Magazin

Ima és boksz – A Lefkovicsék gyászolnak forgatásán jártunk

Lefkovicsék-gyászolnak-Szabó-Kimmel-Tamás

Két órára betekinthettünk Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak családias hangulatú forgatásába. Beszámolónk.


Hirdetés

A kertes házak karéjában messziről feltűnik a nagy sürgés-forgás az egyik erdődűlői háznál. A nagy épület körül felállított óriási spot lámpák jelzik: itt forgatják a Lefkovicsék gyászolnak című filmet. Amíg a producerre várok, a tűző nap elől bekísérnek az alagsorban berendezett statisztaöltözőbe. A falon a Bajnok SE logója, a polcokon trófeák, a képeken bokszolók, kicsik és nagyok. Egy másik forgatási napon bizonyára ez a helyiség is egy jelenet helyszínét adja, hiszen a filmben Bezerédi Zoltán karaktere, Lefkovics Tamás bokszedzőt alakít. „A nulláról építettük be a házat Bobor Ágnes látványtervei alapján. Szinte minden szobában forgatunk” – erősíti meg a feltételezésem Felszeghy Ádám producer. És valóban, a legalsó szint másik helyiségének mennyezetéről bokszzsák lóg, eggyel feljebb, a nappaliban a minján (10 zsidó férfi gyülekezete) imádkozik, azzal szemben pedig Lefkovics Tamás dolgozószobája található. A kívülről nagynak tűnő házat a stáb kellőképpen megtölti, mozdulni is alig lehet Lefkovicséknál.

A történet szerint ebbe a házba érkezik haza a Szabó Kimmel Tamás által játszott Lefkovics Iván Izraelből.

Apa és fiú között a kapcsolat úgy megromlott, hogy Tamás a saját unokáját sem ismeri. Egy családi tragédia hatására viszont mégis egymásra lesznek utalva. Tamás felesége, vagyis Iván édesanyja halálakor a külföldön vallásossá vált fiú beköltözik édesapjához a süve, tehát a temetést követő hét napos gyász idejére. A bokszedző Tamás azonban messze nem követi azokat a rituálékat, amiket a fia igen, így ebből számos konfliktus és főleg humor fakad. A két világnak valójában nincs sok közös metszete. „A hidat az képezi szereplőink között, hogy a film végére megtanulnak családként működni” – mondja Ádám. „A rendező számára a legnagyobb inspirációt a környezetében látott diszfunkcionális családok adták” – folytatja. Breier Ádám (aki Kubában tanulta a filmezést) Csaba Bálint társforgatókönyvíróval „hosszasan dolgozott a koncepción. A történet végül az apa-fiú megbékélés körül forog, de a forgatókönyv korábbi változatai is a család valamely tagjainak kapcsolatáról szóltak.”

Lefkovicsék-gyászolnak-Breier-Ádám

A családénak, amelynek legfiatalabb tagját az Izraelben született Leo Gagel alakítja, akihez mindkét főszereplőnk szeretne kötődni és ehhez utakat találni. „A történetet az első pillanattól szerették a színészek” – magyarázza a producer. „Inkubátoros film révén nem az anyagi juttatás, hanem egyfajta küldetéstudat miatt vállalták. Saját ötleteket is hoztak és mélyen tanulmányozták a karaktereket.

[Szabó Kimmel] Tamás a rendezővel zsinagógába is ellátogatott, számos szakértővel konzultált, és a film kedvéért hosszabb szövegeket is megtanult héberül.”

Ezt az egyik jelenet felvételkor meg is tapasztalhattam, amikor a főszereplő a minján társaságában éppen a Kaddist, vagyis a gyászolók imáját mondja, természetesen héber nyelven. Szabó Kimmel Tamásra alig lehet ráismerni. Hosszú szakálla van, és tradicionális zsidó öltözéket visel, zakója alól kilátszanak az imaköpeny rojtjai, azaz a cicesz, cipőt pedig nem visel, hiszen a tradíció szerint a gyász idején mezítláb kell lennie.

