Magazin

KAFF 2013: Ősbemutatón láthatja a közönség a Pannónia Anno című filmet

macskassy_portrait01-1Ősbemutatón láthatja a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál közönsége csütörtökön Szalay Péter kibővített formájában elkészült Pannónia Anno című filmjét, amely a Pannónia Filmstúdió történetének kronológiáján keresztül a magyar animáció nagy korszakainak és alkotóinak állít emléket.

„A cél az volt, hogy ne merüljön feledésbe egy olyan stúdió, amely valaha a világ három legjelentősebb animációs stúdiója közé tartozott” – mondta a Balázs Béla-díjas rendező.

A film a stúdió csaknem ötven évének kronologikus feldolgozására vállalkozott. „Tematikusan végigmentünk a stúdió korszakain, és megszólaltattuk a lehető legtöbb rendezőt, alkotót. A harmincas évektől, A kiskakas gyémánt fél krajcárja című első Macskássy Gyula-filmtől a 2000-es évekig, egészen Az ember tragédiájáig jutottunk el. Jankovics Marcell filmje, amely több mint húsz évig készült, emblematikus befejezése, záróakkordja lett a 98 perces filmnek” – mesélte a rendező.

A film szakmai összefogással született – hangsúlyozta Szalay Péter, kiemelve a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet (MaNDA) segítségét, amelynek révén többek között sikerült Jankovics Marcell műveit és Macskássy műveinek nagy részét digitális, felújított változatban megkapniuk, és így ezek a filmrészletek a legjobb minőségben kerülhettek a produkcióba

Felidézte, hogy számára személyesen az volt a megrázó és felemelő a munka során, hogy a film forgatása kapcsán elkészült Foky Ottó, Gémes József és más olyan alkotók interjúja, akik azóta már nincsenek az élők sorában. A film szakmai szerkesztője, Orosz Ida  elmondta: szeretnék, ha a másfél órásra bővült alkotást a televízió akár részekre bontva vetítené, emellett oktatási és ismeretterjesztő célokra is alkalmas.

A Pannónia Anno című filmet csütörtökön 14 órakor láthatja a fesztiválközönség a kecskeméti Sheraton Maestro C vetítőtermében.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com