Armadillo az afganisztáni támaszpont neve, ahová a dán katonák megérkeznek. Önkéntes szolgálatra jelentkeztek, s ez alkalommal Janus Metz Petersen személyében egy őrült filmes is velük tartott.
A filmnek nincsenek különösebb politikai törekvései, az Armadillo esetében ugyanis nem lehet felfedezni további célt, mondanivalót, csupán azt, amit a látottak magukban hordoznak. A láttatást viszont remek dramaturgiai érzékkel, alázatos figyelemmel és olyan kameraállások bevállalásával teszi, amelyek bármikor az életébe kerülhetnek. De egyben emiatt lehet hosszan dicsérni a filmet: intimitása és jól szerkesztettsége miatt hangulatilag mintha játékfilm lenne. Az életszerű képek pedig az ismétlődő tábori feladatokon át, a gyerekes szórakozásokon keresztül egészen a csaták éles tűzharcáig terjednek.
A képek segítenek átélni az eseményeket, az értelmezést elindító kérdésekre azonban nem szándékoznak válaszolni. Az egyszerű körülmények között élő afgán civilek leginkább azt szeretnék, ha nem lennének ott a katonák, hiszen akárhogy is mondják nekik, hogy milyen célt szolgál a jelenlétük, néha egy-két golyó eltéved és valamelyikőjük kislányát, tehenét találja el. De a járőrözések folytatódnak, s több katonatársuk is életét veszti. Háború ez, válaszok nélkül. S ahogy elnézzük a fiatal önkéntesek arcát, felmerül, hogy nemhogy ebben a kérdésben nem tudnak nyilatkozni, saját létük mikéntje, miértje is óriási talány.
Armadillo
színes, dán dokumentumfilm, 100 perc, 2010
rendező: Janus Metz Pedersen
forgatókönyvíró: Kasper Torsting
Titanic Filmfesztivál, 2011
Szekció: Filmdokk
Vetítések:
