Magazin

Hová tartozom? – Cinefest zárónap

A Cinefest zárónapján három mozgókép főhősének is problémája akadt az öndefinícióval. Míg a brit Idegen arcok tinédzserkorú népi hőse földönkívüli invázió közepette vesztegel az alvilág és a zord munkáslét határán, addig az ausztrál Animal Kingdom kamaszsráca a családtagjaiból álló bűnbanda és a korrupt zsaruk urbánus törzsközösségei között kutatja otthonát. Az érdekfeszítő című amerikai függetlenfilm, a Martha Marcy May Marlene nőalakja pedig egy igéző szektavezér kommunája és a burzsoázia közhelyes berendezkedése közti ingában veszti el józaneszét.

E három nagyjátékfilm is helytállóan bizonyítja, hogy a Cinefest szervezői évről évre megtalálják azokat az alkotásokat, amelyek a globális hype vagy azonnali kult-státusz ellenére még nem juthattak el Magyarországra. Az Idegen arcokat zsáner-hibrid volta és a Haláli hullák hajnala producereinek felemlegetése helyezte az egész világon a „várós” filmek közé, az Oscar-jelölésig jutó Animal Kingdom Tarantino-favoritként került az érdeklődés középpontjába, míg a Martha Marcy May Marlene a Sundance fesztiválon megkaparintott legjobb rendezés díja mellett az Olsen-ikrek kishúgának, Elizabeth Olsennek kiváló alakítása folytán is felhívta magára a figyelmet. Szerencsénkre ezúttal a hype sem volt csalás és ámítás, mindhárom mozgókép megérdemelte, hogy a magyar közönség előtt is bemutatkozzon, s sajnálhatja az a filmrajongó, aki a lemaradt a vetítésükről. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az Animal Kingdom a Mokép jóvoltából október 20-ától, míg a Martha Marcy May Marlene a Budapest Filmnek köszönhetően 2012 februárjától a hivatalos forgalmazásban is megtekinthetővé válik.)

Joe Cornish elsőfilmje, az Idegen arcok meglepően rétegzett alkotás, amely a sci-fi, a horror és a gengszterfilm műfaji eszköztárának maradéktalan vegyítése mellett a társadalmi mondanivaló terén is jelesre vizsgázik. Az eszement sztori szerint földönkívüli lények támadják meg egy dél-londoni munkásnegyed közösségét, s az invázió megállítása az azt még időben észlelő, züllött tinikre hárul. Amellett, hogy a hibátlanul összeválogatott gyerekszínészek lélegzetelállítóan formálják meg szerepüket, a kultikus elismerés elsősorban annak köszönhető, hogy Cornish rendkívüli arányérzékkel téblábol a realitás és a fikció határán, s képes olyan merész húzások véghezvitelére, mint mondjuk egy-egy tinédzser szereplő lemorzsolódása az ostromállapot beálltakor. A háztömb megvédésére hivatott csapatért ráadásul nem is olyan könnyű szorítanunk, ugyanis egytől-egyig antihősként ismerkedünk meg velük: fiatalkorú bűnözőként egy magatehetetlen ápolónőt fosztanak ki az éjszaka közepén. Az olykor meglepően brutális mészárlások közepette a gyerkőcöknek azonban a hétköznapi valóság rémképeivel is szembe kell nézniük, s szépen lassan valamennyi figuráról kiderül, hogy a szűkölködő munkáslét körülményeinek áldozatai. Nem is mindig könnyű eldönteni, hogy a polgári rend elfogult őrzői, a nyomukba eredő drogkereskedő, vagy a sötétbe burkolózó szörnyek jelentik-e rájuk a legnagyobb veszélyt. A szereplőket változatosabbnál változatosabb szituációkban megmozgató cselekménybe így kerülhetnek a szociális problémák és az előítéletesség mellé olyan, a közbeszédben kevésbé sarkalatosan felbukkanó jelenségek, mint pl. a szegénységben vagy elnyomásban tengődő lakosság által gyártott összeesküvés-elméletek. Az egyik remekül megírt monológ szerint ugyanis a kormány küldte az űrlényeket a munkanélküliség komplett felszámolására. Cornish kissé didaktikus, ám a műfaji közegbe hézag nélkül beágyazódó megoldást is felkínál: a beszédesen Mózes névre hallgató, fekete árvafiúból, a (szörny)gyilkosság vérével való elszámolás során nemcsak hogy népi hőst farag, de a példája szülte exodushoz a brit lobogó képében még az államapparátust is segítségül hívja. A földhözragadt közlendő miatt örömteli igazán, hogy az Idegen arcok korántsem olyan humoros alkotás, amennyire a trailer beharangozta, bár a szlengben megmutatkozó poénhalmok okán esetenként a karfát is megcsapkodhatjuk.

