John le Carrét, a huszadik századi kémirodalom egyik legnagyobb alakját 2008-ban a Times a huszonkettedik helyre rangsorolta az “50 legnagyobb brit író 1945 óta” című listáján. Mintegy húsz regénye magyarul is megjelent, nemrégiben pedig újra kiadták az 1993-ban írt Éjszakai szolgálat című regényét is.
A híres író „kémkarrierjét” fiatalon, 1952-ben kezdte meg, mikor is az oxfordi Lincoln College-ba beiratkozva – még David John Moore Cornwell néven – a tanulás mellett már az MI5-nak kémkedett szélsőbaloldali csoportokba beépülve. 1960-ban Bonnba helyezték át a külföldi hírszerzéshez (MI6), később politikai konzul lett Hamburgban, ahol már írói álmokat dédelgetett. 1961-ben jelent meg John le Carré álnéven az Ébresztő a halottnak, mivel az MI6 kötelékében nem publikálhatott a valódi nevén. Termékenynek bizonyult: a következő évben A Murder Of Quality címmel már a második regénye jelent meg, ezt követte 1963-ban A kém, aki bejött a hidegről, ami egycsapásra olyan világhírt szerzett számára, hogy 1964-ben hátat fordított a hírszerzésnek, és teljesen az írásnak szentelte magát. 2008. októberében a BBC Fournak adott interjújában John le Carré megnevezte az általa legjobbnak tartott regényeit, melyeket magyar fordításban is olvashatunk: A kém, aki bejött a hidegről, Árulás, A panamai szabó és Az elszánt diplomata. Az Éjszakai szolgálat nem volt a felsoroltak között, s talán nem véletlen.
A végtelen hosszúra nyúlt hidegháborús évek után a kémregény-íróknak új vizekre kellett evezniük, s nem volt ezzel másképp John le Carré sem, aki 1993-ban ezzel a nemzetközi fegyver- és drogcsempészet világáról írott regényével nyitotta meg a sort új tematikájú művei előtt. Jonathan Pine, a regény főhőse hajdani kommandós, aki a különleges szolgálat kötelékéből kilépve, egy nyugalmas svájci szálloda szolgálatában áll – itt találkozik először a vendégként érkező világpolgár gengszterrel, Richard Roperrel.
Fontos előzménye Pine történetének, hogy Svájc előtt Kairóban dolgozott szállodamenedzserként, ahol szerelmes lett a gyönyörű Sophie-ba, egy kegyetlen arab férfi szeretőjébe. Az arab „a világ leggonoszabb emberének” – ahogy Sophie nevezte őt –, a fegyver- és drogkereskedelem központi alakjának, éppn Richard Ropernek volt üzleti partnere. Sophie megkérte Pine-t arab szeretője fegyverüzletet tartalmazó listájának lemásolására és azok őrzésére. Pine azonban a fontos információt a brit titkosszolgálathoz juttatta el, amiért is Sophie-t meggyilkolták. Így, amikor a brit kormányhoz kötődő hírszerző ügynökség munkatársaként Rooke felkéri őt, hogy hagyja ott Svájcot és épüljön be Roper bűnszervezetébe, Jonathan bűntudattól és kalandvágytól egyaránt hajtva elvállalja a feladatot.
A regény két szálon fut, egyfelől nyomon követjük Jonathan Pine beépülését és halálos veszélynek kitett bizonyítékszerző akciósorozatát Richard Roper bűnszervezetében – ezenközben szerelembe esik Roper barátnőjével, Jes-szel. Ezzel párhuzamosan betekintést nyerünk mind az angol, mind az amerikai hírszerző szolgálatok belső szervezeti életébe, és nemzetközi együttműködésük szövevényes kapcsolathálózatába. A regény legfőbb erénye a kiváló karakterformálás mindkét főhős esetében, de a mellékszereplők is legalább olyan plasztikusak. Richard Roper, “a világ legelvetemültebb gonosztevőjének” alakja is példásan van felépítve. Hol vannak már azok az idők, amikor rosszarcú gonosztevők népesítették be a világot! Az igazi angol úriembert megtestesítő Roper elbűvölő stílusú, sármos férfi, nemének mintapéldánya. Jellemét az író odavetett félmondatai is jól megvilágítják. Arra a kérdésre, járt-e Roper egyetemre, az egyik hírszerző lakonikusan így válaszol társának: “Nem. Valószínűleg nem volt rá ideje, sietett, hogy minél előbb tönkretegye a világot.” Richard Roper azonban nem szimpla gengszter; ideológiával szolgál fegyverkereskedői tevékenységére, s ehhez tartja is magát: “A békét fegyverekkel lehet fenntartani”. Kérdés persze, hogy akkor a kábítószer mire való. De amíg Roper csak végzi a „dolgát” a világban, az igazi akciókat Jonathan Pine szolgáltatja, talán azért is, mert ellenfelénél bonyolultabb személyiség, s a történet végére jóval nagyobb változáson is megy át, mint a fegyverkereskedő.
