Magazin

Interkulturális remake – Szigorúan piszkos ügyek / A tégla

Elemzésem megírásakor nehezen kezelhető problémával találtam szembe magam – amely egyébiránt a hollywoodi remakek sajátos dilemmája –, holott a feladat egyszerűnek tűnt: hasonlítsunk össze egy tíz évvel ezelőtti hongkongi gengsztereposzt és annak négy évvel későbbi amerikai változatát, egy mára már homéroszi nagyságokban tündöklő eposzírótól! Martin Scorsese a Golden Globe-díj mellé végre begyűjtötte az Oscart is, A Tégla mégsem tekinthető az ő tökéletes verslábakon álló Odüsszeia-jájának – talán azért, mert már megírta a nagy művét, talán nem is egyet, s lehet, hogy az évek során művészi géniusza zeneszerzőből karmesterré szelídült.

A dilemmát az okozza, hogy Scorsese alkotása végeredményben nem lett rossz film, mégis elmarad ázsiai elődjétől, ez pedig sajátos paradoxont szül. Egy nemzetközileg elismert alkotó anyagi és művészi értelemben egyaránt sikeres filmje, teltházas vetítéseivel és dollármilliós bevételével talán még kultikussá is válhat, de ázsiai ikertestvére a nyugati nagyközönség számára szinte ismeretlen szerzők tollából – Wai-keung Lau, Alan Mak –, szinte ismeretlen színészek játékán keresztül egészen biztos, hogy a modern gengszterfilmek egyik halhatatlan példánya lett. Persze az ázsiai filmek rajongói számára Wai-keung Lau operatőr-rendező neve nem idegen a Chunking Express óta, mintahogyan az egyik főszereplő, Tony Leung Chiu Wai a Szerelemre hangolva címszerepétől kezdve sem nevezhető amatőr színésznek.

Azonos történet – eltérő kultúra

Egy már megszületett történet újragondolása nem idegen a tömegművészettől, sőt a populáris kultúrában a „mimézisnek” kitüntetett szerepe van. Az alapvetően piaci-ipari elveket szemelőtt tartó mozgókép számára a konvencionalitás érték. Minél könnyebben emészthető egy alkotás, annál nagyobb befogadó bázisra talál. Minél nagyobb befogadó bázisra talált, annál nagyobb valószínűséggel hasznosítják újra a receptet. Olykor csak egy-egy hozzávalót – kameramunka, vágás, főbb tematikai elemek… – tartanak meg és kreatívan kezelik az alapanyagokat, máskor viszont csak a tálaláson újítanak. Az elsőnek köszönhető, hogy a műfajok főnevesült formába érnek, a másodiknak, hogy egy már megszilárdult műfaj legsikeresebb darabjai elkerülhetetlenül kiüresednek, majd idővel újfent helyt adnak a reform elképzeléseknek. A Hollywoodon belüli stúdiófilmekfilmek sikerét elsősorban pénzben mérik, nem véletlenül az elsődleges célközönség a 26 év alatti korosztály. Kissé közhelyesen szólva, a csecsemőnek minden vicc új, így egy klasszikus film új köntösbe öltöztetve biztosabb sikerre számíthat, mint egy a trendekkel szembemenő, újító szándékú, friss elképzelés. Azonban a műfajok a különböző kultúrákban, a rengeteg közös vonás ellenére is magukon viselnek sajátos, az adott nemzetre jellemző társadalmi, politikai, vallási aspektusokat. Amikor a remake folyamat beindul, nemcsak új színészek szájára kell igazítani a dialógusokat, hanem egy eltérő gondolkodásmódú közönség számára is autentikussá kell tenni a történetet.

Hollywoodtól a Távol-Keletig

A legynagyobb számú célközönség számára a „könnyen emészthetőség”, a linearitás, a nyíltság erényként jelenik meg. Mindezek fel- és kihasználását lehet nem szeretni, de tévedés lenne hibaként kezelni. A forradalmi filmalkotások gyakran csak bizonyos szubkultúrák köreiben hatásosak. A Szigorúan piszkos ügyek nemcsak kulturálisan tér el a remaketől, hanem az alkotói magatartásban találunk alapvető különbségeket. Scorsese filmje a remake gyártás egyik legsikerültebb darabja, talán De Palma Sebhelyesarcújával lehetne egy lapon emlegetni, de egy nagyon fontos különbség van a két alkotás között. De Palma modernizált egy 1932-es fekete-fehér filmklasszikust, ezzel ellentétben Scorsese végsősoron klasszicizált egy minden elemében modern gengsztertörténetet.

