Kihunyó csillagok
Akik kölyökként a reflektorfénybe kerültek, nem feltétlen nyertesek. A köznapi élet felől nézve duplán is veszítettek. Mindennapjaik a nyilvánosság előtt zajlottak, így a nyugalom, az elvonulás, a csend számukra ismeretlen fogalmak voltak, és a háborítatlanságtól való megfosztásukkal az önfeledt, mesékben és játékban gazdag, szárnyaló gyermekkort sem élhették meg. A stúdiók valósága pedig roppant kegyetlen, különösen akkor, ha kihunynak a fények. Stabil, támogató háttér és a csillagok kedvező állása híján gyakran megesett, hogy a felfoghatatlan magaslatokról hamar a mélybe zuhantak, és – jobb esetben – szinte nyomtalanul eltűntek a showbiznisz angyalai.
Ha létezik a gyereksztár létnek, és lehetséges következményeinek korai prototípusa, akkor az vitán felül Shirley Temple személye és élete.
Akkor is, ha filmezés utáni életében szépen profitált előadóművészi múltjából. Színészi pályája 4 éves korában indult. 6 évesen az első „gyerek” Oscar-díj büszke tulajdonosa lehetett! A trófea miniatűr változatát a Kacagó szemek című 1934-es filmmusicalben nyújtott alakításáért vehette át. David Butler rendezése – egy árva kislány és keresztapja egymásra találásának szívfacsaró meséje – megnyitotta az Álomgyár kapuit az addig csak televízióban szereplő Shirley előtt. Sikert sikerre halmozott, 1935 és 1938 között Hollywoodban nem keresett jobban senki nála! Nevével emléktárgyak tömkelegét adták el. Egy rosszindulatú pletyka cáfolásában még a Vatikán is támogatta, Roosevelt elnök pedig propagandacélokra használta fel. A szőke, göndör fürtű fruska azonban tiniként már nem hozta a korábbi számokat, így csillaga lassacskán leáldozott. 22 évesen felhagyott a filmezéssel. Az 1960-as évektől politikai pályára lépett. Shirley Temple-nél jóval rövidebb időszakot töltött el a mozi világában Peter Ostrum. Ritka alkalom a filmtörténelemben, de csupán egy villanásnyi kiruccanást hajtott végre. 12 évesen iskolai amatőr színtársulatában fedezték fel az utazó ügynökök a kis Petert, mikor ifjú szereplőket kerestek Mel Stuart filmjéhez. Az 1971-ben bemutatott Willy Wonka és a csokigyárban Charlie Bucket, a szegény sorsú, de hatalmas szívű kisfiú szerepét osztották rá. A káprázatos papírmasé díszletek közt játszódó mese egyik fő erőssége és vonzereje Ostrum jelenléte. Bár a fiú barátságot kötött a címszerepet alakító Gene Wilderrel, és roppantul élvezte a forgatást, mégsem írta alá az orra elé tett háromfilmes szerződést, mikor véget ért forgatás. Inkább beteljesítette ifjúkori álmát, és állatorvos lett belőle.
