A hetedik fiú című film – ami a Wardstone krónikák első és második kötete alapján készült – cselekménye után Joseph Delaney a Szellem múltját kezdte feltárni. Van egy tippünk, miért A Szellem titka az utolsó magyarra fordított rész a 13 kötetes regényfolyamból.
Ennek rögtön két oka is lehet. Egyrészt a roppant sablonos és kiszámítható történetvezetés: elindulnak, megsejtjük (értsd szánkba rágják), mi lesz a nagy kaland (azaz a regény végi nagy összecsapás), de addig még számtalan kis kalandon kell átesnie főhősünknek, melyek kapcsán egyfolytában olyan érzésünk van, hogy ezek egyetlen funkciója a finálé késleltetése. Másrészt pedig ami új vagy egyedi próbál lenni a regényben, az sokszor problémás, vagy legalábbis kétes megítélésű. És ami a legnagyobb baj, hogy ezek az elemek elsősorban a követendő példaként beállított Szellem tetteiben és módszereiben jelennek meg, ami – tekintve, hogy ifjúsági irodalomról van szó – ismét felveti a kérdést, hogy mit tanítasz a gyereknek.
Gondolok itt például a kizsákmányolt, pincében tartott, szinte rabszolgaként dolgozó, varázsszerrel identitásától megfosztott nőalakra, melynek szerepeltetése még akkor is merész húzás, ha egyértelműen boszorkányról van szó, aki egykor sok kárt okozott az embereknek. Vagy akár a Szellem azon módszerére, amellyel aktuális fő ellenfelének – a hozzá egyébként homályos és tisztázatlan szálakon kötődő Morgan-nek – állít csapdát, és amely annyira kegyetlen és alattomos, hogy ilyet maximum egy mindenre képes főgonosz karaktertől várnánk. Hab a tortán, amikor el is ismeri, hogy nem így kellett volna eljárnia a férfival. Mégis ezt az utat választotta.
És hogy milyen elemekkel töltötték ki az aktuális részben a szabásmintát? Az úti cél most épp Anglezarke mocsárvidéke, ahol a Szellem téli szállása található, és ahol egy rejtélyes kapucnis alak mindent megtesz, hogy megidézze a tél kegyetlen istenének tartott Golgoth-t. A feladat tehát adott, mielőtt azonban akár csak a közelébe kerülnének a nekromanciát (halottidézést) űző gonosznak, számos egyéb ügyet kell felgöngyölíteniük, kezdve azzal a kőhajító kobolddal, aki hosszú időre ágynak dönti a Szellemet, így Tomnak – megint csak nem túl meglepő módon – újra egyedül kell szembenéznie számtalan kihívással.
Ez persze még mindig tartogat izgalmakat, hiszen Tom csak most, a harmadik rész zárlatában ér első tanulóéve végére, de a kiszámítható történetvezetés – valamint a tudat, hogy további tíz részben kell főhősnek lennie – nem engedi, hogy tövig rágjuk a körmünket. Ráadásul sötétíti a képet a Szellem már említett jelleme, melynek kettősségét remekül példázza egyik regény végi bölcsessége, ami arról szól, hogy mindegy, ki milyen vallást követ, vagy, hogy követ-e egyáltalán valamilyet, hiszen amíg jó az ember, addig ez nem fontos. Ezzel csak egy gond van: a „jó” nagyon relatív fogalom, a sötét titkokat rejtegető Szellem szájából pedig egyáltalán nem hiteles ezt hallani.
Annyira nem fáj tehát a magyar nyelvű folytatás hiánya. Aki szeretné, angolul beszerezheti a maradék tíz kötetet, melyre ugyan tartogatott még megválaszolatlan kérdéseket az író, de félő, hogy a fennmaradt rejtélyek tálalása miatt még jobban húznánk a szánkat.
