Magazin

James Bond legnagyobb zenéi – 1. rész

James Bond filmzenekoncert

daniel-craig-with-james-bond-007-collage2006-ban a Channel 4 olyan dokumentumfilmet készített a James Bond dalokról, melyben nézői szavazatok és toplistás helyek alapján határozták meg a 007-es dalok szubjektív ranglistáját. A műsor készítői az én gyűjteményem felhasználásával készítették el a programot, most a James Bond 60 filmzenei koncert kapcsán a magyar rajongókkal is szeretném megismertetni a szavazás végeredményét. Lássuk a lista alsó felét!

20. Polipka (1983)

Rita Coolidge All Time High című dala egy súlyos, sőt végzetes szabálytalanságot vétett a Bond-formula ellen. Hiába John Barry zenéje és Tim Rice szövege – ha a dal nem a film címét viseli, egy ilyen fékezett habzású balladának esélye sincs érvényesülni a slágerlistákon. Árulkodó adat, hogy az All Time High sokkal jobban muzsikált a rádiós lejátszási listákon, miután Seth MacFarlane tavaly a Ted egyik kulcsjelenetével rehabilitálta azt.

19. Moonraker (1979)

A Moonraker szintén a gyakorlatilag mérhetetlen toplistás szereplésének köszönheti gyenge helyezését. Shirley Bassey harmadik (egyben utolsó) Bond-daláról sokat elmond, hogy azt különösebben az énekesnő sem kedveli, élőben először egy walesi koncerten adta elő több, mint 25 évvel a film bemutatója után. Az album 159. toplistás helye is mutatja, hogy a Moonraker sem akkor, sem most nem hagyott mélyebb nyomot a rajongókban.

18. Thunderball (1965)

Meglepően hátul szerepel Tom Jones dala, aki a Bond-mánia közepén olyan erővel énekelt a tűzgolyóról, hogy a felvétel végén elájult. Az váratlanul alacsony helyezés egyik oka az lehet, hogy a dalt az utolsó pillanatban vették fel, mert John Barry eredetileg egy Mr. Kiss Kiss Bang Bang című számot képzelt el a főcím alá. Ezt végül a producerek egy előre sejthető indokkal utasították vissza: a dal nem a film címét viselte, ezért kellett újat írni.

https://www.youtube.com/watch?v=DREDV1yFOYs

17. The World Is Not Enough (1999)

Bár neve és korábbi munkássága alapján a Garbage nem tűnik tipikus választásnak, Shirley Manson mégis tökéletesen idézte meg druszája, Shirley Bassey szellemét. David Arnold első főcím alatt hallható Bond-dala talán a túlságosan friss élmény miatt nem kerülhetett előbbre a listán, esetleg az ártott neki, hogy a kiváló videoklip ellenére ma is sokan összekeverik a többi Goldfinger klónnal.

16. The Living Daylights (1987)

A Bond-producerek csupán egy ütemmel maradtak le az A-ha sikereinek csúcspontjáról, pont a Take On Me nyomán kérték fel őket az első Timothy Dalton film főcímdalának eléneklésére. Európában jól, Amerikában szinte sehogy sem szerepelt a dal – a felemás eredményre negatív hatással van a mindenki számára kellemetlen munkakapcsolat. John Barry zeneszerző később csak Hitlerjugendként hivatkozott a norvég zenészekre.

15. Licence to Kill (1989)

A Gladys Knight által előadott Licence to Kill szerzői (név szerint Narada Michael Walden, Jeffrey Cohen és Walter Afanasieff) a Goldfinger sikerét próbálták utánozni a második Timothy Dalton filmben, ám a tömény R&B máz ellenére a mintaadó mű túlságosan is jól hallatszott. Miután egy bírósági per megállapította, hogy a két dal nyitánya szinte teljesen ugyanaz, a három szerzőnek a Goldfinger íróival is meg kellett osztoznia a jogdíjakon.

http://www.youtube.com/watch?v=Pw8_LTu07Jo

14. The Man with the Golden Gun (1974)

A dal, amire szinte mindenki keserű szájízzel emlékezik vissza…. A zeneszerző John Barry három stresszes hét alatt írta meg a film több mint egyórányi kíséretét, a szövegíró Don Black cenzúrát próbálgató sorai a producereknek okoztak fejfájást, míg az előadó Lulu rekedten volt kénytelen előadni élete egyik legnagyobb slágerét. A dal a filmmel együtt bukott, ám a kendőzetlen camp miatt az aranypisztolyos férfi feljebb kúszott a toplistán.

13. Tomorrow Never Dies (1997)

Szintén az utolsó pillanatban született Sheryl Crow dala, mely a már szokásos utat járta be a toplista középmezőnyéig. David Arnold zeneszerző írt egy másik dalt Surrender címmel, a producerek megvétózták (igen, a dal címe ismét nem egyezett a film címével), és az adott pillanatban legnépszerűbb amerikai előadót kérték fel a dal megírására. A Tomorrow Never Dies végül a My Heart Will Go On árnyékába szorult, és elsüllyedt a toplistákon.

12. We Have All the Time in the World (1969)

Louis Armstrong életének utolsó felvétele nem a hagyományos értelemben vett főcímdal, az Őfelsége titkosszolgálatában romantikus montázsa alatt hallható. Bár a rajongók szívesen emlékeznek rá, a toplistás helyek tekintetében nem mindig állt jól. A filmbemutatójakor csak Olaszországban ért el eredményeket (miután egy befolyásos lemezlovas halálra játszotta a dalt), 1994-ben végül Angliában is élre kúszott egy jól sikerült Guinness sörreklám miatt.

11. GoldenEye (1995)

A Tina Turner előadásában készült Goldfinger klón igazi kettős áldás volt a filmeseknek. Egyrészt egy generáció számára ez „A Bond-dal” – de ez pont az a generáció, aki a népszerű videojáték miatt csak a GoldenEye-t ismeri a Bond-filmek közül. Másrészt mikor a Bono és The Edge által jegyzett sláger toplistás hódítása nem ismétlődött meg az óceán túlpartján, a GoldenEye legfeljebb azt bizonyította be, hogy már nincsenek tuti receptek a sikerre.

A toplistát a James Bond 60 filmzenei koncert show ihlette, mely 2013. július 19-én látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az estén Nic Raine dirigálja a Budapest Symphony Orchestrát, a dalokat Veres Mónika és Gájer Bálint adják elő. Jegyek itt foglalhatóak.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com