Magazin

A párhuzamok a jelenben találkoznak – Három dokumentumfilm a sajtószabadság eltiprásáról

fack-this-job-verzió

A sajtó szabadsága sosem egyik pillanatról a másikra ér véget, mégis vannak olyan ikonikus momentumok, amikor hirtelen mindennél világosabb a hatalom szándéka a független média felszámolására. Az idei Verzió Filmfesztiválon három film is ilyen pillanatokra koncentrál egészen más eszközökkel.

Ha valahol Európában, akkor Magyarországon nem kell bemutatni azt, milyen az, amikor a hatalom rászáll a médiára. Az elmúlt évtizedben a politika félelmetes erővel támadta meg a független sajtót. Totális átalakuláson esett át az Origo, az Index teljes csapata felállt az állami nyomás hatására, megszűnt a Népszabadság, elnémult a Klubrádió – a sort a végtelenségig lehetne folytatni. És az ember érzi, hogy tényleg nincs vége: mintha csak idő kérdése lenne, mikor hallgat el még több médium. Az, hogy milyen lesz a vége, leginkább napjaink Oroszországa mutatja, ahol gyakorlatilag már nem létezik független sajtó.

Az idei Verzió Filmfesztiválon három film mutatja be a folyamat különböző állomásait. A f@ck this job az utolsó szabad orosz tévécsatorna hattyúdalát idézi meg. Az Egy újságíró meggyilkolása Szlovákiába kalauzol el, ahol 2018-ban brutális kegyetlenséggel kivégeztek egy oknyomozó újságírót és menyasszonyát. A Golgota az Amur partján pedig napjaink Oroszországában egy vlogger életének megtörését meséli el. Bár a három dokumentumfilm témájában hasonló, az alkotók egészen más eszközökhöz nyúlnak, így a kiállásuk és következtetésük is eltér. A párhuzamok viszont itt, a jelenben találkoznak egymással.

A remény halt meg utoljára

Időben a f@ck this job távolodik el a leginkább a mától. A film 2008-ban kezdi el mesélni a Dozhd TV történetét. A kétezres évek Oroszország fellendüléséről szóltak, és ebben a konjuktúrában úgy látott, hogy keleten valósul meg az amerikai álom: Natalja Szindjeva feleségül megy egy gazdag orosz üzletemberhez, és a segítségével tévécsatornát indít. A korai időszakot esetlenség és bénázás jellemzi, idővel azonban a fiatal csapatból álló szerkesztőség egyre jobban beletanul a tévézésbe. Először nyitott és toleráns szellemiségével emelkednek ki (a szerkesztőségbe nyíltan meleg férfiakat is felvesznek), az igazi fordulatot azonban éppen az alapító-tulajdonos naivitása hozza el. A Dozhd TV ugyanis egyre gyakrabban nyújt egyedüliként hiteles tájékoztatást az Oroszországban folyó eseményekről – többek között a 2011-es választást követő tüntetésekről.

A f@ck this job érzékletesen meséli el azt a folyamatot, ahogy a hatalom egyre ravaszabb eszközök segítségével fullasztja meg a csatornát. A tüntetések idején a riporterük letartóztatása egyértelmű jele a sajtószabadság korlátozásának, később azonban az állam már puhább eszközökhöz nyúl: megfenyegeti a hirdetőket, utasítja a kábelszolgáltatókat, hogy szedjék ki a csatornát a kínálatukból, vagy épp verőembereket küldenek az újságírókra. Ezek egyike sem bizonyítható közvetlenül az ország vezetésére, mégis egyértelmű a mögöttes szándék.
És még nem is ez az igazán lesújtó a Dozhd TV történetében, hanem az, ahogy a remény kihalása megöli a szerkesztőséget. A nyakukon egyre szoruló hurok lassan, de biztosan felőrli a stáb tagjait. Ahogy a hatalom egyre jobban megszilárdítja a helyzetét, úgy válik egyértelművé mindenki számára, hogy ádáz küzdelmük semmit sem ért – és ezt az érzést még a legerősebb újságírói hivatástudat sem képes felülírni.

Volt egyszer egy jobb világ

Az orosz szabadság gátlástalan eltiprása mára talán senki sem ér váratlanul, az azonban, hogy hasonló dolog Szlovákiában megtörténhet, már igen. Márpedig 2018-ban északi szomszédunkban különös kegyetlenséggel meggyilkolták Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát otthonukban. Az esemény nem várt fordulatot hozott a szlovák belpolitikában, a botrány hullámai előbb a kormányt mosták el, később pedig a legfelsőbb hatalmi körökben hullottak a fejek. Ezt a folyamatot meséli el az Egy újságíró meggyilkolása.

A film legnagyobb erénye az események pontos rekonstrukciója. Három szálon mutatja be a történetet, amelyek közül a személyes szál a legerősebb: szülők, testvérek mesélnek a rendkívül fiatal (mindössze 26 éves) áldozatokról, a tervezett esküvőről, amelyből aztán temetés lett. Felkavaró látni azt a kegyetlenséget, amellyel a gyilkosok leszámoltak az oknyomozóval, akinek egyetlen bűne az volt, hogy az ország egyik vezető maffiózójáról tárt fel információkat.

