak ellentmondó sztorikból és szándékos félrevezetésekből kikristályosodó egyetlen igaz történet története. Gabriel García Márquez a képleten csavar egy nagyot, amit már magával a címmel is erőteljesen hangsúlyoz. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája különös nyomozása gyönyörű példája annak, amikor az igazság a tények segítségével tökéletesen elérhetetlen.

Márquezt remélhetőleg már nem kell bemutatni senkinek, a mágikus realizmus friss irányzatból divatos címke lett, a Száz év magány klasszikus, a Szerelem a kolera idején pedig kötelező darab. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája e két csúcsmű között, közvetlenül a világhírt jelentő irodalmi Nobel-díj előtt született, és a szerzőt már teljes fegyverzetében mutatja. A különös gyilkosság köré csavart tabló az író szülőföldjének szépségesen szörnyű portréja, Márquez sajátos látásmódjának és könnyed, mégis erőteljes stílusának újabb diadala.

„Visszatértem az eldugott faluba, hogy a sok szétszórt szilánkból megpróbáljam összerakni az emlékezet eltört tükrét”.

A narrátor maga is az események részese volt, sőt, a közbevetett megjegyzései alapján közeli ismerőse a könyvben felbukkanó figuráknak. Mesélőnk megszállottan próbálja rekonstruálni a gyilkosság lefolyását, de közben csapong, elidőz egy-két részletnél, ráadásul érzelmileg is erősen kötődik a történethez. Nem ő az egyetlen; a különféle felkutatott iratokból és a szemtanúk beszámolóiból apránként kirajzolódik, hogy az ügy évtizedekkel később is erősen foglalkoztatja a falu lakóit. Annak ellenére, hogy pontosan lehet tudni, kik voltak az elkövetők és ki az áldozat.

Az eset azért rendkívül különös, mert a két gyilkos már jó előre tudtára adta mindenkinek, mire készülnek. Márquez csodálatos természetességgel játszik a különféle idősíkokkal és szándékosan ütközteti az egymásnak ellentmondó emlékeket és véleményeket. A könyv feszültségét és drámaiságát éppen az adja, hogy a szörnyű gyilkosságot még maguk az elkövetők sem akarják elkövetni, és bárki megakadályozhatná, mégis elkerülhetetlennek tűnik. Mintha maga a sors szövögetné a szálakat, ami egyszerre morbid, groteszk és végtelenül tragikus, amit a szöveg kevert hangneme nagyon pontosan visszatükröz. Gyakran nem tudjuk, sírjunk vagy nevessünk, így mi sem maradhatunk objektív szemlélői a bűnténynek.

Már az első két oldal után tudjuk, kik, hogyan, hol, mikor és milyen indokkal szúrták le Santiago Nasart. A lényeg persze az örök miért – ennek nyomában Márquez egyenesen a kolumbiai (dél-amerikai) néplélek mélységeibe ás le, de a végső válasz megtalálását már az olvasóra bízza. Körbevezet a főtéren, bemutatja a falucska lakóit, és a kezünkbe ad minden szükséges információt, de hogy pontosan mit is hámozunk ki mindebből, azt nagyon bölcsen ránk hagyja. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája tökéletesen megírt, sodró lendületű, egyetlen szuszra elolvasható mestermű és nem mellesleg játékos műfaji bravúr, a posztmodern krimi apró gyöngyszeme is egyben. Aki nem olvasott még Márquezt, annak tökéletes bevezető lehet, aki pedig már ismerősen mozog az író világában, az most sem fog csalódni.

 

(A képek az 1987-es filmváltozatból valók)

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com