A tégla a maga bostoni-ír maffiasztorijával tökéletesen simul a nemzeti és történelmi sajátosságokhoz, sőt a rendező attitűdjéhez is. A bűn ábrázolása mellett a magára maradt, társadalomból kitaszított egyén lelki vívódása az alkotó kedvelt motivumai közé sorolható. Scorsese nem követte el az amerikai remakek jellegzetes hibáját sem, és nem varázsolt happy endbe fulladó sikersztorit. Persze a sztárszínészek felvonultatása elengedhetelennek bizonyult egy stúdiófilm esetében, mégis megmaradt a történet tragikus végkifejlete, bár sokkal egyértelműbb és talán kissé ügyetlenebb epilógus zárja az ő meséjét, mint ázsiai elődjét.

Szigorúan piszkos ügyek legnagyobb erénye az arányokban rejlik. Egyrészt az akció, thriller, krimi és dráma műfaji elemeinek harmóniája nyűgözi le a nézőt, másrészt pedig a karakterekben és a történetben rejlő önellentmondások hatnak elementáris erővel. Illetve ezen ellentmondások végeredményben békés együttmozgása az, ami kitágítja a film konkrét történetét univerzális méretű igazságokká, olyan igazságokká, melyek nem csak a felszínt karcolgatják, hanem a hongkongi nemzeti identitástudat szerves részét képezik. Scorsese filmjében a történések nem emelkednek túl a gengszterfilm műfaji határain, az események a szereplők személyes lelki problémáivá süllyednek, és valójában nem sugallnak ennél többet.  A két pólusú világban jó és rossz között Scorsesenél nincsen átjárhatósag, míg az ázsiai rendezőpáros valójában arról mesél, hogy ez a határ soha nem is létezett.

Édes-savanyú csirke

A film szinopszisa a következő: Sam (Eric Tsang) az alvilág feje, és Wong (Anthony Wong Chau-Sang) rendőrkapitány megelégelve a másik fél rejtett ténykedéseit beépít egy fiatal téglát az ellenfél csapatába. A két újonc ugyanabban a kadétiskolában kezd, de Yant (Tony Leung Chiu Wai) egy fedősztorival kicsapják, hogy a Triádok közé állhasson és belső információval lássa el a rendőrséget. Az évek során mindketten eljutnak a ranglétra csúcsára. Yan a főnök személyes testőre, Ming (Andy Lau) pedig a belső ügyosztály első embere lesz. A robbanásig feszülő szituációban lassan megbomlik a szembenálló felek egysége és az őket irányító elme is. A jó emberek rossz oldalra kerülnek, míg a jó oldal rossz emberekkel keresteti a megoldást.

Ha a gengszterfilmek műfaji szempontjai szerint kezdünk vizsgálódni, egészen modern képet kapunk. A legszembetűnőbb különbség a klasszikus bűnügyi filmekhez képest, hogy nincs egyértelműen szétválasztható jó és rossz oldal. Nemcsak azért, mert mindkét közegben akad néhány rejtett élősködő, hanem mert egyik oldalon sincsen hibátlan, fedhetetlen karakter. Sam legalább annyira kihasználja a tégláját, mint Wong nyomozó a beépített emberét.  A drámai szál tovább erősíti ezt az ambivalenciát. A két főhös majd tíz évet tölt el az ellenség vonalai mögött, ami miatt akarva-akaratlanul, de a szerepjátszás valódi életük helyébe lép. Yant megrészegíti a sikeres, jóravaló élet gondtalansága, Minget pedig beszippantja az alvilág féktelensége. Morálisan mindkét főhős többször is elbukik. A végén pedig egyedül Yan éli túl a küzdelmet, de Buddha filmben is megidézett szavaival élve: „Az örök élet kínszenvedés a szakadatlan pokolban.” A taoista filozófiában az univerzum elválaszthatatlan kettőssége minden létező alapja. Jin és jang ellentétpárja folyamatosan küzd egymással, egyik sem életképes a másik nélkül. Ming és Yan, Sam és Wong, akció és dráma, naturalizmus és líraiság ellentétpárjai mind-mind egy olyan összetett világképből merítenek, amely az ázsiai kultúra sajátja.

