Magazin Papírfény

Az Univerzum kényes egyensúlya – John Scalzi: A lázadás hangjai

Scalzi: A lázadás hangjai


John Scalzi: A lázadás hangjaiJohn Scalzi visszatért a világba, amit a nagysikerű Vének háborújával hozott létre. A tényleg nagyszerű sci-fiből trilógia lett, majd tetralógia – és, bár mind érdekes és jó volt a maga módján, azért belefárad az ember ugyanannak a csontnak a rágcsálásába. Hiába az újszerű megközelítések, az egyre újabb felvetett filozófiai, társadalmi és technológiai problémák, a világ fejlődése és a történet mindig izgalmas fordulatai, azért az, hogy Scalzi a negyedik kötetben konkrétan ugyanazt a sztorit mesélte el egy másik szereplő szemszögéből, amit a harmadikban olvashattunk, már jelezte, hogy kezd elfáradni ez a dolog.

Éppen ezért kellett most valami egészen másba belefogni. Otthagyjuk az eddig szereplőket – végre –, és egy kicsit előreugrunk az Univerzum történetében. Na, nem sokat – ott tartunk, hogy John Perry váratlan húzása (lásd Az utolsó gyarmat és Zoë története) elszakítja az emberiség eddig ágyútöltelék-utánpótlásként használt szülőbolygóját, a Földet az idegen fajok legnagyobb részével harcban álló Gyarmati Szövetségtől. Eléggé nyilvánvaló, hogy a gyarmatok a Föld nélkül nem sokáig bírják az idegen erők nyomását, ugyanakkor az eddig információktól és technológiától elzárt, „kőkorszakban” rekedt Földnek esélye sincs egyedül a rideg és kegyetlen Univerzumban – úgyhogy az eddigi „kizsákmányoló-áldozat” (?) szerepekből kilépve megindul egymás diplomáciai kerülgetése. Ráadásul ott van a színen a másik, értelmes fajokat tömörítő szövetség, a Konklávé, amiben vannak az emberiséget utáló és azzal szimpatizáló csoportok is – szóval itt egy sokoldalú, és sokserpenyőjű kozmikus mérlegről van szó, éppen a borulás határán. Egyensúlyozni kell tehát, fajok és emberiség, Szövetség és anyabolygó között, és bármilyen hiba végzetes lehet – az eddigi katonai szemlélet helyett a diplomaták kerülnek túlsúlyba az világpolitikában (akarom mondani világmindenség-politikában).

John Scalzi: A lázadás hangjaiNem kell azonban félni – bár egy diplomata-csapat változatos bevetéseit követjük nyomon, azért az akciók nem tűnnek el, ezt az is jelzi, hogy azért van egy katona is a csapatban, Wilson hadnagy személyében (igen, ez az a Wilson, aki már a Vének háborújában is feltűnt egy-két pillanatra). Minden egyes küldetés más-más nehézséget jelent, más a főszereplője az egyes epizódoknak – de szinte mindegyik egy rejtély egy-egy mozaikdarabkáját adja a kezünkbe. Van ugyanis egy áruló. Egy titkos erő, aki szabotőrökkel, titkos csapdákkal, gyilkosságokkal operál, homályosak a céljai, de az szinte biztos, hogy nem az emberiség javát szolgálja – és hőseink küldetéseiken sokszor bukkannak a nyomára, vagy épp menekülnek mesterkedései elől.

Voltaképpen egy novellafüzérről van tehát szó, aminek a szereplői véletlenül ugyanazok a karakterek. Najó, ezen kívül létezik az a bizonyos, egészet átfogó szál, de az annyira hajszálvékony, hogy szinte nem is létezik, nem is lyukad ki sehova, szóval inkább látszat, mint valóság. És bár a történetek általában jók, Scalzi humorral, izgalommal és – jó sci-fihez illően – komoly kérdések körbejárásával operáló stílusa továbbra is zseniális, de egy ilyen tessék-lássék összerótt „történethalomban” értelemszerűen előfordulnak gyengébb darabok is. Persze, Scalziról van szó, úgyhogy ezek sem rosszak. De az emberben felmerül a kérdés, hogy ennek így most nem sok teteje van – minek kellett ez az egész?

Az igazsághoz persze tudni kell, hogy Scalzi kiadója ezúttal új, járatlan utakon járt, pionérként új ösvényeket taposott ezzel a könyvvel. Azt találták ki, hogy az író elektronikusan publikálja az epizódokat, külön-külön, aztán majd meglátják, hogy összegyűjtve ezeket a sztorikat egy kötetbe, lesz-e elég érdeklődő, aki megveszi a könyvet. Így már talán érthetőbb, miért ez az éppencsak összefüggő epizódokból álló forma. És talán az is, miért nincs igazán íve A lázadás hangjainak.

A kísérlet ugyanis sikeres volt, berendeltek még egy „évadot” Scalzitól – ez is megjelenik majd egy kötetben, ha minden igaz. Eddig pedig az Agave Scalzi más írásait is szorgalmasan megjelenteti. Ez jó nekünk, mert kétségtelen, hogy ő a kortárs sci-fi nagy alakja – de tény, hogy az utóbbi két Vének háborúja-könyvéből az látszik, hogy hiába újít mindig, ez a sztori már kifulladóban van. Ennek ellenére persze nagyon várom a visszatérést ezekhez is – hiszen kíváncsi vagyok, mi lesz kedvenc hőseimmel, az emberiséggel, és még ha totális ponyvába csapna is át a sorozat (ami egyelőre semmiképp sem történt meg), akkor sem tudnék leállni róla, hiszen függővé tesz…

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com