A humor az a tényező, ami az ausztrál Animal Kingdomból teljesen kiveszett, David Michod gengszterfilmjét a zsigeri félelem hatja át. Nem véletlenül, hiszen egy rablóbanda felszámolásába csöppenünk bele, amit a rendező egy drogfüggő édesanyja elvesztésével gyökértelenné váló kamaszfiú szemével láttat. Joshua a nagymamája szoknyája alá kerül, közvetlenül a mindenkori normákat csak ímmel-ámmal elsajátító nagybátyjai mellé, s az első pillanattól azon tevékenykedik, hogy miként lazíthatna a családi béklyó szorításán. Michod a família működésére koncentrál, csaknem teljesen leválasztja azt az egyébként korántsem a társadalmi igazságosság szerint működő urbánus közösségről (korrupció, önbíráskodás), s időtlen térbe helyezi. Így világlik ki, hogy az emberiség elviekben törvényekkel és erkölcsi normákkal szabályozott életében nemcsak szabály- vagy törvénysértő kiskapukra lelhetünk rá, hanem a még mindig burjánzó törzsi kötelékekre is. A család matriarchális berendezkedése – Jacki Weavert Oscarra jelölték a „hangyakirálynő” szerepéért –, a gengszterbanda portyáinak felemlegetése, vagy a vérbosszú jelensége olyan természeti csendéletekkel ötvöződnek, amelyekben magától értetődőnek tetszik a paranoiás családtag vadászati hajtás során bekövetkező elhullása, vagy éppen egy női holttest hátsó udvarba való kihajítása. Michod univerzumában az erőszak olyannyira természetes megnyilvánulás, hogy az emberölések egyik pillanatról a másikra következnek be, s abban a percben, ahogy valamelyik karakter a testiség helyett – a rendező előszeretettel időzik el a fivérek gyermekded verekedésén – az érző oldalát is megvillantja, azonnali veszélybe kerül. David Michod és az antihősök parádés színészgárdája (Ben Mendelsohn, Sullivan Stapleton, Luke Ford és Joel Edgerton) a szó szerinti fejetlenségbe áthajló rémület érzékeltetéséből érdemel dicséretet.

A Martha Marcy May Marlene a félrevezető, ám a film ismeretében nagyon is sokatmondó cím ellenére egyetlen hölgyről szól, aki a nyitány során fejvesztve menekül el egy vidéki faházból, majd zavarodva hívja fel telefonon rég látott nővérét. Sean Durkin párhuzamos cselekményvezetéssel tárja fel a hősnő idegösszeomlásokban és testi szimptómákban is jelentkező paranoiájának okát; hol egy, az Egyesült Államok félreeső szegletébe eső szekta életvitelébe, hol egy középosztályhoz tartozó házaspár művi nyaralásába pillanthatunk bele. S meglepetésre a szerkezet szimplasága vált a tökéletes eszközzé ahhoz, hogy a hősnő valódi tragédiája, az otthontalanság kifejeződjön. Az erdei szabadban kibontakozó manipuláció veszélye és a piszkosfehér weekendházban leülepedő önámítás zavarba ejtő ellenpontjai egymásnak. A súlyos terheket magával hordozó lány felkavaró drámája nem véletlenül kapott a tengerentúlon „R” besorolást, ugyanis óriási lelki próbát jelent nézőjének, Elizabeth Olsen megosztó szerepével teljesen egybeolvadva pedig tovább borzolja a kedélyeket. Sean Durkin Amerika egy ki nem mondott problémájáról rántja le a leplet, mindamellett az amerikai álomnak is ád egy méretes ökölcsapást. A Martha Marcy May Marlene után kíváncsian várom, hogy mit tud majd mondani Kevin Smith (Red State) a szekták visszásságairól.

A három film láttán azt gondolhatnánk, hogy a Cinefest is öndefiníciós problémáktól szenved, a miskolci filmfesztiválra azonban ez korántsem igaz, hiszen évről évre, még a zord hazai viszonyok közepette is az egyik, ha nem a legigényesebben összeállított programmal rendelkező filmes mustraként él és virul.

Avatar

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya