Magazin

Hamupipőke örök – Billy Wilder: Sabrina vs. Sydney Pollack: Sabrina

sabrina1Mint rút kiskacsából gyönyörű hattyú, úgy válik az átlagos tinédzser csodaszép nővé. A fényűző partikat korábban csak egy fa rejtekéből szemlélő kislány, végre magától a hercegtől kap meghívást a bálba. Hollywood mindig is vonzódott a nagy, örök érvényű mesékhez, Sabrina ráadásul egyszerre idézi fel a Rút kiskacsát és a Hamupipőkét. A címszereplőnő csodálatos átváltozását 1954-ben Billy Wilder, 1995-ben Sydney Pollack filmesítette meg, válogatott színészekkel a főszerepekben.

Bevett gyakorlat Hollywoodban, hogy az európai filmeknek leforgatják az amerikai közönségnek szánt változatát. Ahhoz viszont még nagyobb bátorság kell, hogy egy Hollywood aranykorában készült film új verzióját készítsék el negyven évvel később. Ki léphetne olyan csillagok nyomába, mint Audrey Hepburn, Humphrey Bogart és William Holden? Senki. Ennek ellenére az újabb verzió is megállja a helyét Julia Ormonddal, Harrison Forddal és Greg Kinnearrel (Isten ments!, A család kicsi kincse) a vezető szerepekben. Billy Wilder – egyébként Samuel Taylor színpadi darabját adaptáló – romantikus komédiáját Sydney Pollack az eredetei mesét megtartva, az 1990-es évek ízlésének megfelelően modernizálta és dramatizálta.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy milliomos család, Larrabee-ék. A fiatalabb Larrabeet, Davidet kizárólag a fényűző partik és a nők érdeklik. Bátyja, Linus ezzel szemben megrögzött munkamániás. A család sofőrje és Sabrina nevű, Davidbe halálosan szerelmes lánya együtt él velük a hatalmas családi birtokon. Miután Sabrina két Párizsban töltött év után, gyönyörű nővé érve hazatér, nemcsak David veszi végre észre, hanem Linus is…

Az eredeti verzió a rendkívül sokoldalú rendező, Billy Wilder (Alkony sugárút, Legénylakás, Van, aki forrón szereti) munkája. A fekete-fehér film legkiemelkedőbb vonása mégsem a kreatív történet, hanem a szerelmi háromszöget megjelenítő sztárok alakítása. Audrey Hepburn (Álom luxuskivitelben, My Fair Lady, Római vakáció) szépségével és bájos, nyílt naivságával minden pillanatban beragyogja a képernyőt.  Abban egy pillanatig sem kételkedünk, hogy mindkét testvér beleszeret, azon viszont már annál inkább csodálkozunk, hogy miért nem vette őt David korábban észre. Az általában kemény fiúkat játszó Bogart (Casablanca, A máltai sólyom, A Sierra Madre kincse) ebben a filmben megcsillogtathatta érzékeny oldalát, míg a gondtalan playboy bohókás jutalomjátéka a nevetésért felelős William Holdennek (Híd a Kwai folyón, Hálózat) jutott.

A színészi alakítások ugyanakkor a Sydney Pollack (A lovakat lelövik, ugye?, A keselyű három napja) rendezte verzióban is hitelesek. Harrison Ford (Cowboyok és űrlények, Ébredj velünk)  kapta a legnehezebb szerepet az egyszerre fegyelmezett, kötelességtudó, de szabadabb életre vágyó idősebb testvér megszemélyesítésével. Míg Ormondnak (Egy hét Marilynnel, Temple Grandin)  jutott az a lehetetlen feladat, hogy vetekedjen Hepburnnel, de ő is meggyőzően formálja meg a bájos, naiv, de önmagára találó fiatal lányt.