Ilyen és ehhez hasonló apróságokat mesél a zsidó hitéletről az egyik mellékszereplő a másiknak. A minján tagjait alakító férfiak közül ugyanis a többség nem színész, hanem valóban a zsidó közösség tagja. „Az imaszíjon található két dobozka, bennük tórai idézetek vannak. Az egyiket a bal karunkra erősítjük, hiszen bal oldalt van a szív. A másikat a homlokunkra, hiszen amögött van az agyunk. Így összekapcsoljuk az agyat, a szívet és a kezünket, ami azt jelenti, gondolatainkkal, érzéseinkkel és tetteinkkel Istent szolgáljuk” – tudom meg. A következő felvétel során épp az imaszíj felhelyezését veszi fel a kamera, ami egy korábbi jelenet vágóképe lesz.

Lefkovicsék-gyászolnak-Szabó-Kimmel-Tamás-2

„Amit most látsz, az a hét napos gyász minden részlete, a filmben nem lesz ennyire sűrű a zsidó hitgyakorlat” – ezt már Ausztrics Andrea, a film másik producere mondja. „A hagyományokat modern kontextusban inkább vizuálisan szeretnénk megmutatni, nem pedig beszélni róluk.” Ekkor kezdünk el gondolkodni, hogy mikor készült utoljára magyar film, amiben a hétköznapi zsidó hitélet bármennyire is megjelent volna. Az utóbbi húsz évből nem jut eszünkbe egyetlen cím sem, nem úgy, mint holokauszttörténet: Saul fia, 1945, Akik maradtak, Evolúció. „Talán A napfény íze áll a legközelebb ehhez a filmhez, bár abban is hangsúlyos a holokauszt” – teszi hozzá Andrea.

A Lefkovicsék gyászolnak-ban sem kosztüm, sem pedig időbeni ugrás nincs, ráadásul a film alapvetően humoros,

így minden bizonnyal különleges módon közelít a hazai zsidó kultúrához. De persze az abszolút főszereplő a család. Maga a forgatás is családias, ha van is feszültség, nem látszik a stábon, holott a helyszínt adó ház környezete bizony megterhelő. A producer szerint a szűkös hely problémás a számukra, de a műterem sajnos nem inkubátorfilm-kompatibilis. A stábnak ráadásul az idővel is küzdenie kell. „A nehézség, hogy rövid idő alatt kell egy hosszú filmet forgatni” – fejti ki Ádám a kérdésemre válaszul. A film mindössze 23 nap alatt forog, amiből 17-et a már ismertetett házban töltenek.

Talán a szűkös idő, talán a gondolatok szabad folyása miatt, Breier Ádám rendező a földre guggolva már a következő napra tervezett jeleneteket magyarázza, miközben a berendezők a nappalin dolgoznak. A közös imának helyt adó szobában a bútorokból bunker lesz, amit Leo azonnal elfoglal, forgatás ide vagy oda. A következő jelenet egy montázs részét képezi majd, amiben az imára érkezők belátják, most a bunkerben történő játék árnyékában kell imádkozniuk.

A rövid látogatásból is pontosan látszik: a Lefkovicsék gyászolnak az elsőfilmes rendező szerelemprojektje. Breier Ádám minden energiáját a készülő filmjére áldozza, és nincs semmi, aminek ne szentelne elegendő figyelmet. „Azért sikerült minden felvételed?” – kérdezi tőlem két felvétel között. Talán a fényképész képességeimen lenne még mit csiszolni, de a forgatási nap értékéből ez semmit nem von le. 2023 őszén a Lefkovicsék gyászolnak a családi konfliktuson keresztül megpróbál némi humort is vinni a magyar mozikba. Az alkotók odaadásán a siker semmiképp nem fog múlni.

A filmről további információk a Lefkovicsék gyászolnak Facebook-oldalán olvashatók.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!