Magazin

Gyere velünk moziba – Programajánló (február 6-12.)

Az igazán szerencsés filmrajongók a Berlinalen lesznek a héten, de aki itthon marad se búslakodjon, hiszen rengeteg izgalmas fővárosi programból lehet szemezgetni! Sőt! Lesznek olyan napok, amikor a műsorfüzeteket böngészve valóban komoly dilemmával kell majd szembenézni.

CINEMA TOTAL 5 – Central European Space

Egy ajánlat erejéig azonban még térjünk vissza Berlinhez. Aki a héten a német fővárosban jár válogathat többek között a Cinema Total ötödik alkalommal megrendezésre kerülő filmszakmai programsorozatának kínálatából, amelynek szervezésében a Collegium Hungaricum Berlin, a berlini Lengyel Intézet és a Lengyel Filmintézet mellett horvát, orosz, osztrák, román, szerb, szlovák, szlovén és ukrán szakemberek vesznek részt. A rendezvény, ami mostanra már a Berlinale egyik legfontosabb kísérőprogramjává nőtte ki magát elsősorban a hazai filmipar elmúlt egy évére és a közép-kelet-európai régió filmművészetére összpontosít. Idén kiemelten foglalkozik olyan kérdésekkel, mint az európai film jövője, illetve a régiós együttműködés. A rendezvény díszvendégei Törőcsik Mari és Mészáros Márta lesznek. A színésznő most először vendégeskedik majd Berlinben, Mészáros Mártát azonban kellemes emlékek fűzik a városhoz: 1975-ös, Örökbefogadás című filmjéért a Berlinale történetében az első női rendezőként kapta meg az Arany Medve-díjat, majd 2007-ben ugyanitt Kamera-díjjal tisztelegtek az életműve előtt is.

A részletes program:

Megnyitó: február 11. 19:00
Sunday FilmBrunch és filmpolitikai kerekasztal-beszélgetések: február 12. 11:00- 17:00

FRANÇOIS TRUFFAUT 80

Francois Truffaut, a francia újhullám emblematikus figurája idén február 6-án lenne 80 éves. Az évforduló alkalmából az Örökmozgó Filmmúzeum Francois Truffaut 80 elnevezésű vetítéssorozatot indított, aminek köszönhetően ezen a héten három Truffaut filmet tekinthetünk meg. A legendás rendezőt alapvetően három dolog mozgatta: a film szeretete, a férfi-nő kapcsolatok kérdései és a gyermekkor varázsa. Öt ország öt rendezője jegyzi a Húszévesek szerelme című epizódfilmet, amely egyszerre mesél az örök kimeríthetetlen téma sokszínűségéről és kőbe vésett igazságairól. A Négyszáz csapás az akkor elsőfilmes rendezőt egekbe repítette és a keserédes hangulatú önéletrajzi film a francia újhullám egyik legmaradandóbb alkotásává is vált. A bársonyos bőr témája ismét csak a férfi-nő kapcsolatok, a film egyedi módon dolgozza a fel egy szerelmi háromszög történetét.

Vetítések a héten:

Február 7. 20:30 Húszévesek szerelme
Február 9. 18:30 Négyszáz csapás
Február 10. 20:30 A bársonyos bőr

FIMKLUBOK, VETÍTÉSEK

Hétfőn 18.00 órai kezdéssel indul a Szamarak című filmmel az Olasz Kultúrintézet filmklubjában a 2 film Claudio Bisióval elnevezésű program. Kedden ugyanekkor, ugyanitt tekinthetjük meg az olasz színész főszereplésével az Isten hozott Délent.

A szerdai üresjárat után csütörtökön vetítések tömkelegéből szemezgethetünk. Közeleg a Valentin nap, amire az Örökmozgó Filmmúzeumban vetített A szerelmes császárnak köszönhetően már ezen a napon fél öttől elkezdhetjük a ráhangolódást. Akik kevésbé lelkesednek a szerelmesek napjának közeledtével egyre nagyobb teret hódító romantikus hangulatért, azoknak azt ajánljuk, látogassanak el a Szerzői Filmklub 18:30-kor kezdődő vetítésére, az Egymilliárd dolláros agy című Ken Russel filmre a Ráday Könyvesházba, vagy a Kőbányai Filmklubba, ahol 19:00-tól a Tűzvirágok lesz látható.

A hétvége felé közeledve sűrűsödnek a programok, ennek köszönhetően a péntek a nehéz választások napja lesz. Ezen a napon kezdődik a Toldi moziban az igazán izgalmasnak ígérkező Hová Lesznek a Kitörölt Fájlok? elnevezésű kiállítás és audiovizuális művészeti fesztivál. A Vj Centrum Budapest által első alkalommal megrendezett esemény valóban a kitörölt fájlok nyomába ered, oda, ahol képtöredékekből, “újrahasznosított adathalmazokból” állnak össze új hangulatok, hatások. A vasárnap estig tartó fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő bemutatók és beszélgetések az audiovizuális művészet lehetőségeit, irányait, jövőjét térképezik fel. A program keretében több, a rendezvény tematikájához szorosan kapcsolódó kísérleti film vetítésére is sor kerül.
Ugyanezen a napon a magyarhangya szervezésében az Írók és Prímszámok kapcsolatának világában is kalandozhatunk. Ennek keretein belül 18:00-tól órától utoljára vetítik az Odeon moziban a Paolo Giordano azonos című könyve alapján készült filmet, A prímszámok magányát. A vetítés után Hercsel Adél beszélget a meghívott vendégekkel a költői és mozgóképekről és az irodalmi adaptációkról. Eközben az Örökmozgóban a Filmvilág Klub szervezői a magyar kémfilmekre koncentrálnak, és 18:30-tól A hamis Izabella című filmet vetítik.

Szombaton 16:00-tól ismét az Örökmozgóba érdemes ellátogatni, ahol az Indiai filmklubban a Néha öröm, néha bánat lesz terítéken. Vasárnap 16:00-kor pedig a Sirályba kell menni, ahol az Egy Csepp Figyelem Alapítvány jóvoltából három februári vasárnapon filmmel, diabetikus sütizéssel, vércukorméréssel várják az érdeklődőket. Itt ezen a héten a Van az a pénz, ami megbolondít című filmet adják. A vércukorszintünk megmérése után még közelebb kerültünk a Valentin naphoz, ezzel szembesít minket, hogy az Örökmozgóban az eseménydús hét záróakkordjaként, fél szemmel már a jövő hétre is tekintgetve a Love Story lesz látható a Valentin nap elnevezésű filmklubban, este fél 9-től.

 

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com