A politikai vonal e kegyetlenség tükrében válik különösen felháborítóvá.

A szálak a legfelsőbb körökig vezetnek a szlovák politikai elitben, a társadalom viszont csak a gyilkosság hatására nyitotta fel a szemét. Emlékszem a tiltakozó tüntetésekre: Németországban dolgoztam egy projekten szlovák kollégákkal, akik azért siettek haza a hétvégére, hogy még odaérjenek a tüntetésekre – végül ezek hatására mondott le előbb a belügyminiszter, majd a kormányfő. Aki még lemondása előtt Soros Györgyöt okolta az eseményekért, az állami stabilitás megbillentéséért.

Az Egy újságíró meggyilkolása nekünk, magyaroknak két okból is különösen sokkoló: egyrészt a túl sok párhuzam miatt, ami a hatalom és a maffia összefonódására utal, másrészt pedig azért, mert tudjuk, érezzük, hogy ez nálunk is bármikor megtörténhet. A tavalyi Pegazus-botrány épp erre adott kézzelfogható bizonyítékot: kiderült, hogy az állam oknyomozó újságírókat is megfigyeltet. Az Origo tulajdonosváltását annó az hozta el, hogy egy újságíró megírta Lázár János cseh magánútját, amelyet állami pénzből finanszírozott. A HVG hetilap utcai plakátjait azt követően tüntették el az utcáról, hogy a médium feltárta Rogán Cecília ügyeit. A Népszabadság azt követően szűnt meg, hogy a lap megírta Rogán Antal helikopteres esküvői látogatását. Politikai indíttatású újságíró-gyilkosság azonban Magyarországon még nem történt.

Sztárújságíró rovat és rivalda nélkül

A f@ck this job rózsaszín neonnal feliratozza az idő múlását, és narrátorral kíséri az eseményeket. Az Egy újságíró meggyilkolásában a történet által érintett személyek – rokonok, kollégák, ügyvédek – a kamerába beszélve mesélik el a gyilkosság körülményeit. Velük szemben a Golgota az Amur partján néma marad: nincs elbeszélő, nincsenek megszólalók. Csak egy főhős, aki ízig-vérig kisember.

Oroszország távol-keleti régiója a világ egyik leggyorsabb ütemben elnéptelenedő vidéke. Elsősorban a szegénység és a munkanélküliség elől menekülnek innen a helyiek. Viktor Toroptsev azonban imád itt élni. Igazi patrióta, akit mélységesen elborzaszt szeretett élettere lepusztulása. Aggályainak, panaszainak pedig hangot is ad: elindít egy YouTube-csatornát, hogy elmondja, mindezért kik a felelősek.

A kritikát azonban nem tűri a hatalom Oroszországban, a Távol-Keleten sem – még akkor sem, ha az egy szerencsétlen kisembertől jön.

Toroptsev története a filmhez hasonlóan csendes: nincsenek benne nagy, drámai pillanatok, és a főhős sorsának súlya sem mérhető a Dozhd TV-hez vagy Jan Kuciakhoz. A visszafogott és letisztult eszköztár bizonyára sokakat eltántorít vagy adott esetben ellankadtat. Mégis a Golgota az Amur partján jut a legtovább az emberi összetevő megértésében.

A három film ugyanis hasonló témát mutat be, de a másik két, látványosabb és hangosabb doku megáll a felszínen. Mivel nézőpontjuk morálisan sokkal jobban igazolt, ezért a fókuszuk nem az emberre irányul, hanem az őket körülölelő világra, azon belül is a nagypolitikára. A f@ck this job ebből a szempontból az, amelyik a leginkább mellélő: erőlködve próbálja megérteni és megértetni a tévét alapító Natalja Szindjevát, ez azonban látványosan nem sikerül neki – igazán nem derül ki, mi hajtja a történet kulcsszereplőjét.

Ezzel szemben a Golgota az Amur partján mer összetett lenni: bemutatja azt is, ahogy a hirtelen jött népszerűség hatására Toroptsevben egyfajta messiástudat fejlődik ki. Nem ítéli el emiatt főhősét, mégis megmutatja ezen történetek kettősségét: ahogy a nagyobb jó érdekében feláldozza családját, mikrokörnyezetét a központi karakter. Egyik alak sem érdemelte meg azt a sorsot, amelyet a hatalom kijelölt – ezzel az állítással egyik sem film sem vitatkozik. De csak a Golgota az, amely képes árnyalni ezt a képet azzal, hogy a rivaldafény káros hatásaira is elejt egy-egy csendes megjegyzést. A különböző dokumentumfilmes eszközök és az eltérő üzenet pedig igazán akkor tud kidombordni, ha az ember időben egymáshoz közel nézi meg a filmeket.

A filmeket a Verzió Filmfesztiválon lehet megtekinteni. További cikkeink az eseményről itt.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!