Az 1980-as években Hollywood legutóbbi aranykorát élte, és számos világsiker létrejöttében nagy szerepük volt a jó szemmel megtalált gyerekszínészeknek. Noah Hathaway és Henry Thomas kallódástörténete kiválóan példázza, hogy a sztárgyár nem csak, hogy nem nyújt segítő kezet senkinek, akiből már nincsen haszna, de szempillantás alatt el is felejti. Hathaway 12 éves sem volt, mikor Wolfgang Petersen az ő főszereplésével forgatta le 1984-ben bemutatott urbánus meséjét, a Végtelen történetet. Noah ekkor már rutint szerzett a kultikus Csillagközi romboló című sci-fi sorozattal. Atreyu, az egzotikus külsejű világmentő hős szerepe remekül passzolt az indián vonásokkal bíró sráchoz, aki kaszkadőr segítsége nélkül is képes volt megoldani a film meredekebb jeleneteit. Hiába lett óriási siker a film, Hathaway-t rettentő rosszul menedzselték. A sorozatos kudarcok hatására gyorsan szakított a rivaldafénnyel. Az elmúlt évtizedekben volt tetováló- és harcművész, de motorszakértő is. 2012-ben próbált visszatérni néhány filmben, majd ismét eltűnt. Henry Thomas, aki az E.T. – A földönkívüli Elliotjaként 1982-ben, alig 11 évesen vált világhíressé, és jelölték Golden Globe-ra, sosem lett A-ligás sztár, így a siker sem emészthette őt el. A mai napig a filmezésből él, de korábbi sikereinek felnőttként már a közelébe sem tudott érni. Hiába játszott az elmúlt négy évtizedben számos tévés és mozis produkcióban, ezek nagy része gyorsan felejthető, ráadásul főként mellék- és epizódszerepekkel találták meg. Az 1990-es években egy Golden Globe jelölést begyűjtött még a Megbélyegezve: A McMartin-per című tévéfilmben nyújtott alakításáért. A tavalyi év őszén mélypontra jutott az élete, mikor drogos befolyásoltság alatt kocsijában bóbiskolva fülelték le a rendőrök. Ugyanezen esztendő ünnepi szezonjában E.T. visszatért a színészhez, aki egy karácsonyi reklámban újra eljátszotta az immáron családos, mai Elliott szerepét.
1990-es évekből Macaulay Culkin, Edward Furlong, és Jake Lloyd elrettentő példái emelhetők ki – más és más okból. Culkin, a gyerekszínész, aki tízévesen beleragadt a helyes rosszcsont szöszi fiú karakterébe, majd miután kinőtt belőle, elveszett. Macaulay eddigi élete nyilván sokkal több a gyereksztárok sztereotípiáinak élő illusztrációjánál. Mégis, a legtöbb esetben vele példálózunk, ha a rosszul végződő sikersztorikról beszélünk. Négyévesen került a gépezetbe, majd jött a Reszkessetek, betörők! mindent elsöprő diadala. 1994-ben, vagy fél tucat önismétlő szerep után vége szakadt a felívelésnek. Csak a drog mocsara maradt, az öröm kényszeres hajszolása. Meg az ócska karakterek, gyenge filmekben. Culkin azóta beleragadt az „Ennél sokkal több vagyok, egy eredeti fazon” szajkózásába, no meg a rossz szerepekbe. Állítólag tiszta, csak iszik és láncdohányzik.
Edward Furlong szintén nagy ígéretnek tűnt, mikor 1991-ben a Terminátor 2. – Az ítélet napja című műfajklasszikus kulcsszerepét eljátszotta.
Eszköztelen alakítása nagyban hozzájárult, hogy Cameron műve máig a zsáner egyik alapköve. Furlong egy évtizedig tudott a felszínen maradni, bár a hanyatlás jelei hamar megmutatkoztak munkáin. John Connor szerepén kívül emlékezetes átlényegüléseket produkált az Amerikai szív, A mi házunk és az Amerikai história X című mozikban. A 2000-es évektől aztán mélybe rántotta őt a mocsok. Drog- és alkoholproblémák, családon belüli erőszak, börtönévek – így szól vázlatos bűnlajstroma a nemrégiben újra elvonón fogadkozó művésznek. Jake Lloyddal az élet is csúnyán elbánt, miután Hollywood a szemétre dobta. A kisfiút nem kevesebb mint háromezer Anakin-jelölt közül választották ki a Star Wars I. rész – Baljós árnyak castingján. George Lucas előzménytrilógiájának nyitánya pénzügyileg sikeres, ám minden más szempontból méretes bukás lett. Egy hanyagul összetákolt film kétbitesre írt karaktere miatt a kis Jake az elvakult rajongók elkeseredett dühének tehetetlen céltáblája lett. Karrierje, személyisége és hite a folyamatos támadások és zaklatások hatására hamar széthullott, a filmgyárak kapui pedig gyorsan bezárultak előtte. 2015 nyarán letartóztatták jogosítvány nélküli, ön- és közveszélyes vezetésért, majd paranoid skizofréniát és anozognóziát állapítottak meg nála. 2018 nyarán aztán elhunyt Madison nevű húga, ami végleg a mélybe taszította őt. Pokoljárása talán már a végéhez közeledik, a szakemberek és a fiatalember családja együtt dolgoznak azon, hogy mielőbb felépüljön.
Az 1990-es és a 2000-es években is sokkolta a világot egy-egy szupertehetség tragikus halála. 1993-ban River Phoenixet, pontosan tíz évvel később pedig Jonathan Brandist veszítette el a filmipar.
River Phoenix tulajdon bátyja, a máig fénylő Joaquin karjai közt halt meg túladagolásban.
Másfél tucat filmben dolgozott, veszettül nagy tálentum volt, világsztárok barátságát bírta, szerető családban nőtt fel, 23 évesen mégis elemésztette a drogmámor. Jonathan Brandis gyerekmodellként indult, ám nagyon hamar beszippantotta a film világa. Kezdetben sematikus darabokban szerepelt, ám a Végtelen történet 2. sikere után beindulni látszott a szekér. Pályája csúcsa a SeaQuest DSV – A mélység birodalma három évig tartó diadalmenete lett, utána azonban jött a lejtő. A sorozatos művészi és anyagi kudarcokat a depresszív hajlamú Brandis egyre nehezebben viselte, végül öngyilkos lett.
Megrendítő gyereksorsokat nemcsak az amerikai showbiznisz krónikájában, hanem kis hazánk filmtörténetében is találunk,
hisz ahhoz, hogy az önsorsrontó művészpalánták porba hulljanak, nincs feltétlenül szükség hollywoodi léptékű glamúrra. Az egyik legszívszorítóbb história Olvasztó Imre rövid pályafutásáról mesél. Az Indul a bakterház Regős Bendegúza a valóságban is nehéz sorsú legény volt, így tulajdonképpen nem szerepet játszott Mihályfy Sándor kultikus filmjében, hanem saját valódi énjét tárta fel. Néhány kisebb szerep után fel is adta a komédiás létet: nyomdász és grafikus lett. A mentálisan instabil férfi 47 évesen felakasztotta magát, négy gyermeket hagyva maga után. A brit Anthony Kemp életében a színészet, s vele Magyarország, no meg egy bizonyos Fábri Zoltán Pál utcai fiúk című filmje csupán egy izgalmas epizód volt. Holott Nemecsek Ernő szerepében fél évszázada csal könnyeket a nézők szemébe. A honi regényadaptációk hivatkozási pontját jelentő mozi után Kemp játszott négy kisebb szerepet hazájában, majd lakberendezőnek állt.
Roppant inspiráló Seregi Zoltán és Czinkóczi Zsuzsa sorsának alakulása. Seregi egyetlen jelentős gyerekszerepe az 1966-os Tüskevár című legendás tévésorozatban Tutajos karaktere volt. Az előbb említett Pál utcai fiúk utószinkronjában is részt vett: Boka János (William Burleigh) magyar hangjaként. Debrecenben magyar nyelv és irodalom szakot, majd a színművészetin színházrendezést végzett. Azóta elismert teátrumi szakember, 2016-tól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. Czinkóczi Zsuzsát hétévesen, az 1976-os Árvácska Csöréjének szerepében zárta szívébe az ország. A sikeres debütálás után, általános iskolai évei alatt nyolc mozidarabban és számolatlan vizsgafilmben játszott. Mészáros Márta felkarolta, számos művében szerepelteti a mai napig, a színművészetire is segített neki bekerülni. Zsuzsa azonban 17 évesen várandós lett. Kisfia születése után kezdhette volna a főiskolát, ő azonban az anyaságot és a civil életet választotta. Azóta néhány évente elvállalja mentora, Mészáros felkéréseit, majd folytatja a polgári létet. Ez a ciklikusság új élményekkel tölti fel, melyekből erőt merít hétköznapi küzdelmeiben. Házfelügyelőként dolgozik, és egy takarítócéget vezet. Amatőr színésznő, aki profikat megszégyenítő tehetséggel és érzékenységgel bír. Boldog és kiegyensúlyozott, hisz ő már tudja, az igaz(i) élet a showbizniszen túl van.