Magazin

Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál – Harc a hegyekért

Harc a hegyekért

Idén második alkalommal kerül megrendezésre az Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál 2012. május 11-től 16-ig az Izraeli Kulturális Intézet és az Odeon Lloyd Mozi közös szervezésében. A fesztiválon nyolc film tekinthető meg, különböző, de minden esetben aktualitással bíró témával.

Igal Hecht 45 perces dokumentumfilmje, a Harc a hegyekért a Jordánia nyugati partjának hegycsúcsain élő zsidó telepesek életén keresztül mutatja be az arab-izraeli konfliktus jelenlegi helyzetét. A hegyi telepesek nem kisebb feladatot vállalnak, minthogy életet és közösséget teremtsenek egy szórtan zöld, inkább sziklás sivatagi vidéken. A házak egyszerűek, mondhatni minimalisták: OSB lapokat szögelnek össze házfal gyanánt, s ugyan később kerül bele áram és gáz, de ennek ellenére többször eszembe jutottak a Csoda Milánóban című Vittorio de Sica film bizonyos jelenetei. Kicsit úgy élnek itt, mint ha hippik lennének – legalábbis az egyik zsidó így nyilatkozik az interjúban. Csakhogy ez az ember pisztolyt hord magánál (és azzal védi a szabadságát), mivel a házra, amelyben él, nem kapott sem lakhatási, sem építkezési engedélyt. Vállaltan viszont ez  lenne a fő cél: itt maradni és minél több embert idehozni, hogy aztán már annyira itt legyenek, hogy ez ne lehessen kérdéses többé.  „Isten neve ma már kevés ingatlanközvetítőnek.” – hangzik el a megjegyzés egy esti beszélgetés során, s utána a súlyos érvek mind történelemre és vallásra hivatkozva. A filmben jóformán csak zsidók szólalnak meg, nagyrészük telepes, vagy telepvezető, vagyis olyan személy, akinek a feladata egy újabb telep beindítása. Az egyik hölgy németeknek is tart népszerűsítő előadást a projektről, másikuk Amerikából jött vissza, hogy szeretett földjén élhessen, a harmadik pedig sok tapasztalattal bír, sokat látott és lelkesedése mit sem változott az évek során.

Igal Hecht filmje lenyűgözően tudja közvetíteni azt az erőt, amivel a harc folyik a hegyekért, csakhogy az egyoldalú felszólalások, buzdító monológok miatt már-már propagandisztikus hatást kelt. Nem keres választ az arab-izraeli konfliktusra, csupán bemutatja a hegyre települőket: hogyan élnek, mi a motivációjuk. S mindez azért érdekes, mert az elemző jelleg hiányának ellenére is, ezen pár megszólaló segítségével, megérthetünk a világot mozgató erők közül párat.

Harc a hegyekért (The Hilltops)

rendező: Igal Hecht, 2011

A fesztivál további programja itt olvasható.

 

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com