Jane Fonda másfél órán át beszélt a karrierjéről, életéről, miközben a világ különböző problémáiról is markáns véleményt mondott. A Cannes-i Filmfesztivál utolsó előtti napján zajló, könnyed színpadi beszélgetésen mi is jelen voltunk.
Tavaly Tom Cruise-zal találkozhattunk Cannes-ban, idén pedig az életműdíjat kapó Michael Douglas, az új kisfilmmel jelentkező Pedro Almodóvar, a meglepetésfilmet levetítő Quentin Tarantino és a különösebb apropót nem kínáló, de két nappal később az Arany Pálmát a győztesnek átnyújtó Jane Fonda ült ki a színpadra, hogy magáról meséljen. A 85 évesen is bomba formában lévő színésznőt először egy francia újságírónő faggatta a filmjeiről, majd a közönség is kérdezhetett. A beszélgetés során elsősorban az aktivizmusa domborodott ki, de többen arra használták fel a lehetőséget, hogy a személyes problémáikra kérjenek megoldást a sztártól. Fonda végig lelkes volt, nem jött zavarba, mindenről határozott véleménnyel nyilatkozott, tanácsokat adott, sőt, egy tőle anyagi támogatást váró kezdő rendezőt az első sorban ülő menedzseréhez irányított.
A kedélyes hangulatú beszélgetés olykor kaotikussá vált, hiszen – előre tudható módon – a moderátor franciául kérdezte Fondát, aki értette ezt (ugyanis első férje Roger Vadim francia rendező volt, akivel évekig élt az országban), azonban angolul válaszolt. Kivéve, amikor a francia kérdés hallatán ösztönösen ő is franciául kezdett bele a mondandójába, zavarba hozva a közönség azon tagjait, akik nem beszélik a nyelvet, de csak a kérdések kedvéért nem kértek tolmácskészüléket. Többször előfordult az is, hogy Fonda nem hallotta jól a kérdéseket – saját bevallása szerint nem hozta magával a hallókészülékét. Egy filmjére pedig egyszerűen nem emlékezett: a Sois belle et tais-toi! című feminista indíttatású dokumentumfilmben Delphine Seyrig francia színésznő-rendező húsz kolléganőjét interjúvolta meg, köztük Jane Fondát is, akire ezek szerint nem tett nagy hatást az 1975 körül forgatott anyag.
Férfiak gyűrűjében
Mint sok idősebb művész, Jane Fonda is szabadszájúan anekdotázott egykori kollégáiról, szinte kizárólag férfiakról. A Cat Ballouban vele játszó Lee Marivnról megtudhattuk, hogy folyton részeg volt, azonban az állandó túlórák miatt felemelte a szavát – nem önmaga, hanem a stábtagok érdekében. „Lee Marvin nem volt forradalmár, de volt szíve” – mondta Fonda. Hozzá képest Robert Redfordról azt emelte ki, hogy négy közös filmjükből három alatt szerelmes volt belé (hogy melyik volt a kivétel az Üldözők, a Mezítláb a parkban, A Las Vegas-i lovas és a kései Milyen hosszú az éjszaka közül, nem derült ki). Robert Redford jó ember, de mindig rossz kedvű – Fondának pedig időbe telt rájönnie, hogy nem vele van baja, hanem általában a nőkkel. Redford csókolózni sem szeretett, ellenben Alain Delonnal, aki A macskák című filmben volt partnere és akkoriban „a világ legszebb embere volt”.
Fonda hosszasan ecsetelte botrányos filmjét, a Barbarellát, amelyben a tudta nélkül került bele meztelenül, a bizarr akciójeleneteket pedig újra és újra fel kellett venniük, mert csak a muszterek megnézése után derült ki, hogy nem sikerültek – ő viszont olyan félénk volt, hogy józanul képtelen volt eljátszani a merész szekvenciákat. Ahogy a Barbarellát, úgy A zsákmányt is akkori férje, Roger Vadim rendezte – utóbbiról jóval pozitívabb emlékei vannak a színésznőnek. Azt mesélte, hogy a szerep által az édesanyjához is közelebb került, aki fiatalon öngyilkos lett, itt pedig az ő karaktere is megpróbálja megölni magát.
Szóba került Jean-Luc Godard és közös filmjük, a Minden rendben, illetve annak „folytatása”, a Levél Jane-nek.
Fonda az utóbbi kísérleti videoesszét „nárcisztikus bullshitnek” nevezte, Godard-ról pedig kijelentette, hogy filmesként csodálatra méltó volt, emberként korántsem – a cinefilekből álló közönség ezen a ponton nem tudta, hogyan reagáljon, néhányan tapsoltak. Kevésbé megosztó volt az Aranytóról szóló blokk: Fonda először színdarabként látta a történetet, amikor édesapja, Henry Fonda már súlyos beteg volt. Jane nem akarta, hogy az apja úgy haljon meg, hogy nem dolgoztak együtt, hamarosan pedig Katharine Hepburn is bejelentkezett, aki olyan jó tanácsokat adott a produkcióval kapcsolatban, hogy előbb-utóbb a harmadik főszerepet is kiharcolta magának. Jane Fonda számára a vele való közös munka és emberi kapcsolat lett a legnagyobb élmény a filmből: a szarkasztikus stílusáról ismert, könnyen parodizálható Hepburnről jó szívvel anekdotázott Fonda.
Szóba került az egyik leghíresebb szerepe, amit a Klute-ban játszott – Fonda eleinte úgy érezte, alkalmatlan a szerepere, mert próbaképpen elment egy bordélyba, ahol rá sem néztek a férfiak. Rá akarta venni Alan J. Pakulát, hogy adja inkább a szerepet Faye Dunawaynek, a rendező azonban kitartott a döntése mellett. Végül a francia Madame Claude-nál – a hírhedt kerítőnőről nemrég film is készült – talált rá a titokra: a lányok szépek és okosak voltak, nem mellesleg gyerekként mindannyiukat bántalmazták. A csúcsjelenetben is a bántalmazott és megölt nőkre gondolt, ami nem félelemmel, hanem szomorúsággal töltötte el. Élete során most először nem csak magára gondolt, hanem a nők tömegeire. „A francba, feminista lettem” – döbbent rá.
„Az utolsó pillanatban vagyunk”
A beszélgetés innen evezett át a közéleti szerepvállalás, aktivizmus területére. Miután a sok év házasság után szingliként megtekintett Vaginamonológok alatt a feminizmus „szétterjedt a testében”, Jane Fonda más forró témák felé is fordult. Amikor ráébredt, valójában mi folyik Vietnámban, háborúellenes aktivista lett, elkészítette a Hazatérés című filmjét, nem sokkal később a Kína szindróma pedig a nukleáris energia veszélyeiről szólt. Tanulságos kitérő volt, hogy a színésznő ekkoriban, a szervezkedések, tüntetések alatt úgy érezte: a hírneve falat húz közé és a társai közé. Míg ő privilegizált helyzetből került be ebbe a körökbe, a többiek egyszerű emberek voltak, akik bébiszitter felfogadása helyett a kisbabáikkal együtt tüntettek.
Fonda mégis azt mondta: az aktivizmus adott értelmet az életének, előtte szörnyen érezte magát a bőrében. Azt vallja, hogy azért volt képes „túlélni Hollywoodot” ennyi évtizeden át, mert mindig volt valami, amit a színészet mellett csinálhatott, a sztárság fokozódásakor például Vadimmal éppen Franciaországban élt egy padlásszobában. Utóbbi döntés segített abban is, hogy kilépjen apja árnyékából.
Jane Fonda csodálja, hogy majdnem 86 éves, de még mindig megkeresik filmekkel. Idén két filmje is kijött, tele hozzá hasonló öreg nőkkel (a Drukkernénik Rita Morenóval, Sally Fielddel és Lily Tomlinnal, illetve a Könyvklub – A következő fejezet Diane Keatonnel, Mary Steenburgennel és Candice Bergennel). Közülük Lily Tomlin a legrégebbi szövetségese: a Kilenctől ötig című filmbe azután hívta el őt, hogy színházban látta, ez lett Tomlin első filmszerepe – azóta pedig rengetegszer dolgoztak együtt. Fonda most mégis olyan filmekre vágyik, amelyek kihívást nyújtanak számára, de nincs ideje azon gondolkodni, hogy milyen egy ilyen film. Adják oda készen!
Mostanában ugyanis teljes erejével a klímaváltozás ellen küzd, ez tölti ki az idejét.
„Az utolsó pillanatban vagyunk” – mondta Fonda, majd kitért arra is, hogy a következő másfél évben nem tervez játszani, mert az amerikai elnökválasztásra készül. Szerinte nemcsak tüntetésekre, hanem a hatalom megszerzésére is szükség van: a megfelelő vezetők megválasztása által. Olyanokra, akik nem kapnak pénzt az olajlobbitól, ami a republikánus és a demokrata oldalon egyaránt probléma. A színésznő arra is rámutatott, hogy nem lenne klímaválság, ha nem lenne rasszizmus, illetve ha megszabadulnánk a patriarchátustól. Azt mondta, idővel rájött, hogy nem lehet külön kezelni a problémákat és csak az egyik ellen küzdeni, hiszen azok összefüggenek egymással. Amellett, hogy Adam McKay filmjeit ajánlotta, megoldási javaslatként az edukációt nevezte meg: befogadónak kell lennünk és olyanokkal is szóba elegyednünk, akikkel nem értünk egyet. Ha meghallgatjuk őket és megértjük a gondolkodásmódjukat, könnyen tágíthatjuk a látókörüket – Fonda szerint egy-egy ilyen áttörés igazán revelatív pillanat mindkét fél számára.
„Don’t let the fuckers get ya!”
Az esemény utolsó harmadában a közönségből érkező kérdések színvonala meredek zuhanásba kezdett, de néhányra mégis érdekes válaszokat adott Fonda. A siker titkáról azt mondta, hogy nagyon jól gazdálkodik az idejével, szigorú időbeosztás szerint él, valamint sokat segít, hogy nincs egyedül. A szépség kulcsa pedig az, hogy ne akarjunk máshogy kinézni, mint amilyenek vagyunk – a jó és sok alvás, evés, edzés mellett pedig a szűnni nem akaró kíváncsiságot emelte ki, amellyel a világot szemléli; miközben nem tagadta, hogy plasztikai műtétei is voltak és a sminkese is kiemelkedő.
Ez egyébként olyan téma, amelyről már többször, több helyen beszélt a színésznő, ahogyan arról is, hogy a női barátságok mennyivel mélyebbek, mint a férfiaké. Szerinte emiatt élnek átlagosan öt évvel tovább a nők: képesek őszintén beszélgetni, közel kerülni egymáshoz, segítséget kérni a másiktól, míg a férfiak nem – ám a végkövetkeztetése az volt, hogy változtatnunk kellene a világon, hogy a férfiak is merjenek így élni, a toxikus maszkulinitás mintáit eltörölve.
Ahogyan ebből is látszik, többen kikérték Jane Fonda véleményét vagy tanácsát aktuális közéleti kérdésekről, helyzetekről.
A #MeToo mozgalom utóélete kapcsán Fonda azt mondta, nagy változást hozott a világban, hiszen ma már a nők mernek beszélni az őket ért támadásokról, és ami talán még fontosabb, hisznek is nekik, hiszen ha elutasításra találnak, az tovább mélyíti a sebet, kétszeres traumát okoz. Persze ettől még a zaklatás nem szűnt meg – tette hozzá a színésznő. Szerinte az LMBTQ emberekkel kapcsolatos előítéletek ellen filmekkel és még inkább sorozatokkal lehet küzdeni, hiszen utóbbiak a személyes életterünkbe, az otthonunkba hoznak be olyan karaktereket, akik adott esetben mások, mint mi. Egy Hollywoodba készülő rendezőaspiránsnak pedig azt mondta: ellenségeket nem szabad szerezni, kapcsolatokat építeni viszont érdemes. „Don’t let the fuckers get ya” (kb. ne hagyd, hogy a rohadékok elkapjanak) – zárta a beszélgetést Jane Fonda.
További cikkek az idei Cannes-i Filmfesztiválról itt.