A regény talán legérdekesebb része a „Tapadókagyló” hadművelet kezdetét jelentő legendaképzés, mert a titkosszolgálati tevékenységnek ez egy kevésbé ismert eszköze. Miután Leonard Burr, az angol titkosszolgálat vezetője is felkéri Pine-t, férkőzzön be Roper köreibe, hogy bizonyítékokat szerezzenek a tevékenységéről, Jonathannak fedőtörténetet, – szaknyelven szólva – „legendát” kell keríteni addigi zűrös életéről, mivel Roper rovott múltú figurákkal szereti körülvenni magát. Új identitásához új nevekre és új életekre van szüksége, így lesz először Jack Linden, majd Thomas Derek. Ahhoz, hogy beépülhessen, Pine-Linden-Dereknek kalandos és nemegyszer nyaktörő utat kell bejárnia különleges helyszíneken, Cornwall szikláitól Québecen át egy Karib-tengeri szigetig, hogy végül Panama dzsungelvilágában Roper társaságában szemtanúja legyen, és az angol hírszerzésnek adatokat szolgáltasson a legmodernebb haditechnikát felvonultató bemutatóról.
A regény kitűnően szemlélteti azt a folyamatot, melynek eredményeképpen a háromnevű kém vesztét majdhogynem a felvett szerepének „ráégése” okozza. Az angol hírszerzőszolgálat árulásokkal terhelt labirintusában Jonathan Pine-t, a „közeli megfigyelőt” legfelső szinten a legendában ráaggatott identitásával azonosítják, s veszni hagynák a „zűrös múltú bűnözőt”. A regény legnagyobb érdeme, ahogy John le Carré – még ha túlírtan is – pontos kórrajzát adja annak az elképesztő iránytévesztésnek, amely csakis egy elitista, rivalizálással terhelt, ugyanakkor kaotikus működésű szervezetben történhet meg.
Az Éjszakai szolgálat egyharmadát is kitevő lassú kibontakozás után a Jonathan Pine – Richard Roper – Jes között szerelmi háromszögként is kibontakozó akciósorozat fejezetei gördülékenyek, izgalmasak, és a köztük zajló események kellőképpen rejtélyesek és vérfagyasztóak. A könyv olvasását azonban befékezi, hogy az események hátteréül szolgáló angol és amerikai hírszerző szervek működésének bemutatása helyenként már-már követhetetlenül szövevényes és átláthatatlan. A rengeteg felbukkanó név, a hírszerző részlegek rivalizálása, vérre menő belharcaik nyomon követése a feljebbjutásért és a szűkös anyagi források elosztásáért, a Whitehall és Washington közötti „együttműködés” sötét játszmáinak kimerítő leírásai nehézkessé, és valljuk be, helyenként unalmassá teszik a regényt.
A történetvezetés két szála, az izgalmas és érdekfeszítő Pine-Roper párharc, valamint a háttérben munkálkodó angol-amerikai hírszerző szolgálatok működésének részletező bemutatásának fejezetei egyenetlenül váltakoznak, számos esetben megtörve a regény olvasásának ritmusát. Épp ezért gyanítható, hogy az Éjféli szolgálat protagorista-antagonista párharcra épülő története filmként talán érdekesebb lehet, mint regényként, mert a titkosszolgálatok működéséről szóló fáradságos leírásokat jól megformált alakokkal, lényegre törő párbeszédekkel és élvezetes akciókkal lehet kiváltani a filmben. Ebből a gondolatból indulhatott ki az AMC csatorna is, amikor hatrészes TV sorozatot készített a regényből, melyet idén mutattak be Hugh Laurie, Tom Hiddleston, Tom Hollander és Olivia Colman főszereplésével.
John Le Carré regényeiből számos filmet és filmsorozatot forgattak, néhánynak ő maga volt a forgatókönyvírója. Ezek közül a nálunk is ismertebbek: Kettős szerepben (1984), Oroszország ház (1990) A panamai szabó (2001), Az elszánt diplomata (2001), Suszter, szabó, baka, kém (2011).