T-bone steak

Scorsese munkája szintén magán viseli a kultúrális sajátságokat, de  attól válik gyengébbé, hogy szinte semmit sem hagy meg a kétértelműség kacskaringós útvesztőiből, és többé-kevésbé minden kanyart kiegyenesít. A legszembetűnőbb különbség a mellékszereplők és mellékszálak sokszorosításából fakad. Scorsese bár javarészt a 2002-es filmből merít, valójában az ázsiai trilógia mindhárom darabját felhasználja. A második rész ún. prequel vagyis előzményfilm az ifjú Yan és Ming története, a harmadik rész pedig az események közvetlen előzményeit és hatásait vizsgálta. Scorsese a második részből csak egy rövid jelenetet dolgozott fel, míg a harmadik részből a pszichológusnő és páciense kapcsolatát mentette át és bolondította meg azzal, hogy szerelmi háromszöget varázsolt Billy Costigan (Leonardo DiCaprio) a beépített zsaru, Colin Sullivan (Matt Damon) a beépített bűnöző és Madolyn (Vera Farmiga), a pszichológusnő között. Tovább gyengíti az eredeti történet hatásosságát, hogy a maffiavezér és a rendőrség oldalán álló vezetők a lehető legkevésbé sincsenek egy szinten. Jack Nicholson külön kérésére alakították Frank Costello alakját démonibbá. Ugyan Jack jól hozza a figurát, de a sátáni tekintet ára, hogy semmi nem marad az eredeti sztori kiegyenlített dualizmusából. Frank Costello hatalmasságát, csak úgy lehetett ellensúlyozni, hogy a jó oldalon két plusz mellékszereplőnk is van. A rendőrkapitány, Queenan (Martin Sheen) mellett találunk még egy nagydumás, „rossz zsarut”, Dignam (Mark Wahlberg) személyében és Ellerbyt (Alec Baldwin), aki a különleges csoport vezetője. Összességében viszont háman együtt sem tudják felülmúlni Nicholson alakítását, mi pedig egy pillanatra sem hisszük el, hogy egyenlő ellenfelek küzdenek meg egymással. A két beépített ember karakterében hasonló problémát vélek felfedezni. Mindkét színész tökéletesen játszik, bár Billy szerepe talán valamivel hálásabb. A megbomlott, inszomniától és nyugtatóktól szenvedő Billy karaktere páratlan alakításra ad lehetőséget, és értelemszerűen szimpátiánkat is ő nyeri el. Matt Demon, vélhetően rendezői utasításra megátalkodottabb ázsiai kollégájánál. Az eredeti történetben gyakorlatilag bármelyik hőssel azonosulni tudtunk. A tégla ezzel szemben a két főhőst leszámítva valójában egysíkú karakterekkel dolgozik. Nem véletlen, hogy a befejezésben Colinnak szükségszerűen bűnhődnie kell. Az epilógusban Dignam lazán fejbe lövi Sullivent, és ezzel véglegesen elvarrja a szálakat. Nincs buddhista idézet, sem univerzális öszefüggések.

Summa summárum

A hollywoodi filmek felépítése sokat változott a filmművészet kezdete óta. A műfajok kialakulása, azok keveredése, a különböző irányzatok kölcsönhatásai folyamatosan alakították a filmeket és a befogadó közönséget egyaránt. Akadnak nagy költségvetésű, egyedi elgondolású, és kivitelezésű stúdiófilmek is, de a mainstream a hagyományos elbeszélésnek, a lezárt, kerek történeteknek, egyszóval az átlagízlésnek kedvez. Scorsese filmje a maga nemében tökéletes feldolgozás. Az, hogy valakinek az ázsiai verzió tetszik jobban valójában szubjektív dolog. Az viszont már tény, hogy a Szigorúan piszkos ügyek filmnyelvileg, tartalmilag és ideológiailag is egyedi, különleges művészi elgondolásokból született, míg amerikai társa nem több egy jól sikerült másolatnál.

Avatar

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés