Magazin Papírfény

Boldogan éltek, míg meg nem haltak – Hajnalhasadás

A fenti alcím majdnem teljesen helytálló. Kedvenc Twilight hőseink különleges esetében talán pontosabb lenne a következőképpen: boldogan éltek, míg meg nem szűntek létezni.

Stephanie Meyer világhírű Twilight saga-jának befejező kötete, a röpke 760 oldalas Hajnalhasadás ugyanis valami ilyesmi végkifejlethez jut el, természetesen ismét rengeteg bonyodalmon és veszélyen keresztül.

A történet felépítése hasonló az eddigiekhez, Bella és Edward békésen éli szerelmes mindennapjait, mígnem beüt a krach és egy csapásra minden felfordul körülöttük, ráadásul az életük is menetrendszerűen veszélybe kerül. A csavar annyi, hogy immáron kétszer aggódhatunk a balszerencsét mágnesként vonzó Belláért és a Cullen klánért. Bizony ám, sok az a 800 oldal, valamivel fent kell tartani az érdeklődést. Erre szolgál az az okos újítás is, hogy ezúttal Jacob fejével egyaránt gondolkodhatunk, ugyanis bő 220 oldalon keresztül ő veszi át a mesélő szerepét Bella helyett. Remek ötlet, rengeteg humorral fűszerezi az írást, valamint nem utolsó sorban, változatosságot hoz a megszokott történetvezetésbe.

Mint minden sorozatnál, itt is elengedhetetlen a befejezéshez a nagy bumm, mely még egyszer utoljára pattanásig feszíti a rajongók idegeit. Meyer kiválóan megoldotta a kérdést, nagyszabású támadást szerkesztett meg Cullenék ellen, melyhez hasonló mértékű ellenállást koreografált a jók oldalára. Számos, eddig nem ismert új karakterrel bővítette a vámpírok világát, az előző részekhez képest még szélesebbre tárva annak kapuit. Újabb háttértörténetek szövődnek az eddig ismert Twilight-szövet szálai közé, próbára téve eddigi figyelmünket és nem utolsó sorban, névmemóriánkat.

Stephanie Meyer négy részes sorozatát az egész világon ismerik és szeretik, rajongók milliói olvassák. Ehhez igazán méltó befejezést alkotott, melyben kikerekedik, teljessé válik a Twilight varázslattal teli világa.

Stephanie Meyer: Hajnalhasadás
Könyvmolyképző Kiadó, 2010.

Kollár Flóra Anna

A BGF túltelített turizmus-vendéglátás szakának táborát erősítem, így bárkiben joggal merül fel a kérdés, mit keresek egy filmkritikai oldal szerkesztői között. A válasz a sokoldalúság, az ember addig próbáljon ki mindent, amihez kedvet, tehetséget érez, míg lehetősége van rá. Így voltam ezzel én is, mikor 2008 augusztusában, laikus filmimádóként a Filmtekercshez kerültem. Azóta nagy szerelmem, a rendezvényszervezés mellett folyamatosan fejlesztem a bennem érlelődő újságírót.

Filmek: Mindenevő lévén, nem tudok listát írni a kedvenceimről. Felőlem támadhat a Mars, apríthatnak a zombik, hősködhetnek a túsztárgyalók, szenvedhetnek fiatal, vagy épp idősödő párocskák az élet nagy dolgain. Jöhet a szórakoztató „limonádétól” kezdve, a könnyekig megható drámán keresztül a sötét hangulatú thrillerig minden; bármit szívesen megnézek, majd szelektálok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com