A színészeken túl a romantikus hangulat megteremtéséhez mindkét filmben fontos szerep jut a zenének. Hepburn  az 1950-es években nagysikerű, La vie en rose című Edit Piaf slágert énekli, mivel Párizs óta rózsaszínben látja a világot. Az újabb verzió Moonlight című dalát pedig Sting adja elő. A számot film számára írt legjobb dalként Grammy díjra is jelölték.

sabrina-audrey1

Mivel az alaptörténet alapvetően mesei hagyományokon nyugszik – amit Sabrina keretező narrációja fel is erősít, igencsak érdekes megoldásnak tetszik, hogy a remakeben Sydney Pollack a hihetetlen történet valóságként való bemutatására törekedett. Az 1995-ös változat forgatókönyvében ezért kisebb-nagyobb változtatásokat észlelhetünk: Pollack például a drámaiság erősítése végett a komikus elemekből is rendre visszavesz. Sabrinának már nincs bosszúból Davidnek keresztelt kutyája.  A rendező eliminálja az eredeti verzióban gegekre kihegyezett apa figuráját, míg David menyasszonyának igazi, komoly személyiséget ad, orvos hivatással. Sőt kimarad Sabrina reménytelen szerelmében elkövetett öngyilkossági kísérlete is – ez az eredeti verzióban nem túl súlyos, inkább komikus jelenet Pollack „hitelesítőbb” verziójában elvesztette létjogosultságát.

Az újabb verzióban jóval nagyobb hangsúly kerül Sabrina Párizsban töltött időszakára és a lány átalakulására. Az eredetiben Hepburn kockás nyári ruhácskában és nagyestélyiben is ugyanolyan gyönyörű, míg itt Julia Ormond átváltozását megpróbálták a hollywoodi „csúnya lányok” elmaradhatatlan eszközétől, a szemüvegtől való megválással és egy új frizurával szemléltetni. Pollack jobban kiemeli a személyiség átalakulását is: míg Hepburn egyszerű szakácsnőnek tanult a francia fővárosban, addig Ormond már egy divatfotós asszisztense, ami jó magyarázatot ad a stílusa kifinomodására. (Bár a lány értelmességét hangsúlyozó eszköz – az apja egyedül amiatt lett sofőr, hogy több ideje maradjon könyveket olvasni – talán túlzás.) Többször elhangzik a „megtaláltam magam Párizsban” mondat és a város egyenesen az önkifejezés idealizált szimbólumává válik. A frissebb verzió jobban elmélyíti Linus karakterét is. Harrison Fordnak már nem csak azzal kell szembenéznie, hogy neki is van szíve, de mivel a munkamániás életfilozófia  jóval negatívabb színezetet kap, így azon is felül kell kerekednie.

Érdemes megjegyezni, hogy a Sabrina-filmek akár melodrámává is válhattak volna, hiszen két testvér harcol bennük egy nő szerelméért. Sőt, akár társadalmi melodrámává is, hiszen (két) milliomos, felső osztálybeli férfi szeret bele a sofőr lányába. Ezért is tűnik jelentékenynek, hogy Sabrina saját társadalmi alsóbbrendűsége miatti aggodalmára mindkét verzióban következetesen ugyanazt a választ kapja az érettebb férfitól. Az 1954-es Linus reakciója: „Ugyan, ez a 20. század”, míg az 1995-ös Linus száját a következő mondat hagyja el: „Ugyan, ez a 90-es évek.” Mindegy hányat írunk, a szerelem útjában Hollywood szerint nem állhatnak társadalmi előítéletek.

Hamupipőke álma mindkét esetben a herceg megtalálása. Ha viszont a két filmet egymás után nézzük meg, felvillan egy halvány reménysugár arra, hogy azért Hollywoodban is változnak a női szerepek.

(A cikk megszületésének apropója, hogy Sydney Pollack Sabrina című alkotása újra elérhetővé vált dvd-n!)

Simor Eszter

Egyszer egy tanárom azt írta valahol, hogy „mezei kritikus” bárkiből lehet. Az ELTE média szakán tanítják a kritikaírást, utána már csak egy kis kultúra kellene a véleményalkotáshoz. Ezek szerint a média szak elvégzése után mezei kritikusnak talán már nevezhetem magam, most egy kis kultúrát igyekszem magamra szedni. Talán egyszer leszek igazi újságíró is.

Filmek: Az abszolút kedvencek nálam a dánok. Főként Lars von Trier, Anders Thomas Jensen, Susanne Bier, Lone Scherfig, de bármi, amit a dogma mozgalom követett el, vagy amiben Mads Mikkelsen szerepel. A „legek” közül Alfred Hitchcock, Stanley Kubrick és Tarr Béla. Új kedvenc Ulrich Seidl. Mostanában az emberi lélek legmélyebb bugyraiba hatoló, metafizikai kérdéseket boncolgató filmek vagy a „háromzsebkendős” melodrámák.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés