Magazin

A nők hazatérnek – Régi értékek és új receptek a karácsonyi filmekben

Régóta tudjuk, hogy a karácsony nemcsak a szeretet ünnepe, a fogyasztói társadalom is ilyenkor éli zenitjét – a plázákban egymást ölő vásárlóknál nem kevésbé fontos célcsoport a szünidő alatt a mozikban és a televízió képernyője előtt ejtőzők tömege, amit évente tucatnyi friss, rendszerint egy kaptafára készült alkotással szolgál ki a filmipar. Miért vagyunk hajlandók ezredszerre is megnézni ugyanazt a történetet? És mi az a recept, ami alapján az újra és újra megszületik?


Hirdetés

Gyerekkoromban számomra a karácsonyi film egyet jelentett egy Jézus életéről szóló alkotással, pedig a karácsonyi filmek palettája már a filmezést hajnalától kezdve sokkal színesebb volt ennél, és napjainkban szinte már nem találunk olyan műfajt, ami ne termelte volna ki a maga ünnepi történeteit. Arról minden évben felizzik a vita, hogy vajon a Die Hard-sorozat első két része tekinthető-e karácsonyi filmeknek, vagy sem, az viszont tény, hogy a hetvenes évektől kezdve napjainkig több mint két tucat horrorfilm játszódik az ünnepi szezonban, és ennek sokszorosa készült karácsonyi animációból.

A karácsonyi filmek története szinte egyidős magával a filmmel:

már a korai 1890-es években készültek rövid karácsonyi tematikájú némafilmek, melyek közül több is egy jól ismert karácsonyi történetet dolgozott fel: 1901-ből már ismerünk egy Karácsonyi ének (Scrooge, or Marley’s Ghost, Walter R. Booth) és 1902-ből pedig egy A kis gyufaáruslány (The Little Match Seller, James Williamson) adaptációt. A Télapó először 1898-ban bukkant fel George Albert Smith Santa Claus című pár perces filmjében, de nemcsak ezt, hanem a párhuzamos cselekmény és többszörös expozíció egy-egy korai példáját is köszönhetjük az alkotásnak.

Ugyancsak forradalminak számított George Méliès 1901-ben forgatott, trükkökben gazdag Karácsonyi álom (Le rêve de Noël) című alkotása és Ladislas Starevich 1913-as filmje, a bábanimációval készített A rovarok karácsonya (Rozhdestvo obitateley lesa). Jól látszik, hogy már ekkoriban izgalmas változatosságot mutatott a karácsonyi tematika, még ha ezek a mindössze pár perces kis filmecskék még igen messze is álltak attól, ami ma karácsonyi filmeknek hívunk – ezek valódi őseit a negyvenes években kell keresnünk.

A mindmáig népszerű „klasszikus” karácsonyi filmek ugyanis ekkor születtek. Nem lehet megunni Frank Capra James Stewarttal a főszerepben forgatott kultikus alkotását, Az élet csodaszépet (It’s a Wonderful Life, 1946) vagy George Seaton számos remake alapjául szolgáló filmjét, a Csoda a 34. utcában-t (Miracle on 34th Street, 1947) – ezekben a filmekben született azon recept, ami ma is alapjául szolgál – még ha jó pár új fűszerrel és édes csavarral is – napjaink karácsonyi romkomjainak. A recept első – és talán máig legfontosabb – összetevőjéhez azonban még messzebbre kell visszanyúlnunk: Charles Dickens Karácsonyi énekéhez.

Karácsonyi értékek

A karácsonyról sokan sok mindent írtak, de máig nincs olyan népszerű mű a témában, mint Charles Dickens 1843-ban írt regénye, a Karácsonyi ének. A Karácsonyi ének a fösvény, lelketlen uzsorás, Ebenezer Scrooge története, aki találkozva az elmúlt, a jelenkor és jövendő karácsonyok szellemével, új, jólelkű emberré válik. A karácsony lényegét az együttérzésben és a szeretetben megtaláló mű a mai napig újabb és újabb kiadásokat él meg, és számtalan feldolgozást ihletett – a legelső magától Dickenstől érkezett, aki rövidített verzióban több alkalommal adta elő művét.

A történetből átiratok, színházi művek és persze sok-sok filmes adaptáció született – méghozzá megannyi műfajban.

A feldolgozások között találunk az eredeti történethez szigorúan ragaszkodót (például az Edwin L. Marin által 1938-ban  rendezett, vagy 2019-ben Guy Pearce-szal a főszerepben forgatott Karácsonyi ének [A Christmas Carol, Nick Murphy]), azt nagyvonalúan feldolgozót (például a parádés Bill Murray-vel mókázó 1988-as Szellemes karácsony [Scrooged, Richard Donner], a musical formát öltő 1992-es Muppeték karácsonyi éneke [The Muppet Christmas Carol, Brian Hanson] vagy a 2008-as animáció, a Barbie mesés Karácsonya [Barbie in ‘A Christmas Carol’, William Lau]) vagy a szöveget éppen csak ihletésül használó értelmezéseket (ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen a Grincs története is egyfajta újraértelmezése Scrooge karakterének, de a legnagyobb karácsonyi klasszikusok, mint Az élet csodaszép vagy az Egész évben farsang [Holiday Inn, Mark Sandrich, 1942] is vesznek át elemeket Dickenstől).

Muppeték karácsonyi éneke

 

Bármilyen formában is történjen a feldolgozás, a karácsonyi értékek tekintetében nincs vita az egyes adaptációk között: az adakozó nagylelkűség, az egymás megsegítése, a család szeretete, a bizalom és a nyitottság adják a karácsony szellemét – az évtizedek (sőt lassan évszázadok során) ezek sosem koptak ki a karácsonyi történetekből. A karácsonyi filmek végkifejleteiben a hősökben saját legjobb énünkre ismerhetünk – azokra az emberekre, akiknek az év minden napján lennünk kellene.

A mindig happy enddel záruló karácsonyi film a világ idillikus képét festi, amely szerint, ha megbocsátó, nagyvonalú, segítőkész, önazonos és szeretetteljes emberekként viselkedünk, családi boldogság, barátság, siker, beteljesülés és támogató közösség lesz a jussunk. A karácsonyi filmek nézésének rituáléja során bennünk is megerősödik ez a kép, és felébred a remény, hogy talán az elkövetkezendő évben – ha jók leszünk –, mi is átélhetjük a jó tetteink helyébe járó karácsonyi csodát.

Új ember születik

De mi is a karácsonyi csoda lényege? Bár a történészek már régen tisztázták, hogy Jézus születése valójában augusztusra tehető, mi mégis egy szimbolikus időpontban, december 25-én ünnepeljük, azon a napon, amikor már hosszabbodnak a nappalok, és megszületik a fény. A fény születése a magasabbrendű, tiszta szellemű ember születésének is a szimbóluma, ami tökéletesen leképződik a karácsonyi filmekben, amikor a főhős karakterfejlődése során megtanul valamit, jobb emberré válik és megváltódik.

A klasszikus karácsonyi filmek leginkább megfogható közös vonása pont ez a transzformáció.

Frank Capra már említett filmjében, Az élet csodaszépben George (James Stewart) ismeri fel, hogy egész életén keresztüli áldozata nem volt hiábavaló, megtanulja értékelni saját magát és bízni a közösség megtartó erejében. A püspök feleségében (The Bishop’s Wife, Henry Koster, 1947) pedig a David Niven alakította Broughamnek kell rádöbbennie a Cary Grant alakította angyal segítségével, hogy a legnagyobb kincseket odahaza találja. Roy del Ruth a karácsony tanítását társadalmi kérdésekre is kiterjeszti: az It Happened on Fifth Avenue című, 1947-es filmje az amerikai álom háború utáni győzteseinek szolgál leckével, hogy osztozzanak a bőségben a náluk szerencsétlenebbekkel.

