Vajon kell-e megismertetni Woody Allent bárkivel? Szüksége van-e ismeretterjesztő kiadványra a világ talán legismertebb rendezőjének? Ezekkel a gondolatokkal vettem kezembe először a könyvet, aztán belelapozva arra jöttem rá, tulajdonképpen mindegy is. Elég, ha élvezzük, ami benne van. Én pont így vagyok a rendezővel is. Minden, ami Woody Allen.
„Mire gondolt a költő?” – sokaknak ez az első kérdése, ha olyan filmet látnak, amiben nem találják a Nagybetűs Igazságot, a Fő Mondanivalót. „Jó volt ez a film, de igazából mit akart üzenni?” – és noha legkiválóbb alkotásai során nem akarjuk feltenni ezt a kérdést, Woody Allennek azért vannak ilyen munkái.
Pedig nála éppen ezeket a felesleges kérdéseket kell elengedni.
Woody Allen filmművészetében van valami könnyedség, és ez az, ami Jason Bailey újságíró könyvéből átjön. Nem ez az első filmes alkotása az amerikai Flavorwire nevű művészeti portál szerzőjének. Korábban megjelent könyve a Ponyvaregényről igazi rajongói alkotás, de később American ID címmel kötetet szentelt a fekete komikus Richard Pryornak (ő volt például az egy süket és egy vak férfi nyomozását bemutató Vaklárma vak szereplője). Harmadik könyvével nagy fába vágta a fejszéjét, de úgy tűnik, nem nagyon csapott mellé. A Minden, ami Woody Allen címre hallgató kötet igazi „feel good” kiadvány, amit jobb lapozgatni, egyszerűen felidézni a régi filmélményeket, mintsem mélyre ható elemzéseket vagy szétszálkázott biográfiát várni attól, ami nem is akart sosem az lenni.
Sematikus rendezői arckép a borítón, amelynek egyik legjobb elgondolása a majdnem négyzet alakú kiadás: már kívülről üzen, hogy itt bizony a képek is dominálni fognak.
Teszik is: forgatási werk- és jelenetképek vagy hasonlók váltják egymást összeszedett filmkritikákkal, kulisszatitkokkal, beszámolókkal. És persze idézetekkel. Woody Allen-könyv nem létezhet Woody Allen-idézetek nélkül.
A könyvben a legjobb a jó értelemben vett szertelenség. Mentes mindenféle görcsös rend követésétől; látunk itt szentelve fejezetet filmnek, külön stílusnak, múzsáknak, életszakaszoknak. Mert noha az életmű valóban felosztható, sőt, maga a rendező is tett erre kísérleteket, a könyv mégsem akarja túlságosan strukturálttá tenni.
