Aki azt gondolta, hogy John le Carré jóféle hidegháborús kémregényeket írt, de olyan nagyon múltszázadi már, az nagyot tévedett. Új regénye, az idén megjelent Törékeny igazság annyira friss, annyira aktuális, hogy leesik az ember álla. Nyolcvankét évesen élesebben lát a legtöbb embernél – sőt, mintha kicsit jövőbelátó képessége is lenne: a problémákkal kapcsolatban, amiket felvet, az elmúlt hónapok szinte minden hetében volt egy-két hír. Nemzetközi politika, konfliktusok, botrányok, hírszerzés – a 2010-es években, John le Carrétól.
Az író kémregényei attól olyan hitelesek, hogy maga is kém volt annak idején. A háború utáni világban. De hol van az már? Már egészen más módon kémkednek az emberek, mint akkoriban – leáldozott már a kicsempészett mikrofilmeknek, a szekrénnyi poloskáknak, meg egyáltalán, a nagy ellenfeleknek, a komcsi rosszfiúk meg a nyugati jófiúk szembenállásának. Egészen más trükkjei és lehetőségei vannak a hírszerzésnek – gondoljunk csak a Snowden-féle leleplezésekre. Hiába volt le Carré maga is kém – erről a szép új világról semmit sem tudhat, nyolcvankét évesen úgysem képes már követni a technikai csodákat, pláne azok közül is a titkosakat… Vagy mégis?
Le Carré trükkje az, hogy nem lovagol a technikán. Nem megy bele olyan részletekbe, amikben elveszne. Amit leír, belesző a történetébe, az reális, elképzelhető, de elnagyolt. Azért, mert technokrata megközelítés helyett az emberre, és információvadászat mögött álló egész rendszerre koncentrál. És ebben épp olyan jó, mint volt.
Ugyanolyan jól ír, ugyanolyan hidegen tárgyilagos módon boncolja szét szemünk előtt karaktereit, meg a világot, amiben működnek.
És ezek a karakterek – na, gondoltuk volna? – továbbra is a titkos akciók, sötét államközi titkok univerzumában mozognak. És emellett nagyon átlagemberek – nem James Bondok, hanem egy furcsa, unalmas, rengeteg körülményeskedéssel, adminisztrációval, és időnként nagy felelősséggel járó munkát végeznek.
A nyugdíj előtt álló Christopher Probyn ezek között is egy kivénhedt csataló – akit ráadásul eddig elkerült az igazi nagy csata. De a regény első fejezetében részt vesz egy gibraltári műveletben, aminek a célja egy terroristákkal üzletelő online casino fegyverkereskedő semlegesítése. Bár ő szinte csak hivatalnokként van jelen, mégis ez a legkomolyabb akció a könyvben – ahogy azt a kémregények mesterétől megtanulhattuk már, a puskaporszag és a fegyverdörgés nagyon messze áll a hírszerzés világától.
A gibraltári események után három évvel azonban olyan információk kerülnek napvilágra – vagy legalábbis főhősünk, Probyn elé – amelyek megkérdőjelezik, mi is volt a szerepe ezen a bizonyos gibraltári éjszakán. Egy nála egy generációval fiatalabb, és még hangsúlyozottabban hivatalnokként szolgáló fiatalemberrel karöltve próbálja kideríteni az igazságot – ez azonban valakiknek egyáltalán nem szolgálja az érdekeit…
Le Carré éppen úgy tartja a távolságot hőseitől, mint eddigi regényeiben, sőt néhány szempontból hasonló jellemű és típusú karaktereket használ, mint eddig. De a környezet körülöttük nagyon más, mint az eddigi regényeiben. A kétpólusú világ megszűnt, az ellenségkép sokkal homályosabb – és a magánvállalkozások, a hírszerzésbe beszivárgó alvállalkozók tovább „maszatolják” a képet. A privát és az állami szektor között ingázó funkcionáriusok problémája rengeteg más területen (és a hazai közéletben) is ismert. Aki már nem tud feljebb lépni állami karrierjében, az vált a magánszférába, aztán mikor a karrier megkívánja, visszalép – de már egy lépcsőfokkal feljebb és így tovább.
Ez már bizony a 21. század. De ahogy a hidegháború kémjátszmáiról nem nagyon lehetett jobbat olvasni John le Carré műveinél, úgy – legalábbis úgy tűnik – most sincs jobb nála. Aki James Bond -féle izgalmakra, kalandra és világmegmentésre vágyik, az csalódni fog. De aki olvasott már az írótól bármit is, az tudja, mire számíthat. Sőt, a Törékeny igazság sok szempontból még jobb is, mint a legtöbb más könyve. Nagyszerűen ír, ismeri a korlátait, és bensőségesen ismeri azt a világot, amit megmutat – és ez ráadásul most épp napjaink világa, az, ami körbe vesz bennünket, amit nap mint nap látunk, és amiről a hírekben nap mint nap olvasunk…