Saroküzlet

Persze nincs karácsony szerelem nélkül. Az egyik legelső csillagszórót a magyarok gyújtották meg: László Miklós csodálatos Illatszertárából rendezte meg Ernst Lubitsch a karácsonyi filmek máig egyik legkedvesebb darabját. A megunhatatlan Saroküzletben (The Shop Around the Corner, 1940) két magányos szív talál egymásra James Stewart és Margaret Sullivan tolmácsolásában, a Holiday Affairben (Don Hartman, 1949) a Janet Leigh alakított ifjú özvegy kegyeiért két férfi – Wendell Corey és Robert Mitchum – is verseng, míg a Karácsony Connecticutban (Christmas in Connecticut, Peter Godfrey, 1945) szereplői egy hazugságnak köszönhetően esnek szerelemben. Az elsőben a hősök megtanulnak felülkerekedni az előítéleteiket, a másodikban a biztonság helyett a valódi szerelem győzedelmeskedik, az utóbbiban pedig az őszinteség értékelődik fel.

Az időszak egyik legnagyobb sikere a Csoda a 34. utcában volt – talán pont azért, mert mindent magában hordoz, amit csak egy karácsonyi filmtől elvárhatunk.

A női főhős (Maureen O’Hara) komoly jellemfejlődésen megy keresztül, szerelembe esik egy jóképű férfival (John Payne), megmelengeti egy kislány (az akkor már hetedik szerepét játszó, mindösszesen 9 éves Natalie Wood) szívét és még a Télapót (Edmund Gwenn) is megmenti. A film a mai napig az ünnep egyik legnagyobb slágere – nem véletlen, hogy rádiós, színházi és bábjátékos adaptációk mellett három tévéfilm és egy nagyjátékfilm is készült belőle – ez utóbbi, a Csoda New Yorkban (Miracle on 34th Street, John Hughes, 1994) Elizabeth Perkinsszel és Dylan McDermottal a főszerepben komolyabb hangnemet és vallásos felhangot adott a történetnek.

Csoda New Yorkban

Persze nem ez az egyetlen remake – szinte a felsorolt filmek mindegyike kapott új köntöst: a Saroküzlet új ruhája A szerelem hálójáb@n (You’ve Got Mail, Nora Ephron, 1998) Tom Hankssel és Meg Ryannel, A püspök felesége 1996-ban született újjá a Kinek a papné (The Preacher’s Wife, Penny Marshall) formájában Whitney Houstonnal és Denzel Washingtonnal a főszerepben. Az It Happened on Fifth Avenue egy rádiós feldolgozás mellett két hindi nyelvű verziót kapott, a Karácsony Connecticutban-ból pedig maga Arnold Schwarzenegger rendezett nem túl jó tévés feldolgozást Dyan Cannonnal és Kris Kristoffersonnal a főszerepben. A feldolgozások jól mutatják, mekkora igény van a karácsonyi filmekre – ezt az igényt pedig ki kell szolgálni.

Karácsonyi filmek futószalagon

A tömegtermelést a karácsonyi filmek piacán a televízió képes megteremteni – napjaink e tekintetben legfontosabb platformja, a Hallmark Channel gyökerei a nyolcvanas évekre nyúlnak vissza. Elődje két vallásos adó volt, melyek 1992-ben Faith and Values Channel (a hit és az értékek csatornája) néven egyesültek, hogy aztán 2001-től Hallmark Channel néven folytassák áldásos tevékenységüket.

A csatorna tudatosan a nagy ünnepek köré szervezi saját premierjeit, így rá mindig számíthatunk, ha Valentin-napi, anyák napi vagy szüreti filmre vágyunk. 2009-ben indították az október utolsó hétvégéjétől január 1-jéig tartó Countdown to Christmas, azaz visszaszámlálás karácsonyig című ünnepi műsorsorozatukat, amely évről évre egyre gazdagabb programmal várja az ünnep szerelmeseit. 2013-ban 12, 2016-ban 21, 2017-ben pedig már 33 saját filmmel rukkoltak elő – ekkora már nem kevesebb mint 136 karácsonyi filmmel büszkélkedett a Hallmark ünnepi filmkönyvtára.

Karácsonyi dallam

A filmek mindegyike családbarát, inspiráló és a lehető legkonzervatívabb – miközben az olyan streaming platformok, mint a Netflix vagy  Disney-hez tartozó Freeform tudatosan célozzák az LMBTQ közösséget, a Hallmarkon csak 2021 nyarán csattant el az első leszbikus csók.

A történetek többségében a főhős nő,  és nincs is annál jobb, mintha a néző jól ismeri, ezért a csatorna a színészek terén is biztosra megy: ugyanazok az arcok bukkannak fel újra és újra – a Queens of Christmasnak, azaz a karácsony királynőinek hívott alakulatban találjuk Rachel Bostont, Candace Cameron Bure-t, Lacey Chabert, Erin Krakow-t, Kellie Martint, Danica McKellart, Autumn Reesert és Alicia Witt-et – csupa szomszéd lány típusú színésznőt. Minden évben érkezik néhány ismertebb név is: 2015-ben maga Mariah Carey rendezett habkönnyű romkomot a csatornának Karácsonyi dallam (A Christmas Melody) címmel, amelyben – csúnya spoiler következik – az All I Want For Christmas Is You is felcsendül. Idén Rachael Leight Cookkal, Teri Hatcherrel és Brandon Routh-tal erősítik a csapatot.

Az idei kínálatban 30 film került a fa alá, a felhozatal pedig a tudatos tervezésnek köszönhetően szinte minden igényt kielégít tematika és célközönség tekintetében egyaránt.

A fehér angolszász protestáns közönség mellett végre az ázsiai, a latin, a fekete, sőt a zsidó közösséget is megszólítja egy-egy film, a témák között pedig találnak maguknak filmet a krimik, a vitorlázás és mézeskalácsok szerelmesei egyaránt.

Hiába próbálják azonban változatosnak mutatni magukat ezek a filmek a történetek, helyszínek és műfajok tekintetébe, több tucat karácsonyi Hallmark filmet végignézve egyértelműen kirajzolódik egy dramaturgia, ami mindig a nő hazatéréséről szól.

Menekülés – vagy hazavágyódás?

Természetesen nem a Hallmark a karácsonyi filmbiznisz egyetlen szereplője, de a többi játékos is örömmel használja a formulát. A mainstreamben olyan filmekben látjuk a hazatérő nő képét, mint például az Aludj csak, én álmodom (While You Were Sleeping, John Turteltaub, 1995), a Kőkemény család (The Family Stone, Thomas Bezucka, 2005), vagy a Holiday (The Holiday, Nancy Meyers, 2006), a Netflix pedig egyenesen sportot űz belőle, hogy másolja a képeslapos csatornán bejáratott stílust.

Ezek a típusú romkomok gyakran indulnak egy nagyváros panorámájával.

Az Aludj csak, én álmodom Chicago, a Szerelem illata (Love Hard, Hernan Jimenez, 2021) Los Angeles, a Karácsonyi meglepetés (Christmas Under Wrap, Peter Sullival, 2014) San Francisco, A karácsonyi kastély (A Castle for Christmas, Mary Lambert, 2021), a Karácsony a vadonban (Holiday in the Wild, Ernie Barbarash, 2019) és az Egy herceg karácsonyra (Christmas Prince, Alex Zamm, 2017) pedig New York képeivel indul – hogy csak néhány példát hozzak. A történetek nagyvárosi főhősei ezekből az elidegenedettséget szimbolizáló metropolisokból indulnak útjukra, hogy aztán történetük végén sokszor a nagyvárostól a térben is eltávolodva találják meg mindazt, amit a karácsony szimbolizál: a családot, a szeretetet, a támogatást, a szakmai és magánéleti beteljesedést.

Aludj csak, én álmodom

A hősnő sokszor azért utazik vidékre, hogy meglátogassa családját, azaz visszatérjen a rendszerint idilliként hivatkozott gyerekkor helyszínére, máskor egy munka miatt kénytelen karácsonykor egy isten háta mögötti helyen vesztegelni, megint máskor a jól megérdemelt pihenésére érkezik. Hogy ez az utazás csak egy kis kiszakadás utáni vágy, vagy egyenesen menekülés, változik – az azonban sosem, hogy a történet végére hazatérés lesz belőle, sokszor az addig elképzelhetetlen kisvárosi helyszínen.

A történetet gyakran triggereli egy múltba mutató tárgy vagy levél, és nem ritkán az új identitás részeként egy új, önazonos karrier elindulását is kíséri. A szerelem – mint a mindent legyőző, mindent felülíró erő – egyfajta mozgatórugóként segíti a fahéj illatú transzformációt, ami filmről filmre, újra és újra lejátszódik. Ez az átalakulás odáig mehet, hogy a mesésebb feldolgozásokban – Egy herceg karácsonyra-trilógia (A Christmas Prince: The Royal Wedding, A Christmas Prince: The Royal Baby, John Schultz, 2018-2019 ) vagy a Karácsonyi cserebere-trilógia (The Princess Switch, The Princess Switch: Switched Again, The Princess Switch 3: Romancing the Star, Mike Rohl, 2018, 2019, 2020) – a hősnő nemcsak lelkileg nemesedik, de a Diótörő Marikájának mintájára igazi hercegnővé is válik, és egy európaiasan hangzó, fantáziabirodalom fővárosában köt ki. De vajon ezek a hercegnők ugyanazok, akiket a klasszikus mesékből ismerünk?

Vissza a kályhához?

Az utóbbi évtizedek a női hősök reneszánszát hozta: a megmentésre váró nőket a 2010-es években már a legkisebbeknek szóló Disney-mesékben is felváltották a férfiaktól független, erős női karakterek: Merida, Csodanő és a nyomukban járó női megmentők újradinamizálták a női történeteket. A jól látható trenddel párhuzamos megjelentek azonban azok a hangok is, mely a férfiak nélkül is elboldoguló lányokat a család intézményének első számú veszélyforrásaként láttatták. A női reprezentáció megerősödése a színfalak előtt és mögött egy új diskurzust indított, mely arra kereste a választ, hol van valójában a nő helye a 21. században.

A válasz (ha még mindig vannak is, akik ezt hangoztatják) nyilvánvalóan már nem lehetett az, hogy a konyhában – de a kályha nappaliban lobogó tüze mellett tökéletesen jól mutat.

Persze a megújult karácsonyi csoportképben a férfiak helyét is tisztázni kell: a konzumizmus mindent most akaró követelőzésével párhuzamba állított félreértelmezett férfierő olyan történeteiben, mint a Hull a pelyhes (Jingle All the Way, Brian Levant, 1996) vagy a Kiskarácsony mindenáron (Deck the Hall, John Whitesell, 2006) a minőségi együtt töltött idő győzedelmeskedik a fogyasztás felett, míg az olyan filmekben, mint a Télapu (The Santa Clause, John Pasquin, 1994), a Hóbarát (Jack Frost, Troy Miller, 1998) vagy a Mi a manó (Elf, John Favreau, 2003), az apák a munka felől a család felé fordulnak. Persze a tévé-filmek is erősíti ezt a korábban indult tendenciát: a Karácsony Kaliforniában-filmekben (A California Christmas, A California Christmas: City Lights, Shaun Paul Piccinino, 2020-2021) egy elkényeztetett nagyvárosi ficsúr tapasztalja meg a vidéki élet szépségeit.

Karácsonyi meglepi

Jól látszik, hogy napjaink karácsonyi filmjeinek többségét mintha a társadalmi kérdésekben konzervatívabb, a gazdasági téren pedig liberálisabb értékeket mutató republikánus lobbisták írták volna. A leghagyományosabb felállású család képét erősítő, a boldogságot a klasszikus értékekhez való visszatalálásban látó filmek a karrier terén megengedőek a nőkkel szemben – a multikatonákból gyakran lesznek művészek, kistermelők, saját vállalkozást indító, önmegvalósító – de mindig egy férfi mellett otthonra lelő – nők. Persze már most érkeznek a világot sokszínűségében szerető társaságok válaszai – de hiába készült el tavaly a Hulu jóvoltából Kristen Stewarttal a Karácsonyi meglepi (Happiest season, Clea DuVall, 2020) vagy idén a Netflixtnél a Szinglilét (Single All the Way, Michael Mayer, 2021), a Hallmark világától idegen karácsonyi filmek egyelőre csak a szabályt erősítő kivételek.

Falhasznált irodalom:
Jodi McAlister: From Love Actually to Christmas On The Farm: how rom-coms became a festive season staple
S. Brent Rodriguez-Plate: What makes Christmas movies so popular
Linda Rosewood Hooper: A Little Book About A Christmas Carol
Wikipedia

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

0
Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is, szólj hozzá!x
()
x