Közhelyes, de igaz, hogy az élet gyakran abszurdabb helyzeteket eredményez, mint bármilyen mozifilm. Ilyen esetekről rántja le a leplet a Transit Havana, mely a kubai szocializmusban virágzó transgender kultúrának ered nyomába, vagy a Houston, We Have a Problem, mely a jugoszláv űrprogram titkait fedi fel.
Az East of the West szekcióban kapott helyet a Houston, We Have a Problem (a bekezdés alatti képen), mely a Karlovy Varyban bemutatkozó három HBO produkció egyike. Tito óriási manipulátor volt, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy képes volt két és fél milliárd dollárért eladni az amerikaiaknak azt az űrprogramot, ami valójában semmire sem volt jó. 26 űrmérnöknek kellett aztán családjukat szó nélkül hátrahagyva az Államokba költözni, menteni a menthetőt. Egyikük, Ivan Pavić most, több évtizeddel a történtek után végre találkozhatott sosem látott lányával. Utazása során fény derült az eltemetett múlt titkaira és egy nagy összeesküvésre, mely nemcsak arra adhat választ, hogyan juthatott Amerika elsőként a Holdra, de arra is, miért kellett Kennedynek akkor és ott meghalnia. Az utóbbi félmondat is mutatja, hogy Žiga Virc fikciós dokuja nemcsak a tudománynak és a tényeknek enged teret, de felvillantja az összeesküvés-elméletek rajongóinak oly’ vonzó teóriákat is, melyeket rendkívül elegánsan nem kommentál.
A Houston, We Have a Problem szellemesen, mindenre kiterjedően vizsgálja meg témáját, annak történelmi, filozófiai és érzelmi hatásaival egyaránt foglalkozik. Pavić lányával való találkozása adja a történet emberi oldalát, Roger McMillan történész bevonása biztosítja a tényeket, az ellenállhatatlan stílusú Slavoj Žižek pedig a humorról gondoskodik. A humor azonban nemcsak a pszichoanalitikus filozófus inzertjeiben jelenik meg, kontrasztok állításával az alkotók erősen rájátszanak a témában rejlő abszurdumra is.
A Houston, We Have a Problem tökéletes témát talált, a 88 percnyi játékidő azonban időnként soknak tűnik, ha az üresjáratok számát tekintjük. Egy kicsivel feszesebbre vágva még ütősebb lehetett volna az egyébként az HBO-tól megszokott magas színvonalat képviselő darab.
Egy kis feszesség elkelt volna a holland Daniel Abma filmjének, a dokumentumfilmek versenyében vetített Transit Havanának is. A kubai transgender kultúrát bemutató doku sokkal inkább témájával, mintsem kivitelezésével nyert meg magának, kicsit lötyög ugyanis a három genitália műtétre váró kubai transzszexuális, Odette, Juani és Malú története. A film sok kérdést felvet – felmerül az egyház felelőssége, a család támogatásának kérdése, a transgender topic mint a politikai kampány része –, ezeket azonban csak részlegesen válaszolja meg. Odettet kiveti magából a helyi transgender társadalom, de nem tudjuk, miért. Kiderül, hogy Fidel Castro lánya, Mariela nem egyszerűen támogatja a transzneműek beilleszkedését a társadalomba, hanem a szocializmus szexuális forradalmát vezeti – arra azonban nincsen magyarázat, hogy az egykor homofób, transzfób, mindenfób Kubából, hogyan lett olyan liberális ország, ahol állami pénzből műtenek át nemváltásra vágyókat. A nyilvános vetítés után a rendező és a forgatókönyvet jegyző, maga is transz férfi, Alex Bakker meséltek a film születésének körülményeiről, így volt lehetőségünk csak többet megtudni a Transit Havana által felvetett problémákról.
Ezektől a hiányosságoktól eltekintve azonban a Transit Havana (a bekezdés alatti képen) rendkívül izgalmas film. Egy elzárt világba vezet be minket, méghozzá teszi ezt sok-sok szeretettel. Nem véletlen, hogy a vetítés után az első kérdés a film hőseinek további sorsára vonatkozott. A néző nem tudja nem szívébe zárni ezt a három embert, akikért izgul, akikkel együtt örül és együtt sír, ha éppen arról van szó. Daniel Abma együtt érző képeivel egyszerre bizonyítja, hogy a világon mennyi különböző, mégis olyannyira egyforma ember él. Mert hiába az élő szocializmus, hiába a forradalom, az emberek mindenhol ugyanolyan dolgokra vágynak: szeretetre, elfogadásra, önazonosságra.
